A hűség kifizetődő?
2018. március 05. írta: Profigrammers

A hűség kifizetődő?

Törzsgárdajelvény, 20, 30, 40 éves vállalati évforduló és kiváló dolgozó. Még él az a generáció, amelynek sok tagja őrzi az üvegvitrinekben, a porcelán delfin, kutya vagy madár mellett ezeket az érmeket.

Munkaerőgazdálkodással és vállalati pszichológiával foglalkozók szerint hétévenként ildomos és észszerű munkahelyet változtatni. Kutatásaik szerint ez a dolgozónak és a cégeknek is jó.

Ennek ellentmondani látszik az az európai gyakorlat, melyben a francia vagy brit és német gyárakban egymást követő generációk dolgoznak, akár együtt. Egész családok sorsa múlik egy-egy helyi gyár létén.  Kis vagy közepes méretű cégeknél sokszor családias hangulat alakul ki, a tulajdonosok már-már családtagként kezelik munkatársaikat, ők pedig kényszer nélkül, máskor elképzelhetetlen mértékű lojalitással vannak a tulajdonosok iránt.

Magyarországon a millenium idején voltak olyan gyárak, ahol a munkások akár élethosszig megbecsülten és emberhez méltó körülmények között dolgozhattak. Sokszor a gyár tulajdonosa a munkásoknak lakást adott.

Az egyik legtöbb munkást foglalkoztató gyárat Dreher Antal üzemeltette. Az első világháború előtt 800 munkást foglalkoztatott, és amikor 1907-ben – Európában elsőként – a sörvontató lovakat automobilra cserélte, a korábbi lóistállókba teheneket hozatott, majd csokoládé- és édességgyárat is alapított. Itt elsősorban a sörgyárban dolgozó férfiak családtagjai kaptak munkát. 1923-ban ő hozta létre a Dreher és Maul Kakaó és Csokoládégyárat is. Ott készült először csokis parány.

 

A kőbányai barlangrendszerre épülő gyárkomplexum közepén még ma is áll a Dreher család kúriája, igaz csak korlátozottan látogatható.

A Dreher család mellett Csepelen a Weiss Manfréd Acél- és Fémművek is a kor egyik meghatározó gyára volt. Ott 1930-ra már több mint tizenötezren dolgoztak. A mai Csepel látképét is meghatározza az akkor kialakult gyárváros lakásokkal, üzletekkel.

 

Buda építészetére pedig az 1844-ben alapított Ganz Ábrahám vasöntöde, majd az utána következő gyáregységek miatti építkezések hatottak nagyban. A cégcsoportnak 102 évig a Ganz család volt a tulajdonosa. A wikipedia cikke szerint a magyar állam 1947-ben vette át az – akkor már mai értelemben holdingként működő vállalatcsoportot.  A két világháború között bármelyik Ganz-gyárban dolgozni egyet jelentett a létbiztonsággal, és nemcsak anyagi, hanem társadalmi elismerést hozott.

Az épülő szocializmus mindezt majdnem teljesen megváltoztatta. A „teljes foglalkoztatás” bevezetése miatt egyre csökkent a dolgozók lojalitása, a kommunista szombatok és a KMK jogi kategória bevezetése inkább rontott, mint javított a munkamorálon, és egyre kevesebben kötődtek érzelmileg munkahelyükhöz. Ráadásul az ötvenes években a rendőrök a munkaidőben az utcán lévőket rendszeresen igazoltatták, és ha munkakerülőnek találtak valakit, fogdába vitték, és eljárás indult ellene.

A magyar rendszerváltás után a darabjaikra hullott szocialista nagyüzemek romjain új kis cégek vagy a külföldi befektetők alakították át a munkaerőpiacot. A rohamosan növekvő munkanélküliség fenyegette dolgozók – sokszor kényszerből voltak lojálisak a céghez. A szakszervezetek háttérbeszorításával pedig a kétezres évekre szinte eltűntek a munkavállalók jogai. Volt olyan kollektív szerződés, melyben a kényszervállalkozóként foglalkoztatott munkavállalónak gyakorlatilag csak kötelezettsége és felelőssége volt, joga nem.

