Így duplázd meg a szabadságod
2019. november 25. írta: Profigrammers

Így duplázd meg a szabadságod

Kis előre tervezéssel és szerencsével akár dupla annyi fizetett szabadságunk lehet egy évben, mint amennyi jár. Ez ma Magyarországon, évente minimum húsz munkanap. A huszonnyolc éves munkavállalók már egy kicsit szabadabbak. Két nappal többet pihenhetnek. Ez folyamatosan emelkedik, annyira, hogy egy…

Kajatolvajok
2019. november 09. írta: Profigrammers

Kajatolvajok

Egy rántott hússal kevesebb volt a dobozban, amikor kivettem a céges közös hűtőből az otthonról hozott kajámat. Ez azért volt kellemetlen, mert csak egy húst hoztam a rizs mellé – mesélte Tamás szomorúan egyik korábbi élményét, amikor arról kérdeztem, hogy náluk hogyan működik a hűtőmegosztás. A 36…

Mindent elfelejtesz a szabadság utáni első munkanapon?
2019. szeptember 02. írta: Profigrammers

Mindent elfelejtesz a szabadság utáni első munkanapon?

Ne aggódj, ez teljesen normális!

Hol az asztalom? Mi is a jelszavam? Hol a kávégép? Furcsának tűnhet, de nem kell megijedni, ha szabadságról visszatérve ez az első három kérdésed. Ha a szabi utáni első munkanap úgy érzed, mintha most léptél volna be a céghez, azok közé tartozol, akik tökéletesen ki tudták használni a munka nélkül…

Önként vállalt stigma
2019. július 29. írta: Profigrammers

Önként vállalt stigma

Te mennyiért szedetnéd le a tetoválásodat?

Harminc fok felett rövidnadrágban is vezethetnek a buszsofőrök, és a kalauzoknak nem kell zakót viselniük. Hőhullámok idején még a légkondicionált irodában dolgozók is lazíthatnak az öltözködésükön, sőt Németországban a klímaváltozás miatt a kiugróan kánikulai napokra otthoni munkát írnának elő a…

süti beállítások módosítása