Programozható tehetség
2017. június 02. írta: Profigrammers

Programozható tehetség

A tökéletes gyermek receptje

Jön a nyár, megérkezett a szépségverseny szezon! Ma már nincs olyan két éves, akit ne nevezhetnének be szülei valamilyen versenyre, ahol megnyerheti a legcukibb/szebb/babább baba címet. Ha anyuka pedig vérszemet kap, nincs megállás. Egész gyermekkorok telhetnek vetélkedéssel. Pedig nemcsak a szépség megítélése, hanem az odavezető út is nagyon különböző. A gyerekek és később a felnőttek „szépsége” bizonyos határok között alakítható. Hogy kinek, hol a határ, arról sok plasztikai sebész tudna mesélni. (az már más kérdés, hogy mindez mit tesz a gyerek lelkével, pszichéjével)

 

De mi a helyzet a belbeccsel?  Lehet-e tökéletes gyermekké alakítani a kevésbé tökéleteset?  Ha igen, hogyan?  Ha igen, minek?  Kinek, mi a tökéletes?

Nehezen megválaszolható kérdések, melyek csak újabbakat vetnek fel.

A nevelés, fontosságáról és lehetőségéről évszázados a vita.

Az ókorból fennmaradt információk hiányosak és ellentmondók, de valószínűleg a gyerekeket szigorúan nevelték. Az iskolákban melyek nem a mai értelemben vett intézmények voltak, nemcsak tudományokat oktattak - mint a matematika, retorika - hanem a fiatalok testi fejlődésére is figyeltek.  

E mellett természetesen a várható társadalmi pozíciójuknak megfelelő képzettség mellett a harci jártasságot és a politikai tájékozottságot is fontosnak tartották. Az athéni mintát azonban más városállamokban nem mindig követték. A köznyelv nem véletlenül ismeri a spártai nevelési módszereket.

Ott nemcsak a szegények utódainak kellett élet-halál harcot vívni, sokszor az előkelők gyermekei is erre kényszerültek, mindez akkoriban az egész Mediterrán vidéken hasonló lehetett. E közben pedig az apa élet-halál ura volt a családban. Gyermekeit büntetlenül megölhette, és voltak olyan időszakok, amikor rabszolgának is eladhatta.  

A középkorra a főúri és nemesi családokban a kiváltságok megmaradtak, de a vasszigorú nemessé nevelés már nem volt általános. A gyermekek akkori életéről készített átfogó tanulmányt itt találhatunk.

A történészek abban egyetértenek, hogy a gyermekélet nem volt nagy érték.  Nagy volt a csecsemőhalandóság és a tizennegyedik évet is csak minden második gyerek élte meg.

Aki egészséges volt, azt hamar munkára fogták. Legtöbbjük hat éves kor körül elhagyta a szülőházat. Vagy egyházi iskolába, vagy inasnak álltak. E miatt gyakorlatilag nem volt a mai értelemben vett gyermekkoruk. Felnőttek között, kisebb, gyengébb, tanulatlanabb felnőttként éltek.

Csak a felvilágosodás kora hozott jelentős változást. 1687-ben már Coustel a gyermekek nevelésének szabályai közt már ezt írta:

"szeretni kell a gyerekeket, legyőzve azt az ellenszenvet, melyet a gondolkodó főkben ébresztenek. Tekintetbe véve a gyermek külsejét, mely tökéletlenségről és gyengeségről tanúskodik mind testben, mind szellemben, bizonyos, hogy sokra nem becsülhetjük őt. Megváltoznak azonban érzéseink, ha a jövőre nézünk, s ha egy kicsit a Hit jegyében cselekszünk." 

 

Ennek szellemében változott a gyermekekhez való viszony. Kisdedóvókat hoztak létre, majd elemi és a görög gimnáziumok alapján működő iskolákban tanulhattak a szegényebbek is.

