Így tartsd meg a dolgozód!
2017. július 29. írta: Profigrammers

Így tartsd meg a dolgozód!

Láncra verve a gályázni már az ókorban sem szerettek a birodalom alattvalói. Nekik ugyan nem volt választásuk, pedig sokszor önként álltak „rabszolgának”.  Történészek szerint ugyanis nemcsak a hadizsákmányként elrabolt pogányok szolgáltak „rabként”. Rómában egy-egy kifizetetlen adósság miatt - amely lehetett kölcsön, vagy az akkoriban igen kedvelt szerencsejáték, a kockázás eredménye -sokan vállalták a szolgálatot, sőt akár a véres halálos küzdelmet is az arénában, gladiátorként.

foto:romaikor.hu

 

A régészet fejlődésével egyre alaposabban és jobban tudjuk, hogy élhettek az ókoriak a Földközi tenger mentén. Bár úgy tűnik az elmúlt évezredekben nem sokat változott a világ azért a gályák ideje lejárt. 

Az a képzett és dolgozni akaró munkaerő, aki valóban alkalmas az adott pozíció betöltésére, válogathat az ajánlatok közül. Valljuk be ezek – országhatáron belül- lényegesen nem térnek el. Hisz egy a nyugati országrészben kapható magasabb fizetésért, jobb körülményekért a Tiszán túlról költözni kell, sokszor hátrahagyva gyereket, családot.  Aki valódi jövedelem és életminőség különbségre vágyik, annak a Lajtán túl terem babér. Dolgozói érdekvédelemmel és HR-el foglalkozók szerint Magyarországon elsősorban a kis cégek, családi vállalkozások vagy start-upok tulajdonosai, vezetői ismerik fel hamarabb, hogy nemcsak megszerezni kell a dolgozókat, hanem meg is kell tudni tartani őket.

foto:profigram.hu

 

Ez a gondolat lassan a nagyvállalati szinten is kezd elfogadottá válni, de a beszámolók szerint ez ma még inkább csak retorika. Persze előbb-utóbb mindenki rájön, hogy nem bánhat ipari robotként, vagy megtűrt lényként, szükséges rosszként a munkavállalókkal.

 

foto:thaiembassy.com

 

Egy amerikai összeállítás szerint ugyanis a motiválatlan és elkötelezetlen dolgozók évente 450-550 millió$ kárt okoznak az Egyesült Államok gazdaságának. Valószínűleeg előbb-utóbb a magyar cégvezetők is találnának hasonló adatokat a vállalatoknál. 

 

Elemi érdek tehát a munkavállalók motiválása a képzett és a cégben jól teljesító szakemberek megtartása.

 

Ennek ellenére ma még a cégvezetők sokszor azzal intézik el a problémát, hogy nem tudnak többet fizetni, akinek ez nem tetszik, menjen.

 

Csakhogy a legfrissebb kutatások szerint nem is elsősorban a munkáért járó jövedelem az első szempont amikor a dolgozó új állás után néz.

 

foto:pathmedical.com

 

Az anyagi megbecsülés persze fontos. De legalább annyira fontos, hogy a dolgozó ne csak a cég rossz állapotáról értesüljön és abból vegye ki a részét

(mondjuk fizetéscsökkentéssel) hanem amikor jobban megy a szekér, ő is részesüljön a sikerből, kapjon jutalmat is.

 

foto:knownotion.com

 

Ráadásul az sem mindegy, hogy a fizetéseket miként állapítják meg. Egy igazságtalan rendszerben nem lesz motivált a dolgozó, és az csak ront a helyzeten, ha kiszámíthatatlan, hogy ki miért keres annyit amennyit.

Sok helyen pont ezért szerződésben tiltják meg a kollégáknak, hogy egymás fizetését ismerjék, de szerencsére egyre több olyan HR szakember, van, aki már felhívja az igazgatótanács figyelmét arra, hogy ez a módszer bizonytalanságot szül.

 

 

A titkolózást általában azoknál a cégeknél alkalmazzák, ahol a világos és átlátható rendszer nem, vagy nem jól működne, és hamar kiderülnének az igazságtalanságok.

A tiszta és átlátható rendszerekben a teljesítményt és jó munkát könnyű észre venni és így az elismerés is hamarabb jöhet.

 

A munkatársak egymás közti viszonyának kialakítása már a felvételkor eldőlhet. Nagyot hibázhat, de nagyot is nyerhet az, aki a meglévő csapattól teljesen eltérő habitusú kollégát vesz fel. A különleges szemléletű munkatárs rombolóan és inspirálóan is hathat a csapatra.

 

A kollégák összetartása és a munkatársak egymás közti viszonya jelentős munkaerőmegtartó erő lehet.