Harminc évvel a rendszerváltás után újabb fordulat jöhet a humán erőforrás gazdálkodásban. A céghűség miatt gondolt előnyök egyre gyorsabban fogynak el. A munkaerőhiány miatt egymásra licitáló vállalatok már olyan ajánlatokkal bombázzák a másutt dolgozókat, melyeknek nehéz vagy egyáltalán nem érdemes ellenállni. Több felmérés szerint a tíz, húsz éve egy munkahelyen dolgozók már érezhető hátrányba kerülnek azokhoz képest, akik kevésbé lojálisak munkaadójukhoz.

Sokszor nem is a cégvezetők tehetnek a megalázottság és háttérbe szorulás érzését okozó helyzetért. Hisz egy régebbi dolgozónak, akinek eddig nem kellett bért emelni, mert a piac nem kényszerítette ki, a munkavállaló pedig nem tudta elérni a bérfejlesztést, a jóval korábbi bérszínvonalon áll az illetménye. Míg egy nemrég esetleg ugyanabba a munkakörbe – felvett kollégát már a mostani munkaerőpiac diktálta bérért lehetett csak megszerezni. Nevük elhallgatását kérő válaszadók arról számoltak be, hogy ez a jövedelemkülönbség méltánytalanul magas. Van, hogy a 20 éve ott dolgozó szakember fele annyi fizetést kap, mint a két éve felvett!  A cégek pedig nem tudják kigazdálkodni a régiek fizetésemelését többek között épp az újak magas bére miatt.

Ez olyan csapdahelyzet, mely miatt elsősorban a régi, lojális dolgozók szenvednek hátrányt, de a cégeknek sem jó, mert a kollégák között nehezen kezelhető bérfeszültséget teremt.  Igaz lenne tehát, hogy a munkavállalónak nem érte meg hűségesnek lenni, és egy-egy cégben tíz, húsz évig dolgozni? Az járt jól, aki hétévente munkahelyet változtatott? A fejlett piacgazdaságokban egészen más a helyzet? A külföldön dolgozó magyarok beszámolói szerint az ottani cégek anyagilag megbecsülik a jól teljesítő, lojális munkaerőt. Ha új kolléga érkezik ugyanabba a pozícióba, nem kap több fizetést, mint a régebb óta ott dolgozók.  Az új munkatársak általában nem ugyanabba a pozícióba lépnek, ha egy kiválóan teljesítő mérnök ajánlatot kap, szinte biztos, hogy a jelenleginél magasabb pozícióba hívják. 

 

 

 

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://profigrammers.blog.hu/api/trackback/id/tr4913717412

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Berelhetoreklamfelulet 2018.03.06. 08:18:12

Hát ha nem fizetik meg még szép h lelép az ember.
Majd ha a munkáltatói hozzáállás olyan (=tejel rendesen), akkor ott maradnak a normális emberek is.

balogh z 2018.03.06. 08:22:49

A "tejel rendesen" mellett az éremnek azért van egy másik oldala is.

2018.03.06. 10:00:42

Íme az ábra....
www.portfolio.hu/img/upload/2018/02/3mnbber-20180222.PNG

Látszik, hogy a munkaadó TUDNA TÖBB bért fizetni, ha akarna.

VAGY akkor is,

HA!!! a munkavállalói érdekképviselet működne!
- akár "szakszervezet" jelleggel a nagyobb cégeknél
- akár csak úgy, hogy "ha nem emel főnök, akkor én lépek innen" a kicsiknél

Megjegyzem: a Lajtán túli világban 1,5-2,0X ekkora a bérhányad még mindig, bár ott is csökkenő, azaz ott is egyre jobban lehúzzák a melóst.

De az itteni cirka FELE bérköltség még mindig vonzó a nyugat számára.
Ezért telepít ide gyárakat...

