Személyiségfejlesztő, önsegélyező könyvek garmadája van tele a bölcsességgel: a kudarcokból lehet a legtöbbet tanulni, minden rosszban van valami jó, semmi sem történik véletlenül, ami nem öl meg, az megerősít…

Tényleg ennyire szükséges és „jó” a kudarc vagy csak önmentegető mondatok ezek?

Ha ennyire építő jellegű a kudarc, akkor a siker helyett miért nem erre törekedünk? A nincsen siker kudarc nélkül frázis pedig csak növeli a kétkedést. Valójában mi a kudarc szerepe, és lehet-e belőle energiát vagy valami előre vivőt nyerni?

grafika:Joshua Hook

Kudarcnak azt nevezzük, ha erőfeszítéseink ellenére nem sikerül valami. Egészen pontosan, ha nem sikerül az, amit elterveztünk. Nem úgy lesz, nem akkor lesz, vagy nem olyan lesz.

Tudományosabban itt és  itt található a meghatározása. Előbbi linken egy tudományos alapossággal készült elemzésben – többek között – egy érdekes kísérletről is olvashatunk.

grafika:FreeCodeCamp

A pécsi Janus Pannonius Egyetem egyik csoportjának arról számoltak be iskolások, hogyha egy tantárgyból rossz jegyet kaptak, akkor a következő órára a korábbinál kevesebbet készültek. Ezzel előre vetítették a még rosszabb eredményt. Az első kudarc miatt úgy döntöttek, hogy az adott tárgyhoz kevesebb affinitásuk van, ezért nem áldoztak további energiát arra, hogy további energiát áldozzanak arra az iskolai tárgyra. Magyarul feladták.

Pedagógusok sok hasonló esetről számolnak be, hozzátéve, hogy az adott diák pedig tehetséges lett volna azon a területen, melyet feladott.  Az már csak zárójeles kérdés, hogy ilyen esetben a szülő, a tanító vagy együttműködve mindkettő megakadályozhatta volna, hogy a gyerek feladja?

E feladás pszichológiáját vizsgálták a kutatók.

grafika:brainscape

Egy elmélet szerint a gyermekek két csoportját (is) meg lehet figyelni.  Az ún. „rögzült” és a „termékeny” tudattal rendelkezőket.

A tudatállapotok kialakulásához rengeteg tényező járul hozzá. A családi környezet, generációk értékeinek átadása, lakókörnyezet, szocializációs minta. Azt nem lehet egyértelműen kijelenteni, hogy az azonos lakókörnyezetben élők, vagy hasonló családi háttérrel rendelkezők személyisége is hasonló lenne. Minden ember egyedi jelleggel rendelkezik, de a két fő csoportot határozottan el lehet különíteni egymástól. A mai társadalmi megítélés szerint pedig a két csoport később is elkülönül. Egyes értelmezések szerint a termékeny gyerekekből jóval nagyobb arányban lesz sikeres felnőtt. Hozzátéve, hogy mit nevezünk sikernek.  A termékeny tudatú gyermek az erőfeszítéseinek mértékével, a kíváncsiságával és a nyitottságával tűnik ki társai közül.  

A két felfogás vagy állapot között az élethez való hozzáállás a legfontosabb különbség. Többek között a tehetség megítélése és a tehetséges emberekről alkotott véleményük más.

A „rögzült tudatúak” szerint a tehetséges embereknek nem kell erőfeszítéseket tenni a sikerért. Nem érdemes „dolgozni” az eredményért, mert az úgysem lesz olyan, amilyent szeretnénk. Ha valamiért dolgozni kell, abban nem tehetséges az adott ember ezért nem lesz megfelelő a végeredmény.

foto:eLearning

A termékeny tudattal rendelkezők elismerik a tehetségesek eredményeit, de azt vallják, hogy erőfeszítések nélkül az nem elegendő. Nem tekintenek a tehetséges embertársaikra különleges tisztelettel, hisz az „adományért” semmit sem tettek.  A szisztematikus munka és folyamatos energiabefektetés a siker kulcsa. 

foto:G-cube

Ők azok, akik a kudarcokat is tanulópénzként fogják fel. Ha nem sikerül valami, az is jó. Talán pont arra, hogy tudjuk: legközelebb ne úgy csináljuk. A folyamatos problémamegoldás és kihíváskeresés pedig újabb lehetőségeket jelent nekik. A korábban említett egyetemi kutatásból az is kiderül: az ilyen mentalitású gyerekek a hatodik és nyolcadik osztályban javítottak a tanulmányi átlagukon. Pedig az iskola végéhez közeledve nő a terhelés, a legtöbben ilyenkor rontanak.  A „rögzült” tudatú gyermekeknél pedig az átlagnál gyorsabb és nagyobb volt az iskolai teljesítményromlás.

Kimondható, hogy a kudarc elkerülhetetlen, de a megítélése vagy „haszna” csak tőlünk függ?

foto:Thinkmarketing Magazine

Nemcsak életünk nagy döntéseit, hanem azok kommunikációját is meghatározza jellemünk, személyiségünk.  Ha már magunkban feldolgoztuk a kudarcélményt, az sem mindegy hogyan és kinek mondjuk meg. Sokak szerint manapság a kudarc a gyengeség jele. Ha azonban mi magunk is megértjük, hogy miért ért kudarc, és mi miben hibáztunk, sokkal könnyebb lesz róla beszélni is. Nemcsak a kommunikációban segít mindez. A nem megfelelő eredményhez vezető út és folyamatok megértése az első lépés ahhoz, hogy valóban hasznosítható legyen a kudarcélmény.