 

 

foto:huffingtonpost.com

 

A munka maga az egyik legfontosabb tényező. Mindenki ért valamihez. és ha abban örömét leli, fontosnak és pótolhatatlannak érzi magát, akkor szívesen és eredményesen, elkötelezetten dolgozik.

 

foto:profigram.hu

 

Még a legkisebb szakmunkát végző kolléga is büszke arra, ha az ő precíz csavar behelyezése miatt tökéletes a motor! Számtalanszor látni, ahogy a nyugati vállalatoknál a szakemberek büszkén mesélnek arról, hogy melyik részfeladatot végzik ők, és az milyen fontos.

 

foto:profigram.hu

 

Az is jelentős erővel bír, ha az ember ki tud teljesedni a munkájában. Ha van közös cél a céggel, e mellett pedig egyéni fejlődési cél és lehetőség, ha van előremeneteli stratégia és perspektíva, ha akar vállalhat több feladatot és felelősséget a dolgozó. Hasznos és produktív munkatársra számíthatnak az ilyen munkakörnyezetet kialakító cégek.

 

foto:saeco.com

 

Mindezek után persze az is fontos, hogy emberként is megbecsültnek érezze magát a dolgozó. Ha a cég nem rokkan bele, érdemes akár a kávét is ingyen a adni a kollégáknak.  Nem túl nagy költség, de az emberek - a felmérések szerint- meglepően nagyra értékelik az ilyen típusú gesztust. Minden ilyen dologban az a közös, hogy a mindennapi rutinhoz kapcsolódnak, és a dolgozó ekkor úgy érzi, hogy a cég tehermentesíti őt az élet apró-cseprő problémáitól.

 

Egyelőre azonban még ott tartunk, hogy csak a dolgozók céghez csábításában teljesednek ki a kreatívok. Mint például a politikai plakátkampányok kellős közepén a Budapesti Közlekedési Vállalat felmatricázott járművei, melyeken jól olvasható a sofőröket toborzó felirat: Nálunk Ön kormányozhat!

 

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://profigrammers.blog.hu/api/trackback/id/tr4812700051

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kampfer 2017.07.31. 08:23:05

Örök probléma és itthon az is fog maradni.

"Ez a gondolat lassan a nagyvállalati szinten is kezd elfogadottá válni, de a beszámolók szerint ez ma még inkább csak retorika."

Pontosítok: NEM elfogadott a multiknál, egyszerűen csak a kényszer miatt változtattak a retorikán! A szó másként hangzik, de a gondolat ugyanaz. A közép- és felsővezetői gondolkodásmód nem változott, a 'melós' egy olyan szerszám, ami beszél és némi törvényi védelem is vonatkozik rá, ellentétben a cnc esztergával.
A 'menedzserekre' jellemző 'attitűd' általános és a legtöbb munkavállaló által jól ismert. Ezek a 'vezetők' éppen olyanok a munkahelyeken, mint amilyenek az utakon a céges limuzinjaikban. A munkavállalók körülményeiben bekövetkező bármilyen pozitív változás kizárólag a 'menedzserek' jól felfogott érdekei mentén következik be. A légkör és a fizetések szintje is ennek a része.

"Ennek ellenére ma még a cégvezetők sokszor azzal intézik el a problémát, hogy nem tudnak többet fizetni, akinek ez nem tetszik, menjen."

Ez így van, ez az általános mentalitás. De nem kizárólag a cégvezetők szintjén, a középvezetők gondolkodása is ugyanezt a mintát követi.

"A tiszta és átlátható rendszerekben a teljesítményt és jó munkát könnyű észre venni és így az elismerés is hamarabb jöhet."

A bérezési és juttatási rendszerek átláthatósága ehhez kevés! A nagyobb probléma a multiknál éppen az, hogy a döntéshozók (középvezetők, menedzserek) nincsenek tisztában az általuk irányított területek szakmai követelményeivel. Magyarán egy olyan vezető sem nagyon van már, aki képben volna egy technikus, szakmunkás vagy mérnök pontos feladatával, annak szakmai részével. Ez tükröződik a kommunikációjukban, a szervezésben és a feltételek biztosításában (annak hiányában) is.

"A munka maga az egyik legfontosabb tényező. Mindenki ért valamihez."

Üres szlogen! A munkának NINCS becsülete. A vezetők, irodisták, menedzserek kerülik, mint prosti a templomot és úgy is beszélnek róla maguk között, ahogy az látszik a döntéseiken és a kommunikációjukon! A szakértelemnek pedig még annyi becsülete sincs, mint a munkának! Nem erényként tekintenek rá, hanem egy szükséges erőforrásra, amit ki kell aknázni (kizsákmányolni) a cég és a vezetők sikeréért! Gyakori jelenség, hogy nem is maga a munka a lényeg, hanem a belőle készült kimutatás. Nem az elvégzett munka a siker, hanem a kimutatás! Nem a munkát végző emberek aratják a babért, hanem aki elkészíti (vagy elkészítteti) és 'prezentálja' a kimutatást! Na, ők a 'menedzserek' és a középvezetők.

