Megfogadom, hogy megfogadom!
2018. január 04. írta: Profigrammers

Megfogadom, hogy megfogadom!

Pár jó tanács, hogy idén te légy a legjobb dolgozó!

Elképesztő mennyiségű fogadalom hangzik el az újév első perceiben. A tapasztalat szerint azonban az idő múlásával nemcsak a mennyiségük csökken, hanem a betartásukhoz szükséges elszántság és kitartás is. Az életmód-guruk szerint azonban nem dőreség komolyan venni az évfordulókat. Az évszám váltás első „lökete” után, ha valaki elég kitartó, jelentősen tud fordítani életén.

 

A magánélet rendbetétele mellett/után a munkahelyi mindennapokon is érdemes változtatni, hisz e kettő szorosan kötődik és hat egymásra. De nem elegendő arra várni, hogy majd a magánéleti változás pozitív hatása elegendő lesz a munkahelyen. Szakemberek szerint eljött a tudatos munkavállalók ideje! Sőt folyamatosan változó világunkban azok lesznek a „nyertesek” akik figyelnek a változó körülményekre, szükségletekre és annak megfelelően képzik magukat, alakítják munkahelyi szokásaikat. 

 

Arról már sok jó tanácsot olvashattunk, hogy milyen szakmai fejlődés kell ahhoz, hogy az egyre nagyobb elvárásoknak meg tudjunk felelni. Az elmúlt öt évben azonban olyan brutálisan megváltozott a munkaerőpiaci szükséglet, amely miatt drasztikusan át lehet/kell írni a jótanácskönyveket.

 

 

A legfontosabb és egyre erősödő trend, hogy a munkahelyek humán erőforrás szükséglete változik. Egyre nagyobb szükség van az „ipari robotokra”. Ez pedig szó szerint értendő. A kétkezi, betanított munkás - aki egyre egyszerűsödő munkafolyamatokat végez- addig szükséges „élőmunkából” amíg egy robot egy centtel olcsóbban el tudja látni a feladatát.

 

Itt tehát a robotok precizitásával, taníthatóságával és az összetettebb munkafolyamatok elvégzésének lehetőségével és árával versenyzik az ember.

A robotikával és programozással foglalkozó mérnökök pedig jól tudják, hogy csak idő kérdése, az, hogy e versenyben mikor marad alul az ember.

 

Jó hír, hogy azért még sok olyan munkakör van, melyet még nem lehet robotokkal betölteni, és valószínűleg később sem lesz ugyanolyan eredményes egy gép, mint az ember. Legfőképp a kreativitást igénylő területek ezek, és a művészi tevékenységek vagy alkotási folyamatok sem könnyen "robotizálhatók".

 

A termelési folyamatok és gyártásszervezés valamint fejlesztés területén dolgozókat sem hamar fenyegeti munkahelyük elvesztése. A cégen belüli elismertséghez és karrier beindulásához, vagy gyorsításához azonban van néhány jó tanács.

 

Ne csak dolgozz, hanem látni is lehessen, hogy dolgozol!

 

Az eredményeidet illetve a szakmai újdonságokat érdemes folyamatosan kommunikálni, a megfelelő környezetben- például – egy kávé mellett erről beszélgetést kezdeményezni. Minél többen hallják, hogy egy szakmájában naprakész és munkahelyén tettre kész kollégával dolgozhatnak, annál hamarabb juthat el a fizetésemelést adó vagy új pozícióba munkatársat kereső illetékes fülébe a hír.

 

Azt szögezzük le: a kommunikáció fontos, de nem elég! Csak a valóban felkészült és dolgozni akaró munkatárs lesz hiteles és érhet el eredményeket.

 

Kis kommunikációs „trükkökkel” azonban nem bűn javítani a rólunk kialakult képen.

 

Fontos, hogy rend vagy rendezettség legyen a munkaasztalunkon. Ez azt sugallja, hogy urai vagyunk a helyzetnek.  A kivétel mindig erősíti a szabályt, és az igazi zsenik megengedhetik a káoszt, csak előbb azt kell bebizonyítani, hogy igazi zseni az ember.

 

Ne szavakkal és hangzatos kijelentésekkel, hanem a példamutatással keltsük fel a figyelmet.

 

Ez nemcsak a dolgozóknak, hanem a vezetői pozícióban lévőknek is fontos szabály!

 

Ne fukarkodjunk a másik elismerésével. Ha őszintén úgy érezzük, hogy kollégánk valami kiemelkedőt tett, vagy az átlagnál jobban végzi a munkáját, bátran dicsérjük meg. A jóindulat sokszor jóindulatot szül. ( néha, persze nem )

 

Ne panaszkodjunk. Ha megpróbálunk pozitívan állni a dolgokhoz, illetve nem (csak) a negatív folyamatokat látjuk, illetve a negatív dolgok megváltoztatására igyekszünk, lényegesen másképp mennek dolgaink a munkahelyen.

 

 

A szakértelmünk és szorgalmunk megalapozta magabiztosság is óriásit lendíthet karrierünkön. 

 

A segítőkészség mintapéldánya az, aki a lehető legrövidebb idő alatt visszahívja az őt keresőt, és valóban foglalkozik a felmerülő problémákkal és megoldási javaslatokkal is segíti a többieket.

 

Kész főnyeremény, ha mindeközben a csapatmunkából is aktívan kiveszi a részét.

 

Aki mindig szán időt a másikra és akkor is meghallgatja, ha valójában nem tud neki segíteni, azt hamar bizalmába fogadja a csapat. Az viszont fontos, hogy a hallottakat nem szabad tovább adni,a pletyka szigorúan tilos!

 

Ha mindezek után azt vesszük észre, hogy az egyik leg szeretettebb és terhelhetőbb munkaerő vagyunk, de ezt csak pont a főnök nem veszi észre, tisztázzuk vele a problémát.

 

Ha ez sem segít, akkor pedig- hála a jó munkaerőpiaci helyzetnek- biztosan megtaláljuk azt a céget ahol megbecsülnek! 

 

Sajnos mindezek mellett az sem meglepő, hogy vezetőnk csak akkor döbben rá, hogy mennyit értünk a cégnek, amikor már egy másik vállalat - esetleg - magasabb pozíciójában dolgozunk.

 

De ez ekkor már nem a mi problémánk!

A bejegyzés trackback címe:

https://profigrammers.blog.hu/api/trackback/id/tr2313550101

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.