GyMasa 2018.03.06. 10:53:15

@balogh z:
Nyilvan, a munkavallalo reszerol is alapfeltetel, hogy jol vegezze a dolgat, de most pont arrol volt szo, hogy akkor SEM akarodzik tobbet fizetni.
A multkor is pont attol kaptam sikongato labrazast, amikor elolvastam a menetrendszerinti "jajj, nincsen jo munkaero, mi lesz most", ahol egy HR-es panaszkodott, hogy "1 millio felett van a koltsege annak, hoyg talaljanak egy jo mernokot, SW fejlesztot".
Az persze egyiknak sem jutott eszebe, hoyg azt az 1 milliot odaadja annak, aki MAR ott van, es jol dolgozik, es akkor nem kell ujat keresni helyette.
Valahogy az az opcio sose' jatszik, hogy tobb fizetest adjanak a mar ott levoknek.

2018.03.06. 11:16:58

@GyMasa:

... osztán az az 1 millió hány hónapig lenne elég a béremelésre, he?! okoska.

Nomeg, MENNYIVEL tudna TÖBBET teljesíteni a meglévő dolgozó?!!!

Tudod,

ha rendesen melózik , akkor MÁR NINCS TÖBBLET melóra ideje.

ha van rá ideje, akkor meg JELENLEG SI TÚL VAN fizetve,
hisz nincs IS kihasználva a munkaereje-munkaidője!!!

Gondolkodnod is kéne, legalább néha.... hmm?!

GyMasa 2018.03.06. 11:39:48

@tamarisk:
...... osztán az az 1 millió hány hónapig lenne elég a béremelésre, he?! okoska...
Ha elosztod egy evre, akkor 80k jon ki minden honapra.
Hat, ha csak ilyen Y- meg Z generacios jobhopper csicskak vannak a munkaeropiacon, aki 3 honap utan siman lelep, ha nem talalja meg a maga kihivasat, amirol, szerintem fogalma sincs, es igy tenyleg eleg nehezen fogja megtalalni, akkor tulajdonkeppen eleg lenne vegtelen ideig.
Ugyanis, egy ilyet ugye evente 4db-ot kell "keresni", igy, aki ottmarad 12 honapig, annak ilyen alapon akar 4 milliot is lehet adni.
...Nomeg, MENNYIVEL tudna TÖBBET teljesíteni a meglévő dolgozó?!!!...
Probald ki!
Menjel el egy szenbanyaba.
Aztan nezd meg, te mennyi szenet banyaszol ki, meg az mennyit banyaszik i, aki mar ott van evek ota.
Egy bonyolultabb munkahelyek, az elso 3-6 honap siman azzal telik, hogy az ember szokja a kornyezetet.
Erdemi munkat csak a 6 honap utan lesz kepes vegezni.
Termeszetesen ez fokozottan igaz a palyakezdokre, mert nekik meg nincs tapasztalatuk MASIK, hasonloan szervezett cegekkel kapcsolatban.
Aztan a masodik- n-edik helyen ez az ido egyre rovidebb lesz, ahogy az embernek mar nem kell megtanulni, hogy a SAP, mega a DOORS, meg a JIRA hogyan mukodik, csak a helyi adminisztracios feluletet.
...Tudod,
ha rendesen melózik , akkor MÁR NINCS TÖBBLET melóra ideje...
Hogyne, ha egy gyarban csavarozza ossze a fedolapot a termekre.
Akkor nincs tobblet ideje, mivel ott pont az a lenyeg.
Ellenben egy fejlesztomernok az bizony, minel tobb munkatapasztalata van, annal hatekonyabban tervez meg egy-egy termeket. Tudod, masodszorra mar nem kell elolvasnia 200 oldal dokumentaciot, csak 40-et, mert a maradek 160-ra mar emlekszik az elozo projektbol.
Tduni fogja, hogy melyik otletek nem mukodnek, azert azokkal meg sem probalkozik, illetve pl. mar tudja, hogy kell egy aramkort megtervezni, hogy csak kisebb EMC problemai legyenek a C-minta fazisban.
Ezek a pontok egy-egy ilyen volumenu projektben EUR szazezreket tudnak sporolni az ot alkalmazo cegeknek.
AKinek tul sok tulorara van szuksege, hogy elvegezze a munkajat, annak vagy rosszul van korberajzolva a munkakore, vagy nem eleg gyakorlott meg hozza.