"Egyelőre azonban még ott tartunk, hogy csak a dolgozók céghez csábításában teljesednek ki a kreatívok."

Szerintem nem állunk ilyen jól! A munkaerő megszerzésében is nagyon komoly hiányosságok láthatóak (különböző területek között nincs kommunikáció, ellentmondások a feltételek megbeszélése során, a hr utólagos kis 'információi)! Továbbá munkavállalók között alapvetés, hogy nem csak a munkavállalói, hanem a munkáltatói kultúra is egy vicc Magyarországon! A hr vezetőkkel kapcsolatos sztereotípiákról pedig nem is érdemes beszélni, épp elég annyit leírni, hogy a legtöbb sajnos igaz!

Nagyon hosszú ideig nem lesz pozitív változás, mert a munkavállalók döntő többsége is úgy érzi, hogy a legtöbb szlogen, ígéret és kommunikációs fogás, csak retorika. Nagy a baj és lépni kell valamit. De a fejekben nincs semmi változás, a menedzser az mindig menedzser marad, akkor is ha dolgozik és akkor is ha autót vezet vagy a bevásárlókban játssza épp el a nagyfőnököt. Ebből pedig a legtöbb ember már nem kér, aki teheti, elhagyja ezt a munkaerőpiacot (országot)!

Öt évet húztam le érdekképviselőként, 20 éve dolgozom multinacionális környezetben és azt elmondhatom, hogy az utolsó VEZETŐK, akik vezetőként, szakemberként és emberként is megállták a helyüket, sajnos a 2000-es évek közepére el is tűntek a munkaerőpiacról! Vezetők már nincsenek, de 'főnök' az bőven van! Amiről a poszt szól, az magától értetődő egy VEZETŐ számára, de egy főnök (menedzser) ebből szinte semmit sem ért! Vagy ha érti is, de lenézi, megmosolyogja, saját céljai és jól felfogott érdekei mentén esetleg - retorikai szinten - belátja! Nagyon hosszú időnek kellene eltelnie ahhoz, hogy ez megváltozzon, de jelenleg még csak a folyamat kezdete sem látszik! Egy ügyes toborzás vagy egy találó 'marketing' duma ehhez édeskevés!

Tavaly májusban egy konferencián arról számolt be a szövetség egyik kutatója, hogy '15-ről '16-ra a munkaviszonyok megszűnésének leggyakoribb oka a bérek után a kedvezőtlen munkahelyi légkör és a vezetői döntések és kommunikáció volt! Ahol most dolgozom, már több, mint egy éve 12-15%-os a fluktuáció. A betanított munkaerőből már két éve nem tudnak elegendőt alkalmazni, szakmunkásból, technikusból lassan a negyedik éve! És most már ez utóbbiak elvándorlása is kritikus. Egyébként külföldi tulajdonú a cég. És közmegegyezés van abban, hogy nincs rosszabb a magyar középvezetőnél és 'menedzsernél'! Ezt magam is így gondolom.
Üdv: Kamp.

erkölcsi hulla 2017.07.31. 09:33:24

@Kampfer: " akinek ez nem tetszik, menjen" - ez így is van, viszont ha tényleg elmennek, megy a sírás a tolvaj gecitől, hogy nincs elég szakember :D

Kampfer 2017.07.31. 09:46:07

@erkölcsi hulla: Üdv!

Ha a 'tolvaj gecik' alatt a 'menedzsereket' és a középvezetőket érted, akkor ebben tökéletesne egyetértünk!

Sajnos a nagyon nagy arcról elég gyorsan kiderül, hogy fedezet nélküli a csekk. A legtöbb középvezető és 'menedzser' a konkrétan megemlített anomáliákra és problémákra csak úgy reagál, hogy 'ez mindenütt így van', a cégek így működnek. Nos, előbbivel egyet is értek, valóban (szinte) mindenütt így működnek a dolgok (hr, bérpolitika, szakmai irányítás, szervezés, belső kommunikáció). DE! A cégek nem így kell működjenek. Lehet, hogy ez szolgálja a 'menedzserek' érdekeit, de hogy egy cég vagy projekt érdekét nem, az biztos! És akkor még nem is beszéltünk a multiknál jellemző kettős mércéről és a VIRÁGZÓ korrupcióról!

És igen! Jól látod. Pár éve nyílt lett a lehetőség, a munkavállalók el tudtak menni dolgozni máshová is. El kellett telnie 4-5 évnek, mire a trágyalé szintje addig emelkedett, hogy az már zavarja a 'cégautósok' és a 'menedzserek' orrocskáját is! (Megjegyzendő: a gazdasági szervezetet érintő problémák legelőször MINDIG a munkavállalókat érintik és nem a vezetőket! Már rég alig van dolgozó, mikor a céges autókat még bőszen tankolják!)
Kamp.

