A mérnököknek kéne rendbe tenni a Földet?
2020. január 20. írta: Profigrammers

A mérnököknek kéne rendbe tenni a Földet?

Környezetvédelmi ügynökök járják Los Angeles utcáit, a város vezetése különleges ügyosztályt hozott létre a klímavészhelyzet miatt! Tavaly nyár elején a világ nagyvárosaiban egymás után hirdették ki a klímavészhelyzetet. A bejelentések után azonban kiderült, hogy nem mindenütt követik konkrét…

Kajatolvajok
2019. november 09. írta: Profigrammers

Kajatolvajok

Egy rántott hússal kevesebb volt a dobozban, amikor kivettem a céges közös hűtőből az otthonról hozott kajámat. Ez azért volt kellemetlen, mert csak egy húst hoztam a rizs mellé – mesélte Tamás szomorúan egyik korábbi élményét, amikor arról kérdeztem, hogy náluk hogyan működik a hűtőmegosztás. A 36…

Mindent elfelejtesz a szabadság utáni első munkanapon?
2019. szeptember 02. írta: Profigrammers

Mindent elfelejtesz a szabadság utáni első munkanapon?

Ne aggódj, ez teljesen normális!

Hol az asztalom? Mi is a jelszavam? Hol a kávégép? Furcsának tűnhet, de nem kell megijedni, ha szabadságról visszatérve ez az első három kérdésed. Ha a szabi utáni első munkanap úgy érzed, mintha most léptél volna be a céghez, azok közé tartozol, akik tökéletesen ki tudták használni a munka nélkül…

Önként vállalt stigma
2019. július 29. írta: Profigrammers

Önként vállalt stigma

Te mennyiért szedetnéd le a tetoválásodat?

Harminc fok felett rövidnadrágban is vezethetnek a buszsofőrök, és a kalauzoknak nem kell zakót viselniük. Hőhullámok idején még a légkondicionált irodában dolgozók is lazíthatnak az öltözködésükön, sőt Németországban a klímaváltozás miatt a kiugróan kánikulai napokra otthoni munkát írnának elő a…

süti beállítások módosítása