...ha van rá ideje, akkor meg JELENLEG SI TÚL VAN fizetve,...
Es, azzal mi a baj?
...hisz nincs IS kihasználva a munkaereje-munkaidője!!!...
Ez legyen a fonokseg problemaja!
En pl pontosan ezert mondtam fel tavaly. 3,5 eveig panaszkodtam a fonokomnek, hogy adjon tobb munkat, de nem adott.
Igy betelt a pohar, es eljottem.
...Gondolkodnod is kéne, legalább néha.... hmm?!..
Azt neked sem artana!
Meg javaslom az empatia eddzeset is.

qwertzu 2018.03.06. 11:41:00

@tamarisk: Kicsit nagy az arcod hmmm?

Új embert felvenni leginkább azért kell mert a régi elmegy. Tehát ha inkább a régiek megtartására koncentrálnának, akkor az lehet hogy olcsóbb lenne összeségében.

2018.03.06. 11:55:15

@GyMasa:

MÍNUSZ közteher.... szóval netto 40 eFt/hó lesz az csak! kb.

GyMasa 2018.03.06. 12:07:19

@tamarisk:
Jol van, latom, keptelen vagy te is a leirt szoveg ertelmezesere.
Semmi baj!

GyMasa 2018.03.06. 12:10:24

@tamarisk:
Tokmindegy, mennyi!
AZ a lenyeg, hogy aki OTT van, az tud munkat vegezni. A nyitott pozicionak ZERO a munkabirasa, es a munkavegzo kepessege.
Tehat a cegnek a letezo dolgozok hozzak a hasznot, es nem azok, akiket keresnek.

2018.03.06. 12:26:44

@GyMasa:

Ezért nem keresik örökké, hanem felveszik mielőbb :-)

Keresni meg akkor keresnek csak, (mert nem hülyék!)
ha
a már ott lévők munkaereje NEM elegendő és/vagy nem alkalmas.

ÉS/VAGY

a már ott lévők nem ALKALMASAK a feladatra...
akár leterheltségből, akár képzettségből kifolyólag, akár "lustaságból" mindháromból

Szelid sunmalac 2018.03.06. 12:31:12

@tamarisk: Te mekkora egy szarkupac vagy :) En spec orulok neki, mert itt egeted szenne magad, mi olvasok meg ertekeljuk ha van min rohogni.

Amator 2018.03.06. 12:36:20

Sok igazságot fogalmaz meg a cikk. A nyugati példák viszont nem állják meg a helyüket. 3-5 évente simán munkahelyet váltanak, ha lehet, az ott természetes.
Magyarország minden szempontból kilóg a sorból. Kezdjük a HR-rel.
Tisztelet a kivételnek, nálunk a HR alkalmazottakról zsákutcát lehetne elnevezni. Az még csak hagyján, hogy nem értenek a szakmájukhoz, tele vannak előítéletekkel is. Általában huszonéves fruskákról van szó, akik úgy gondolják, hogy 35 év felett már a halált várod, ezért be sem hívnak interjúra. Lehet bármilyen jó a CV-d, lepattan róluk.
Aki valamilyen szakmai karriert és fejlődést szeretne élete során,
az 1 helyen max 5-7 évvel kalkuláljon. Ugyanis ennyi idő után 1 helyen nem nagyon tud tovább fejlődni az ember, ráadásul jönnek az újak, ők meg bizonyítani akarnak.

gigabursch 2018.03.06. 12:56:18

Ma kb. az alábbi szakmákban "tervezhető" a több évtizedes helyben maradás:
- erdőgazdálkodás
- földművelés
- vízgazdálkodás
- természetvédelem.

