A Déli-sarkhoz vezető út egyik fontos állomásán van túl Rakonczay Gábor.  Az emberfelettinek tűnő vállalásairól ismert sportoló egyéni teljesítményeivel hívta fel magára a figyelmet. Egyedül evezte át az Atlanti-óceánt, nemrég keletről-nyugat felé tartva 29 nap alatt gyalogolt át Grönlandon.

Ami másnak élete egyetlen expedíciója, az Rakonczaynak csak a következő kihívás egyik felkészülési lépcsője.  A sportoló nemsokra a Déli-sarkig gyalogol.

„Gyerekkori álmom ez, ugyanúgy, mint a hajózás, csak utóbbi elérhetőbb volt, mert fogtam magam, és építettem egy csónakot. Most azonban megtaláltam a csapatot, amellyel meg tudom valósítani a Magyar Déli-sark Expedíciót is, és nagyon jó, hogy közben nem vagyok százéves…” – mondta Gábor az expedíció hivatalos sajtótájékoztatóján, amelyet rendhagyó módon a Budapesti Állat- és Növénykertben tartottak. 

Bár ezúttal nem egyedül indul a kalandra Rakonczay, mégis egyéni teljesítményként értékelhető az utazás. A „szabályok” szerint ugyanis önellátó lesz a kis létszámú csapat. Síléceken mennek, és csak az lesz velük amit magukkal visznek. A grönlandi 650 kilométeres útra 65 kilogrammos szánokat húztak maguk után.

Miközben az élet egyéb területein a kiugró egyéni teljesítményekre rácsodálkozunk, a vállalatirányítással és munkaszervezéssel foglalkozó szakemberek egyre hevesebb vitát folytatnak arról, hogy egy cég életében hol a helye a csapatmunkának, és mikor jön el az ideje az egyéni teljesítménynek? 

Mint az ezzel a kérdéssel foglalkozó  Dr Ph.D., PhD. Gulyás László -Dr PhD. Turcsányi Enikő tanulmánya is megjegyzi: az utóbbi két évtizedben a vállalatirányításban egyre többen érvelnek a csapatmunka mellett. Varázsszavakká váltak a teambuilding, team spirit kifejezések, tanulmányok és oktatókönyvek százai szólnak arról, hogy miként lehet eredményes, jól motivált csapatot építeni és működtetni.  A szkeptikusok hangját manapság keveset hallani, pedig a csapatmunkának nemcsak előnyei vannak.

A csoportgondolkodás vagy a társas lazsálás, illetve a potyautas-effektus fogalmak sem ismeretlenek a vállalatvezetők előtt, bár mintha ezekkel a jelenségekkel kevésbé foglalkoznának a hatékonyabb működés felé vezető rögös út kijelölésekor.

Felfedezője – egy francia professzor – után Ringelmann-hatásnak nevezett potyautashatás például kifejezetten rontja a csoport eredményét.

Az agrármérnök professzor 1882 és 1887 között kísérletezett azzal, hogy fiatalemberekkel kötelet húzatott, és mérte az erőkifejtést.

Ha egy ember volt a kötél végén, átlagosan 63 kg-ot húzott el. Két ember esetén már csökkent az átlagos erőkifejtés, három és több ember csoportja pedig kifejezetten rosszul teljesített. Az átlagos egyéni teljesítmény esés 25%, azaz a csoportban dolgozók csak háromnegyed gőzzel vesznek részt a munkában. További kísérletekkel bizonyították, hogy a Ringelmann-hatás a szellemi teljesítményre is vonatkozik. 

Elsőre nem úgy tűnik, de jelentősen ronthatja a közös teljesítményt a csoportgondolkodás.  Az egymással egyetértő, hasonlóan gondolkodó munkatársak megtalálnak egy mindenki számára elfogadható megoldást, gond csak akkor van, ha a nagy egyetértésben a valóságtól elrugaszkodottan döntenek, előfordulhat, hogy nem tárgyilagosan szemlélik a folyamatokat.

Ilyenkor kifejezetten előnyös, ha van különvélemény. Az egyéni látásmód segíthet a problémák másik oldalát is megvizsgálni, lehetőséget ad a szokásostól eltérő, kreatív megoldásokra.  Az utóbbi évtizedben a vállalati feladatok összetettségére hivatkozva a csoportmunkát helyezik előtérbe, és elsősorban a hátrányok kiküszöbölésére fektetik a hangsúlyt.

Pedig egy-egy „feltaláló” típusú, erőteljes egyéniségű, de szakmailag hiteles és értő módon gondolkodó csapattag óriási lendületet adhat a munkának. 

Nem is gondolnánk, de még a televíziós vetélkedők vagy játékok is szolgálhatnak tanulsággal.

Az egyik legnépszerűbb televíziós játékban a Survivorban például a játék kétharmadáig a csapatmunka a legfontosabb. Azok a játékosok maradhatnak a szigeten, akik tudnak és akarnak a többiekkel dolgozni, és közben a személyes kapcsolataikat is kiépítik.

Az utolsó harmadban azonban már inkább az egyéni teljesítmény és az addig kiépített szociális háló erőssége számít.

Kevés jobb példát találhatunk arra, hogy mennyire fontos az elvégzendő feladatra figyelni.

A jó vállalatirányító egyik legnehezebb feladata, hogy az adott munkának megfelelő szervezeti felépítést hozzon létre.

Közben pedig figyeljen arra, hogy se a csoporttagok, se az egyéni teljesítményben kiváló kollégák ne érezzék magukat feleslegesnek vagy a másikat túlértékeltnek.