Duplaxiii 2017.07.31. 09:57:46

Tudom, hogy ma trendi amerikai marketing tankönyveket bemagolni, aszerint gondolkodni, azt propagálni.
De egy apró kérdésem lenne:
Milyen összefüggés van az USA humánerőforrás problémái és a Magyar alapok között?
És milyen segítséget, ötletet bármit ad számunkra egy full ellentétes gazdasági modellből származtatott "tanácshalmaz"?

Plumper_ 2017.07.31. 10:05:24

ez Mo-on nincs. nem tartják meg, inkább spórolnak, és kezdőt hívnak, aki nagyobb kárt okoz, mintha maradt volna a tapasztalt.

erkölcsi hulla 2017.07.31. 10:18:20

@Kampfer: üdv. Igen, pontosan rájuk értettem, de a középvezető alatt a közép-kisvállalkozások vezetőjét értettem, akik leragadtak a 80-as évek szocijában.
Az lepett meg mostanában, hogy az egyik ismerősöm elkezdett a legnagyobb árbevételű hárombetűs multinál dolgozni itt mo.-n, és meséli hogy olyan szinten meg a sikkasztás, lopás, és élősödés a dolgozókon, hogy még az ő természetes magyar korrupcióhoz szokott lelke is rácsodálkozott XD
No meg az open-office találmány, zsúfoljuk össze az összes rabszolgát, és adjunk mindegyiknek 2 nm2 saját teret...undorító hányadék fos, embertelen.

erkölcsi hulla 2017.07.31. 10:20:11

@Duplaxiii: Laikusként talán az jut eszembe elsőnek, hogy gazdaságilag előttünk járnak vagy 60 évvel, mint mindenki más :) azaz nem szégyen a jobbat utánozni, vagy ilyesmi. Persze csak elsőre jut ez eszembe.

Duplaxiii 2017.07.31. 10:24:35

@Kampfer:
Sok mindenben igazad van, sok dologban tévedsz!
Igen, jellemzően 2000 körül volt a váltás.
De ennek két oka volt:
- a gengszterváltás utáni privatizáláskor a nyugati multiknak nem volt "helyismeretük", tehát a magyar rutinos szakembereket alkalmazátk - tisztességes pénzekért -, az akkor 30-40 közöttieket.
- 2000 körülre, már EU-s tagállamként erre már nem volt szükségük, a hazai multifiókok mind csak fogaskerekek lettek a globalizált gépezetben, így csak helytartókra volt szükségük (máshol megbukott vezetőket tettek ide) és a munkaerőt is lecserélték, a gondolkodó rutinosok helyett - a fiataloké a jövő, te nem vagy trendi a netes világban stb. hazugságok - és olyanok kerültek a munkahelyekre, akik az amerikai multikultúra szerint is alkalmasak a kritika nélküli feladatvégzésre.
- a +1 pont, hogy minden rezsimnek megvan a maga támogatott stratégiai multija, akit rendre helyzetbe hoz.
Tehát az addigra 40-50-esek, a legtapasztaltabbak, kikerültek a munkaerőpiacról és mivel 2000 körül jelent meg a káros HR politikai is, ők már ma sem jutnak vissza, csak a túlképzettségük és az életkoruk miatt.
A hasznos halmaz a civil szférába került, vállalkozók lettek vagy vállalkozásokban melóznak.
Egy pályakezdő fiatalnak 5-10 év kell, amíg eléri a 100%-ot! És ezt a kitaszított garnitúra tudnák segíteni. Ahogy külföldön.
De a fiatal elmegy. Az aktívak közül a tehetséges is elmegy...
Aki nem az nem tehetséges, így másodlagos a pénz és a többi.
Akik benne vannak, érintettek, és főleg íróasztal mögül könyvek alapján gondolkodik, azok minden esetben letagadják, hogy nem a szolgáltatás, a közigazgatás, a tanácsadás, a kereskedelem jelenti a társadalomi piramis teherviselő talapzatát, hanem a termelés, az ipar és a fejlesztések, mivel az a terület hoz létre újat, azt lehet eladni, azt lehet javítani, azt lehet adminisztrálni, oktatni!
De ma minden adminisztratív központú, akik döntenek, irányítanak, azoknak a termelés mint koszos felesleges dolog jelenik meg a szemük előtt, és csak rúgnak feléje. Mert szép kosztümben kényelemesebb egy belvárosi iroda...
A fizetések , a stílus itt jön elő!
A termelés ma ki van véreztetve, az unortodix nemzeti gazdaságpilitika kizárólag pár összeszerelő multi, pár szolgáltatómulti és néhány saját bretyi vállalkozást támogat, a kereskedelmünk jellemzően import alapú.
Viszont max. 1000 cég, max 50000 munkahelye össze sem hasonlítható a piramis talapzatát jelentő 200000 kv/kkv, vállalkozó milliós munkaerejével.
A multiknál, mivel nincs eredménykényszer, nem foglalkoznak a fizetéssel, a stílussal, a megfelelő emberek megbecsülésével, megtartásával.
Minek? Nem ebből élnek! És lehetnek nyereségesek is, a központ ugyanúgy bezárhatja a magyar részleget, mint ahogy életbentarthatja komoly veszteség mellett is.
Közben havonta ezrével zárnak be a vállalkozások, millió feletti a valós munkanélküliség, de akik ezt felszívhatnák, azok ellen valójában stratégiai program van.
Egy vállalkozás, ha megtehetné, mindig a legjobbat alkalmazná és meg is fizetné! Ma is sokan teszik, csak kényszerből feketpénzek és hasonlók.
Lázad a alkalmazott, hogy kevesebb a tb. megy a járulék, de nem gondolkodik azon, hogy egy vállalkozás a saját zsebéből gazdálkodik és csak a bevételek osztható szét! Ha nincs piac, nincs termelés, akkor nincs bevétel, el kell küldeni a melóst! Vagy egy darabik játszadozni, hátha mégis újraindul az egészséges világ.
Szóval aki az egészet multik irodájából, nem termelő viszonylatból, száraz könyvek más világra készített útmutatóiból vizsgálja, az nagyon téves úton jár!
Jobb ha csomagol, és kivándorol.
Mert ha visszaállna egy ideális rend, akkor a most uralkodó ifjú HR-es, marketinges garnitúra is megy a levesbe! Mert nem csak a kormány a károkozó, hanem ez a két felesleges "szakma" is.