Vajon miért?

GyMasa 2018.03.06. 13:31:51

@tamarisk:
...Ezért nem keresik örökké, hanem felveszik mielőbb :-)...
Hogyne, ha van jelentkezo...
Kerdezz meg egy elektronikai meg SW fejleszto cegnel egy HR_est, hogy hany jelentkezojuk van a nyitott pozicioikra?
EN kulfoldon dolgozom, es eppen most valtottam, de itt a HR-esek arrol panaszkodtak a kezdo napon, hogy ma mar zero jelentkezo van a feladott allashirdetesekre, pedig egy oriasi multiceg vagyunk.
Az elmult evben szinte csak kapcsolati halon keresztul sikerult uj embereket felvenni. (mondjuk en is igy jottem ide) Es, most a gazdag Nemetorszagrol beszelunk, ahol a magyar berek tobbszorose a jellemzo, meg a mernoki szakmakban is...

Amator 2018.03.06. 13:42:34

@GyMasa: Jól mondod, mára egész Európában általános a szakemberhiány.
Ezért már simán felvesznek gyengébb tudású és képességű embereket a vezető autógyárak is. Ennek meglesz a böjtje.

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2018.03.06. 13:44:14

Jó poszt - különösen a vége!

"Ez olyan csapdahelyzet, mely miatt elsősorban a régi, lojális dolgozók szenvednek hátrányt, de a cégeknek sem jó, mert a kollégák között nehezen kezelhető bérfeszültséget teremt. "
Erre találta ki a multi, hogy a bér az titkos és ha elmondod a kollégának akkor akár ki is rúghat, hiszen bizalmas infót adtál ki amit nem oszthatnál meg. Persze abból, h az új munkaerő eljár nyaralni külföldre, házat vesz meg kocsit azért sejthető jobban megy a szekere mint a 20 éve ott dolgozónak aki inkább csak túlélésre balanszíroz.

Szóval nem, szerintem nem kifizetődő, pozíciót, de inkább céget kell váltani 2 illetve 6-7 évente, vagy pedig csendben húzni az igát.

GyMasa 2018.03.06. 13:46:33

@Amator:
...Ennek meglesz a böjtje...
Dehogy lesz!
Vagy legalabbis nem a rovid- illetve kozepes tavu jovoben...

Berelhetoreklamfelulet 2018.03.06. 13:53:33

@GyMasa:
Igen?
Zéró jelentkező van, de miért is?:
-Kb. mindenki tudja, hogy az adott cég szarul fizet vagy épp kihajtja a beled
-Irreális elvárások vannak megfogalmazva
-A hirdetés évek óta szerkesztés nélkül van újra dobálva(Bosch és társai), nehéz ezt hiteles hirdetésnek felfogni...

Írd ki a hirdetésbe, hogy 1m a fizetés. Máris 100+ jelentkezőt kapsz.
Csak nem írják ki, mert kevesen adnak ennyit, és aki adna, az is inkább arra játszik hogy hátha alá licitel a csávó...

Amator 2018.03.06. 13:57:54

@GyMasa: Már megvan. Tapasztalatból beszélek.

Kopasz Szuzukis 2018.03.06. 13:59:07

Emberek!
Nem csak SW-fejlesztőkből, elektronikai szakemberekből, meg úgy, általában íróasztali munkakörökből áll a TERMELŐ szféra!
Képzeljétek: léteznek olyan szakmunkások, mérnökök, akik KÖZVETLENÜL terméket állítanak elő. És termék alatt nem a pénzintézetek sufnikötvényei értendők.
Vannak termelő területek, amik nem automatizálhatók, viszont igénylik a több éves szakmai jártasságot. Na, ezek azok a területek, amiket nem fizetnek meg Magyarországon. Egy friss tanító-diplomás HR-es dönti el, hogy egy adott szakmára megfelel-e a jelentkező. Úgy, hogy halvány lila dunsztja sincs az adott munkafolyamatról.