Ez miatt azonban másfajta versenyhelyzet teremtődött: a tehetség és szorgalom alapján is válogathattak a gyerekek között a szülők és pedagógusok.

 Elit iskolák alakultak ki, az általános jóléthez és társadalmi sikerességhez pedig a jó oktatáson keresztül is vezetett az út. Pierre Bourdieu francia szociológus egyik elmélete szerint az oktatásban megszerzett kulturális tőkét gazdasági javakra lehet váltani.  Mivel minden szülő azt akarja, hogy a gyereke jobban, tartalmasabban és könnyebben éljen és boldoguljon mint ő, természetes, hogy gazdasági tőkét fektet a gyerek oktatásába, melyet az majd ( ha megfelelő volt az oktatás) a befektetettnél több jövedelemre tud váltani. 

Az állandó és egyre gyorsabb és keményebb társadalmi versenyt azonban nem mindenki bírja. A mai pszichiátria már ismeri a „ jó gyermek” szindrómát.

Akár pánikroham szerű tünetek jelentkeznek a szorongástól a szülőknél, akik akik nem biztosak a tökéletes gyermek nevelésének útjában. Akik nem tudják, hogy szabálykövető, vagy szabályszegő gyereket neveljenek. Hisz sok szabály valóban jó és a gyerek biztonságát, esetleg életben maradását garantálja, de mi a helyzet a társadalmi szabályokkal? Mikor melyik helyzetben, mihez tartson a gyerek?  Az egyik legjobb amerikai tanulmány részletei itt olvashatók.

 

A neveléssel foglalkozók szerint a legfontosabb a személyes példa. A gyerek egy darabig mintakövető, aztán van olyan időszak, amikor sokan elfordulnak a látott, tapasztalt viselkedésmintáktól – sokan pedig idősebb korukra visszatérnek ahhoz, amit szüleiktől láttak, tanultak, tapasztaltak.

foto: THE BOSS BABY | Teaser Trailer

A boldogulás azonban sok mindentől függ. Míg a külcsíny változtatható, az ész és felfogás béli különbségekkel nehéz mit kezdeni.  A Polgár lányok esete viszont azt bizonyítja, hogy átlagos gyermekeket is lehet zsenivé nevelni.  Az ilyen szülői tudatosságot- sokak szerint- kegyetlenséget azonban sokan elítélik.  Szerintük a szigorúan, tudatosan zsenivé nevelt gyermekek lelki fejlődése sérülhet. Nem tudni ők mennyire élhetik meg és át gyermekkorukat?

Ki tudja, hogy a minden hétvégén sakkversenyekre járó 7-8 éves kisfiúk, kislányok valóban boldogok-e attól, hogy  a heti iskolai feladatuk után még szombat és vasárnap is 6-8 órás versenyeken ülnek?

 

Vagy a hetente többször hajnali négy órakor kelő úszógyerekek, akik a délutánjaikat tanulással, vagy újabb edzéssel és nem pihenéssel töltik, csak azért, hogy egyszer talán olimpiai bajnokok lehessenek, ha valaki épp nem úszik egy század másodperccel gyorsabban, mint ő?

Vajon azok a gyerekek akikből – ugyanannyi lemondás és edzés után- nem lesznek bajnokok, nem sajnálják az edzéssel és gyakorlással töltött éveket?

Vajon azok a szülők, akik játék helyett gyakorlásra ösztönzik a gyereket, reálisan mérik fel csemetéjük határait és szándékait?

Lehet és ha igen megéri tökéletesre programozni a gyereket?

 

 

 

 

felhasznált irodalom: Dr. Kéri Katalin: A kisgyermeknevelés története Nyugat-Európában (Adalékok a középkortól a XIX. sz. végéig), Kisgyermeknevelési Konferencia, Pécs, 1992., JPTE-BTK - Neveléstudományi Tanszék, 270-284. o.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://profigrammers.blog.hu/api/trackback/id/tr3812559339

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.