Duplaxiii 2017.07.31. 10:34:27

@erkölcsi hulla:
Elvben igaz!
De minden dolog a világon kizárólag azonos nevező mellett vehető át, tanulható meg.
Ez a tanácshalmaz mennyiben életszerű Észak-Koreában?
Semennyire.
Ma hazánkban nem piacalapú gazdaság van, hanem késő kádári központi irányítású központi kézivezérlés, plusz unortodox gazdaságfilozófia, és hatalmas korrupció alapú megkülönböztetés. Nincs bankvonal! Nincs humánpolitika!
tehát bármi is jó egy amerikai alapban (németben, svédben stb.) az ma hazánkban értelmezhetetlen, mivel ahol vizsgáljuk az eseteket, egyik sem nyereségorientált, hozzáadó jellegű vállalkozás.
Nem kérhető számon semmi a leírtakból egy multitól...
Előbb már leírtam, a humánpolitika (így a fizetések, stílus stb.) egy lépcsőzetesen felépülő terület! Mindennek és mindenkinek megvan a helyes és ideje, azokat átlépni nem lehet, kivéve, ha az központi kéziirányítású, azaz a valós piaci szabályokat nem használjuk.
Dolgoztam magyar állami nagyvállalatoknál, német, amerikai multinál vezetőként és ma vállalkoznom kell, meg azok mondják meg a tutit - tucatkönyvekből -, akik a tanítványaim voltak és tudom, mennyi az "értékük"!
Ma trend-alaú HR és marketing van, ezek egyrészt egy kasztot preferálnak, másrészt az aktuális kötelező feladatokat hajtják végre.
Semmi közük az élethez, a munkaerő területhez, a gazdasághoz, semmihez.
Ha egy amerika tucatkönyvet veszük alapnak, hogy "érdemes eltanulni azt ami ott jó", akkor ahhoz előbb a komplett gazdaságunkat kell olyanná formálni.
Hidd el, másképp szól a főnök, ha tisztességes hitelrendszer van, kiszámítható törvényi háttér, működő piac, fogyasztás, mient akkor, amikor egyik-óráról a másikra működik és egy késvefizető vevő miatt akár embert kell elküldenie.

Kampfer 2017.07.31. 10:47:26

@erkölcsi hulla: A kisvállalkozások világát nem ismerem. Infóim a társszervektől és a szövetségből vannak. Leginkább német, de egyéb tulajdonú multik belső ügyeiről. A középvezető ma Magyarországon egy külön faj. Egy tavalyi tréningen és konferencián egy előadó (munkajogász, ismeri mindkét oldalt, illetve a hatóságnál is dolgozott, illetve már belső vállalati kommunikációt és vezetéselméletet oktat, van egy ezzel foglalkozó cége is) a vacsorát megelőző kötetlen programok alatt nagyjából a következőket mondotta.
Ma Magyarországon a versenyszférában tevékenykedő gazdasági szervezetek működésére és eredményeire a legnagyobb veszélyt a - ... középvezetők jelentik! Gyakori vélemény, hogy a középvezetők döntő többségét emberek közé sem volna szabad engedni, nem hogy emberek vezetését bízni rájuk! Nagy részük komplexusokban szenvedő pszichopata, aki szerencséjére fiatalabb korában végig tudott seggelni egy 'műszaki menedzser' (értsd: semmire se jó, értékelhetetlen tudással megáldott, futószalagon termelt középvezető, akit szinte 'bárhol' be lehet vetni... - nagyjából sehol)! Arc ezerrel, releváns tudás semmi!