GyMasa 2018.03.06. 14:09:47

@Amator:
AHogy gondolod.
Akkor vagy elkezdenek a magyar cegek is rendesen fizetni az embereiknek, vagy becsukhatjak a boltot.
Amig ez nem tortenik meg, addig nem eg igazan a haz.
(Ha pedig mindezt a munkavallaoi oldalrol ertetted, azaz, hogy te vagy tulterhelve a szakemberhiany miatt, akkor javaslom, hogy
- Menj be az osztalyvezetodhoz, es kerj fizetesemelest
- Keress masik munkat, ahol kevesbe leszel leterhelve.
- Vegso soron elmehetsz kulfoldre is, mert ott aztan nem leszel tulterhelve.

2018.03.06. 14:09:50

@GyMasa:

Csak éppen AZ a cég éppen SZARABBUL fizet, mint a jó szakik elvárása!!!!

Ki is derült, hogy német viszonylatban alul vagy fizetve!

Csak itthonról nézve mutat jól a szaros kis béred.
Kint talán az alsó-közép sávban tengődsz max ...
De alighanem még ott se.

2018.03.06. 14:13:01

@Kopasz Szuzukis:

Képzeljétek: léteznek olyan szakmunkások, mérnökök, akik KÖZVETLENÜL terméket állítanak elő.

Valóban úgy 25-30% ....

De az is kihalásra van ítélve!!!
Az automaták és robotok okán.

Szóval ne erre alapozd a jövőd!
A "fizikai meló" lassan múlt lesz.

2018.03.06. 14:14:17

@Kopasz Szuzukis:

"Vannak termelő területek, amik nem automatizálhatók, viszont igénylik a több éves szakmai jártasságot."

Ehhh... elvétve.

Mondj már párat, no!

GyMasa 2018.03.06. 14:18:16

@tamarisk:
..Ki is derült, hogy német viszonylatban alul vagy fizetve...
Nem igazan vagyok alulfizetve. Itt van szakszervezet (IG-Metall) tehat centre ugyanazt a fizetest kapom, mint barmelyik masik mernok, aki az en osztalyomban van.
De, nyugodtan hitegesd csak magad :-)

Amator 2018.03.06. 14:25:18

@GyMasa: Félreértettél. Én csak arra reagáltam, amit írtál, hogy nem állnak sorba egy egy pozicióért a szakemberek. Nem csak a pénz miatt, hanem mert elfogytak, ezt írtam. Így kénytelenek néha bevándorlókkal pótolni a hiányt a cégek. Mostanában egy német törökkel gyűlt meg a bajunk, a szakmai minimumot sem tudta hozni méréstechnikában, nekünk kellett sok mindent elmagyarázni neki.

GyMasa 2018.03.06. 14:29:07

@Amator:
AZert megprobalhatsz fizetesemelest kerni :-)
Hiszen, epp most bizobyitott a torok, hogy a te tudasod bizony ertekesebb lett :-)

gigabursch 2018.03.06. 14:29:27

@tamarisk:
Fakitermelés véghasználati korú bükkösökben, tölgyesekben.

Nem tudod a hossztolást (ez egy szakmai kifejezés, a jelentése az, hogy megfelelő helyen levágni az optimális méretnek megfelelően a rönkanyagot), a feszültségmentesítést megoldani 70-80 cm mellmagassági átmérőjű, 32-38 m magas állományokban, ahol egy fának a köbtartalma 8-15 m3 között mozog. (súlyhoz meg szorozd meg 1,2-vel)
Ezt jelenleg gép nincs ami megemelné, nem beszélve a talajról, ami nem bírja el a gép + fa tömegét.

Mert egy nemesnyáras nevelővágást még szo-szo lehet automatizálni megfelelő harvesterekkel, de ott olyan a domborzat, meg akkorák a tömegek, de nem itt.

Ez nem lesz automatizálható.

Ez egy volt.
S van még bőven sok-sok ilyen.

Gépesíteni lehet, de automatizálni nem.

