Egyre többször döbbenhetünk rá, hogy magunknak kell megteremtenünk a lehetőségeket, így a jobb munkahelyhez vezető utat is nekünk kell megtalálnunk. Sok helyen olvashattuk már e közhellyé vált mondatot, de a valódi értelmébe kevesen gondolnak bele. Aki szívét-lelkét beleteszi a munkába, a napi nyolc-tíz óra után már kevés energiája marad átgondolni, hogy merre tart az élete, és hogyan tudná azt jobb irányba kormányozni.
Nemcsak a szakemberek mondják sokszor, hogy hétévente érdemes és kell is váltani. A tapasztalatok szerint ennyi idő után már az ember kezd belefásulni abba a területbe mellyel nap mint nap foglalkozik. Kivételek persze mindig vannak. Sokan húsz-harminc évet is eltöltenek úgy a munkahelyükön, hogy feladataik nem változnak. Aki kevésbé jól tűri a monotonitást, de a munkahelyén jól érzi magát, annak érdemes a szakmáján belül új területeket keresni.
foto: Happy Brain Science
Ha ez nem megy, érdemes új állást, másik céget keresni. Sok nyugati dolgozó irigykedve nézhet a közép-európai munkavállalókra. Persze nem a bérek és juttatások miatt, hanem mert ebben a térségben – egyes területeken – olyan mértékű munkaerőhiány alakult ki, amely miatt könnyű helyzetben vannak a dolgozók.
foto:victorimedia.com
Az állásinterjúkon tehát manapság könnyebb a helyzet errefelé, de mégis van pár olyan mondat, amit semmiképp sem érdemes kiejteni a szánkon.
Biztosan nem jó jel, ha azzal indítjuk a beszélgetést, hogy:
Az önök cége mivel is foglalkozik?
Csak ronthat a helyzeten, ha azzal folytatjuk, hogy:
Az előző főnököm egy idióta volt, a munkám pedig pocsék.
A HR-eseknél nem aratunk osztatlan sikert, ha ezt kérdezzük:
Nagy baj lenne, ha…?
Ha mindenez után még nem köszönték meg, hogy eljöttünk, fokozhatjuk azzal:
Én ebben vagy/és abban nagyon rossz vagyok.
Az indokolatlan magabiztosság és öntömjénezés sem tesz szimpatikussá minket.
Az „Én nagyon keményen dolgozom, gyorsan tanulok” kijelentés ráadásul már nagyon elcsépelt.
A felvételizőket biztosan érdekli, ha valakit kirúgnak az előző munkahelyéről, különösen, ha az is kiderül, miért?
Mindezt megkoronázhatjuk azzal, ha rögtön tisztázzuk:
Egészen pontosan mikor és mennyit is kell dolgozni itt?
Se szeri se száma a hasonló összeállításoknak. Itt és itt is található ilyen. Valószínűleg hosszabb elemezés nélkül is kiderül, hogy egy ilyen felvételi után mi lesz a HR-esek döntése.
Az interjúztatók ráadásul a beszélgetés végén jó pár kérdést is feltesznek. Hogyan lehet úgy beszélni a jó tulajdonságainkról, hogy az ne legyen „túl sok”, illetve miként vallhatjuk be a rosszat úgy, hogy azzal ne csökkentsük esélyeinket?
Azt gondolnánk, hogy az öndicséret könnyű műfaj. Pedig nehéz úgy beszélni a jó tulajdonságainkról, hogy az keltsen visszatetszést. Szakemberek szerint a legjobb, ha a saját jó tulajdonságainkból azokat hangsúlyozzuk, melyek passzolnak a céghez ahová jelentkeztünk. Ha egy családi vállalkozásban szeretnénk dolgozni, akkor elmondhatjuk, hogy mennyire szeretjük a kevés emberrel működő munkahelyet és a családias hangulatot, mert egyébként mi is családszeretőek vagyunk.
A több országban vagy több helyen fiókot fenntartó cégnél pedig előny lehet, ha flexibilisek vagyunk, szeretünk új kihívásokat keresni, és az sem baj, ha ezért költöznünk is kell.
foto:ThinkLink
Minden cégnél jól jön a pozitív gondolkodású, energikus, érdeklődő munkatárs, aki imádja a szakterületét.
Manapság varázsszó a csapatmunka. Akkor az igazi, ha ez nem csupán ígéret, hanem tényleg szívesen bíbelődünk a részfeladatokkal. A nem nagyotmondó bemutatkozáshoz további ötleteket itt találhatunk.
A rossz tulajdonságainkról még ennél is nehezebb beszélni. Nemcsak azért, mert – természetesen – alig van belőlük.
A maximalista vagyok és túl szerény – közhely már lejárt lemez és nagyon visszataszító.
Inkább keressünk olyan dolgokat, melyek ugyan rossz tulajdonságok, de a munkavégzést érdemben nem befolyásolják. Jó, mondjuk egy köröm- és kézmodell állásinterjún nem jó, ha az ember bevallja, hogy néha izgalmában rágja a körmét. Egy fogyókúrás szer forgalmazója sem örülne a vallomásnak, mely szerint néha egy egész zacskó chipset megeszünk. De egy titkárnői állásnál nem lehet kizáró ok, ha néha bizergáljuk gondolkodás közben a hajunkat. Szakemberek szerint a legjobb megoldás – mint sok vizsgán – ha arról beszélünk, amit biztosan tudunk, illetve amiben biztosak vagyunk.
Ha nem elég jó a nyelvtudásunk, akkor hangsúlyozzuk azt, hogy milyen nyelvórára járunk és miért. Ha nem tudunk elég gyorsan az Excelben dolgozni, akkor mondjuk azt, hogy inkább humán beállítottságú vagyok, és ha lehet kerülöm a táblázatkészítést, de az alapokat természetesen tudom.
foto:DavidsonMorris
Azt azonban sose felejtsük el, hogy a hasonló praktikákat ismertető összeállításokat – mint a CVONLINE-ét is – nemcsak az álláskeresők olvassák ám! A HR-esek „kötelező” szakmai minimuma ismerni ezeket. Így talán érthető az a – ma már – közhely, mely szerint az első lépés az, hogy ismerjük meg jól magunkat. Így sokkal jobban választhatjuk ki azt a pozíciót és munkahelyet, amelyre pályázunk. Az is egyértelmű, hogyha jól választottunk, akkor nem lesz olyan szakmai akadály, amely miatt nem kapjuk meg az állást. Az pedig, hogy mennyire leszünk szimpatikusak az állásinterjún sokszor csak szerencse kérdése. Ezt a faktort majd akkor lehet teljesen elfelejteni, ha a leendő munkatársakkal egy HR robotja beszélget.