Amit a korrupcióról írtál, meg tudom erősíteni! Cégautó beszerzések, lízingelések, átalakítások, felújítások, belső tenderek nyertesei ilyen-olyan családtagok, rokonok, volt 'tankörtársak'! Fél éve még egy be nem tervezett műszerbeszerzésről is kiderült itt, hogy a vezig volt kollégájának a cégétől vettünk készleten maradt, kifutó modelleket (gyakorlatilag fölvásároltuk a fennmaradt készletet)! A cégautókat az egyik felsővezető rokonának cégén keresztül intézi a cég már 'x' éve (gugli jóbarát, céges bulikon is feltűnt az arc)! A lopások pedig egyszerűen megdöbbentőek! Őrök megrendszabályozása, hétvégi esti és egyéb lehetetlen időpontokban történő 'pakolások', 'selejtezett' felszerelések eltüntetése... Ezer meg ezer példa! De ugyanezek a 'főnökök' persze nagyívű előadásokat tudnak tartani hatékonyságról és profitabilitásról, költségcsökkentésről! Pár hónapja ismét kötelezővé tették ezeken a fejtágítókon való részvételt, miután munkavállalók egy csoportja inkább a helyén maradt és csinálta tovább a dolgát, mintsem meghallgassa a folyamatos hazudozást! Miután néhányan kijelentették, hogy azt se hiszik el, ha egy 'menedzser' jó reggelt kíván, elég nagy botrány lett! Nagyjából hasonló hangulatról számoltak be a társszervek képviselői is, illetve egy helyen talán elindul egy büntetőeljárás a hr vezető ellen. De illúzióink ne legyenek! Itthon nem csak a pofátlanul szar bérezés a probléma, hanem az is, hogy egy eléggé gusztustalan MT mellett meg vagyunk áldva egy kirívóan semmirevaló, használhatatlan és emberileg is szar vezetői réteggel. Az idei konferencián elhangzott, hogy minden 'menedzsernek' olyan nyakkendőt kellene hordania, hogy a saját testének súlyát biztosan elbírja. Azóta ez már szállóige és több helyen is hallottam. Csak egy futurisztikus álom, hogy ezt a szart vissza lehet lapátolni a lóba! Nem lehet...

És hogy eloszlassak egy gondolatot, mely szerint a gonosz politika tehet erről is: szerintem nem!
Tény, hogy van egy elég szar MT-nk (Munka Törvénykönyve), amit nyilván adott céllal hoztak. De azt egyetlen kormány vagy egyetlen politikus sem írja elő egyetlen cégnek sem, hogy bánjanak szemét és faszparaszt módon a munkavállalóikkal! Egyetlen jogszabály sem javasolja azt a cégeknek, hogy alkalmazzanak semmirevaló, embernek is szar középvezetőket és 'menedzsereket'! Ezt minden felsővezető eldöntheti maga. Vagy látja a problémát, vagy nem. És ha látja, vagy tesz valamit ellene, vagy nem. Eddig nem volt érdemi reakció, a munkavállalók ítéltek és akik tehették, elfordultak ettől a munkaerőpiactól. A baj megtörtént, már jönnek az efféle cikkek és okoskodások a munkaerő megtartásáról. Csak kérdezem: 5-6-7 évvel ezelőtt miért nem érdekelt mindez egyetlen nyomorult nyakkendőst sem? Miért szarta le ballisztikus ívben ezt a kérdést a felsővezetők 103%-a??? Miért volt akkora a pofája minden egyes hr vezetőnek, mintha bármi értelmes és releváns tudásuk lett volna arról, amivel egyébként foglalkoznak? És most miért lett hirtelen mindez annyira fontos? Semmi másról nincs szó, mint arról, hogy beérett a gyümölcs. A vezetők hosszú éveken át TETTEK mindazért, hogy ez így alakult. A felelősség egyértelműen az övék. A következmények azonban (sajnos) nem őket sújtják! Sajnos...
Kamp.