Márpedig a világon mindössze öt olyan tevékenység van, ami alapanyagtermelést szolgál, ebből egy az erdőgazdálkodásnak a fakitermelés része.

Az öt után minden más csak feldolgozó szektor.
Még ha értéket termelnek, akkor is.

GyMasa 2018.03.06. 14:30:13

@Amator:
...Nem csak a pénz miatt, hanem mert elfogytak, ezt írtam...
EZt lehet ugy is mondani, hogy AZERT a penzert fogytak el. Tobb penzert egeszen biztos vagyok benne, hogy lesz, aki megmozdul megis...

Amator 2018.03.06. 14:49:40

@GyMasa: 2 malomban örlünk. Kicsit átfogalmazom akkor. A komolyabb szaktudást igénylő területeken fogytak el a szakemberek, ahol meg is fizetik őket, tehát a pénz nem kérdés. Ilyen viszonylatban említettem a dolgokat.
Nekem nem kell fizetésemelést kérni, jó helyen vagyok, általában külföldön,
néha besegítek itthon is.

Berelhetoreklamfelulet 2018.03.06. 14:57:25

@Amator:
Nem, ez így nem igaz.
Ahol a legjobban megfizetik őket, ott elég van.
Ahol a vezetőség azt érzi, hogy jól meg vannak fizetve, de nem, na ott fogyott el.

Csak akkor lehetne igazad, ha az egész világon az összes jó szakember(akikről te beszélsz) egy adott cégnél dolgozna ugyan akkora bérért.
De ez nincs így. Egyszerűen azt hiszik, hogy már így is túl vannak fizetve, így nem emelnek. De ne legyenek illúzióid... rá emelnének 30%-ot (ugyan akkora munka mennyiség mellett), máris ott lenne a szakembered...

GyMasa 2018.03.06. 15:00:55

@Berelhetoreklamfelulet:
Akkor megsem en vagyok a hulye...
Mert van, aki erti, amit irtam.

Treff Bubi 2018.03.06. 15:54:30

Van azért kivétel: egy ismerősöm majdnem tíz év után hagyott ott egy multit, és ment át egy másikhoz (irodai munka mindkét helyen). A kiválasztásnál pont azért ő maradt bent, mert értékelték a lojalitását, és hogy fel lehet építeni, tervezni lehet vele hosszú távon is.

2018.03.06. 16:33:32

@GyMasa:

Mérnök létedre nem érted... ez is gáz ám!

HA!!! nem kaptok elég embert akkor alul vagytok fizetve, ennyi.
Ahol NINCS alul fizetve a mérnök ott sorba állnak a jelentkezők :-)

Ahol a "lista bér"-t kapjátok, ott alul vagytok fizetve....
Olcsó tömegárúként.

GyMasa 2018.03.06. 17:05:26

@tamarisk:
Eleg uncsi a szemelyeskedesed...

tantalus 2018.03.06. 17:19:18

Én fizikai dolgozó vagyok, nem software fejlesztő mérnök,több mint 20 éve dolgozok egy múltinál.
Elértem egy szép bérszintet(bár azt mondják akik rálátnak hogy ez már nem is olyan magas),még mindig szeretek ott dolgozni, szeretem a munkámat a munkatársaimat is.
Most menjek el egy teljesen ismeretlen helyre, kezdők munkabérével induljak elvesztve amit eddig elértem és ezt játszam el 7 évente?
Nem vagyok egy vezető típus ezért csak a szakmámhoz értek ezen a szinten tudok mozogni.
Sajnos a munkaadók ezt ki is használják, tudva hogy mi már nem nagyon ugrálunk. Jó neki a másfél évre a 30 ft béremelés is!

2018.03.06. 17:56:13

@GyMasa:

...és az is, ahogy a 3400 EUR-t, amit kapsz, jó fizetésed állítod be egy német mérnöknél.

kkn 2018.03.06. 17:56:26

Német neves multi magyar leányvállalata. Van, hogy leszámol valaki, és újra felvételizik, mert meglévő dolgozónak nem akarnak bérkategóriát emelni. Igéret van, azután hiába vált területet , nem adnak több pénzt. Az új meg megkapja a hivatalos kategóriát a munkakörhöz.