erkölcsi hulla 2017.07.31. 10:51:39

@Duplaxiii: Igen, teljesen igazad van, nem is vitattam. A Végéhez annyit hogy én mint alkalmazott hiába tudom hogy másképp szólna hozzám a főnök, ha " tisztességes hitelrendszer van, kiszámítható törvényi háttér, működő piac, fogyasztás,", engem ez nem érdekel, mivel nem tudok kiesni a szerepemből, csak az jön le, hogy a főnök egy csaló bunkó geczi, és velem basz ki. Nem leszek megértőbb vele, ha ezeket tudom, mivel engem is ugyanúgy lehúz, semmibe vesz. A pénz és ezek miatt senki sem tud kiszakadni a keretéből, sajnos. Csak azt látom, ami van, ami rajtam csapódik le mint alkalmazott, és kinyílik a bicska a zsebemben, és elmegyek a picsába, és őszintén remélem, hogy ha elég sokan mennek el, csődbe megy az egész, és a kedves főni a híd alá kerül, meg hasonló szépek.

erkölcsi hulla 2017.07.31. 11:03:55

@Kampfer: Hmm igen, ilyesmiket hallottam én is, meg mellé a köcsögösködéseket, direkt szopatásokat, főleg azokat szivatják akik nem ismerős által kerültek be, és kell a posztjuk a havernak/rokonnak, vagy csak két érdekellentétben álló csoportról van szó (melyik lop többet).
A lopásban egyébként főleg ez a mocskos kétszínű pofátlanság zavar, olyan szinten nyíltan csinálják, mintha csak azt szeretnék sugallani: Igen, lopok, nem szégyenlem, úgysem derül ki, de ha nem kussolsz, kibaszlak ! :)

" miután munkavállalók egy csoportja inkább a helyén maradt és csinálta tovább a dolgát, mintsem meghallgassa a folyamatos hazudozást"
- na ez azért durva, hogy ilyen szintre fajult a helyzet :D, ez nyílt ellenállás

"minden 'menedzsernek' olyan nyakkendőt kellene hordania, hogy a saját testének súlyát biztosan elbírja"

- ezt meg megjegyzem, és terjesztem :) nagyot nyerítettem

Mondjuk hozzátenném hogy több építési menedzsert ismerek, és 12 órákat lehúznak, nagyon kemény és stresszes meló, azoknak respect. Igazából a menedzser is rossz szó rájuk, csak az utóbbi évek trendisége miatt kapták ezt a lealacsonyító jelzőt.

Kampfer 2017.07.31. 11:04:11

@Duplaxiii: Üdv! Azt hiszem, egyetértünk. Szerintem ugyanarról írunk! Egy dologban pontosítanék csak! A folyamat, amiről te is írtál, szerintem inkább 2005-2006 tájára érett be (2004 óta vagyunk ebben a qrvajó 'unijóban'). 2000 körül szerintem még voltak olyan középvezetők a munkaerőpiacon, akik nem csak szakmailag, de EMBERILEG is alkalmasak voltak a feladatuk ellátására. Szerintem ez 2006-2007 körül került bukóra. Nekem utoljára 2006-ban volt szakmailag is értelmezhető vezetőm, illetve 2007-ben volt EMBERILEG is alkalmas középvezetőm. Attól fogva csak ezek a 30 körüli semmirevaló, nagyarcú korrupt nyomorultak fordulnak elő. Akik a járműgyártásban dolgoznak, azok ezt az időpontot korábbra teszik, ott már valóban évekkel korábban eltüntették az emberileg is alkalmas középvezetőket. Jelenleg a 'menedzsereké' a világ, az a szemlélet érvényesül és ők az etalon. Ezek járnak 'csapatépítésre', szakmai konferenciákra (mintha lenne bármi szakmai alapjuk, amire építeni lehetne) és ezek 'reprezentálnak'. Öltöny-nyakkendő és kiskosztüm... Nincs olyan tulajdonsága ezeknek a lényeknek, ami becsülendő, tisztelendő vagy akár értékelhető lenne. Ez immár visszatérő vélemény és ez látszik a megítélésükön is. És azon is, hogy hogyan áramlik ki az alkalmas munkaerő az országból. Egyébként ezt meg is tudom érteni. Ha nem abban a helyzetben volnék, amiben vagyok, szerintem már én is leléptem volna innen!

A kkv-kal kapcsolatos véleményed elfogadom, azt a világot nem igazán ismerem.
Üdv:
Kamp.

Kampfer 2017.07.31. 11:17:19

@erkölcsi hulla: Igen, idáig fajult a dolog. Pár hónapja arról kellett (volna) tárgyalnunk a vezetéssel, hogy milyen 'hangulatjavító' és közérzetet, körülményeket javító intézkedéseket szeretnének meghozni. Fölvetődött ismét a nagysikerű 'családi napok' gondolata, az ingyen kávé (mikor itt olvastam, felröhögtem) gondolata, pihenőszoba ötlete, új étkező stb... Nos, azt kérdeztem akkor az igazgatótól, hogy fölvetődött-e a bérmátrix feltételrendszerének módosítása, a most alkalmazott feltételek publikálása, a vállalati magatartási és etikai kódex felülvizsgálata, a középvezetők kommunikációjának vizsgálata, exit-interjúk készítése, annak értékelése. Persze ki lettünk röhögve és az általuk kitalált agyhalott baromságok támogatását várták volna tőlünk. Fölálltunk és nagyjából a 'basszatok egyedül' álláspontra helyezkedtünk. Nos, kihirdették az elképzeléseiket. Akkor pattant föl kb. 14%-ra a fluktuáció! :-) Miután sok munkavállaló hiába várta a bérezéssel és a vezetői kommunikációval, etikai kódexszel kapcsolatos változásokat, így ez volt az utolsó szög a munkaviszonyuk koporsójába. Ezután a veziget kinevezték az európai divízióhoz. Komoly 'bukás', mi???

A másik nagyon fontos kérdés a HR. A 'menedzsereknél' már csak a hr-t gyűlölik jobban a munkavállalók, de ott még a generalistákat is! A 'hr menedzser' megítélése nagyjából a hullagyalázó és a pedofil szintjén mozog. Véleményem szerint teljes joggal és indokoltan!

A poént terjeszd nyugodtan, mi sem ismerjük pontosan az eredetét, de futótűzként terjedt! Egy német tulajdonú járműgyártó multicég alkalmazottaitól ered a legendák szerint... De alapigazság és magam is osztom! ;-)
Üdv!
Kamp.

erkölcsi hulla 2017.07.31. 11:34:32

@Kampfer: Üdv, és kösz a válaszokat!

Duplaxiii 2017.07.31. 12:43:04

@Kampfer:
Jogos!
2000-től előbb jött a "fiataloké a jövő" duma, ezzel mentették a seggüket a multik vezetői.
Egy tapasztalt helyett kettő ifjú! Ők a csillagot lehozták az égről a mobiltelefonért és a hasonlókért.
És a tapasztalattal ment a cégkapcsolati rendszer, a tárgyalási rutin és a hatalmas "bölcsesség" is a kukába. Hogy egy 25 éves miért előnyösebb az internet világában egy 4045-évesnél? Azt akkor nem tudtam...
Ma igen!
Azaz alap a marketing vezérelte multikulturásis egységesítés, erre találták ki korábban a szingliséget, a metroszexualizmus, napjainkban az aktivista mozgalmakat. Az egységes olcsó és nem gondolkodik, bárki azonnal kicserélhető egy másikra, mert nincs komplex feladata a gépezetben.
A média és a reklámszakma is erre van rákötve.
Ez közvetve a politikusokat is segíti, hiszen "központilag" irányítható a gondolkodás. Az idősebbeket nehezebb ezzel motíválni, ezért ők üldözöttek. A pályakezdők meg előbb-utóbb betörnek.
Tehát erre a HR-t, a stílust és a fizetéseket ráhúzni, botorság, mert az is csak eredmény és eszköz és nem alap!
A vállalkozói réteg csak nálunk deformált, ott, amire a posztoló a tankönyvét beidézte, ott normálisan van felépítve a társadalmi piramis...

Duplaxiii 2017.07.31. 12:50:16

Jó téma a csapatépítés, mint konfliktus...
Régebben, az utolsó multi cégemnél, volt egy év végi összevonás. Elgondolkoztunk egy 50 feletti tapasztalt kollégával, hogy mit is kellene tennünk?
A HR-es csak 30 körüli volt (szava volt a német, nőktől rettegő igazgatónál...), tudtuk, lesz a szokásos lángoszaálás és a többi ostobaság, hiszen a kollektíva jellemzően az ő korosztálya volt...
Ha nem megyünk, akkor feketeseggűek leszünk... Ha megyünk, végig kell szopni a sok ostobaságot.
A következőt találtuk ki: A hely környékén bevonultunk egy bárba és spiccesre pálinkáztuk magunkat. majd 1 óra késéssel (már lement az agyzsugorítás) megérkeztünk felháborodva, hogy "ilyen ostoba helyet! már egy órája a környéken járkáltunk..."
És örültek nekünk...
Szóval ma pozitív megítélést kap az, aki hétvégéjét is a cégre áldozza és azonnal lapát, aki mondjuk a pihenőidejében a gyerekeivel akar lenni.
2000 ezlőtt ellenkező volt, a főnökök még azt is számon tartották, hogy mikor van "fontos" dolgod és a értekezleteket, megbeszéléseket is így időzítették. Mert KELLETT a szakértelem és azt megbecsülték.
Most nem, így a retorika és a pénz is a szelektálás eszköze...
süti beállítások módosítása