Amúgy az első igazi munkahelyemen 16 évet húztam le, mert utálom a bizonytalanságot. Mi lenne új helyen, stb. Anno melót keresni is utáltam'kuncsorogni van-e valami, stb.
Válás miatt váltottam melót, hét éve csinálom ugyanazt, és nem akarok váltani. Továbbra is utálom a változásokat, görcsbe rándul a gyomrom, ha valami változás jön. Én az állandóságban érzem komfortban magam.

GyMasa 2018.03.06. 18:20:21

@tamarisk:
Ez most netto, vagy brutto?
Mar, csakhogy tudjam, mennyit keresek...

2018.03.06. 18:31:12

@tamarisk: A te fizetésed mennyi, troll?

2018.03.06. 18:38:17

Én húsz év után léptem le multitól. Pontosan azért, mert az új embereknek többet kínálnak és fejpénzt fizetnek értük, miközben nekem egy fillért nem adtak a hűségemért béren felül. Mindegy mennyi ideig dolgozol náluk, mert megfizetnek ugyan, ha ezt elhiszed, de akkor is csak egy fogaskerék vagy a szerkezetben: ha kikopsz, lecserélnek egy újra. Érzelem nincs: a kutyát nem érdekli, hogy miért akarsz kilépni. Szabadon távozhatsz, mert annyi év után nem szoktak kirúgni.

2018.03.06. 18:41:46

Nem véletlen, hogy titkolják a kereseteket: a régieknek nem kell tudnia, hogy az új mennyit keres, mert azonnal kilépne. Ha én lennék a kétharmad, megtiltanám a bérek titkosítását a munkahelyeken: akinek nem tetszik, alapítson céget Albániában.

Visceroid 2018.03.06. 19:02:26

"Csak a lúzer tölt évti­zedeket egy munkahelyen?"

Csak a lúzer tölt évti­zedeket Magyarországon!!!

RHalacska 2018.03.06. 20:03:10

@GyMasa: Te láttál mostanában álláshirdetést IT vonalon? Mert nekem 25 év tapasztalatom van, multinak is dolgozom, de a legtöbb álláshirdetésben kifejezett "hero"-kat keresnek, aki mindenhez ért. Innen tudjuk, hogy gőze sincs arról, amit ír, meg arról, mire lenne szüksége.

2018.03.06. 20:41:36

@kutyás majmok népe:

Azért már sorban állnak...

2018.03.06. 20:43:08

@Visceroid:

Csak a lúzer dolgozik évtizedekig.... bárhol is él.

GyMasa 2018.03.07. 08:10:45

@RHalacska:
...Te láttál mostanában álláshirdetést IT vonalon?...
Nem IT vonalon van szakmam, villamosmernok vagyok. Es nem a programozos fajta.
...Mert nekem 25 év tapasztalatom van, multinak is dolgozom, de a legtöbb álláshirdetésben...
Olvasol allashirdetest?
Engem a LinkedIn-en hetente legalabb egyszer megkeresenek valamivel.
Utoljara 2013 januarjatol febebruar vegeig olvastam el allashirdetest, mert akkor is valtani akartam.
....kifejezett "hero"-kat keresnek, aki mindenhez ért...
Latod, te mar ennyivel elorebb vagy, hiszen van fogalmad rola, hogy mit irnak le a hirdetesben, es tudod, hogy nem neked szol az.
...Innen tudjuk, hogy gőze sincs arról, amit ír, meg arról, mire lenne szüksége...
Hat, ja. Akkor tenyleg nehezen fogja megkapni.

2018.04.17. 06:12:41

@gigabursch:
"Márpedig a világon mindössze öt olyan tevékenység van, ami alapanyagtermelést szolgál, ebből egy az erdőgazdálkodásnak a fakitermelés része."

Mit tekintesz ötnek?