Az öt legjobb motivációs app
2020. január 13. írta: Profigrammers

Az öt legjobb motivációs app

 

Január ötödikén lépnek fel a legtöbben a társkeresőkre, egy nappal később pedig éves rekordot dönt a válási bejelentések száma. A statisztikákból az nem derül ki, hogy a kettő mennyire függ össze, de sejthető.

A kutatások azt mutatják, hogy az év elejét tartják az emberek a legszomorúbb időszaknak. A társadalomtudósok szerint pedig a legszomorúbb nap az év első olyan hétfője, amelyik munkanapra esik. Tehát akivel hatodikán szakítanak, majd azt követő hétfőn is dolgoznia kell, annak indul a legrosszabbul az év.

Csak remélhető, hogy többségünknek nem így kezdődött 2020. Ha mégis, akkor- ahogy a mondás tartja- innen szép nyerni! 

Ilyenkor jön igazán jól a motiváció ahhoz, hogy a negatív időszakból kilábaljunk.

A legfontosabb lépés annak a vágynak a megszületése, hogy változtassunk életünkön.

 A motiváció a tankönyvek szerint a latin movere szóból származik. Jelentése mozdulat, mozgás. A pszichológiában a cselekvésre késztető erőt nevezik így. Azt, amely rábírja az embert arra, hogy egy célt elérjen. Sokan saját erejükből képesek teljesen átalakítani életüket, másokban azonban csak az igény alakul ki a változtatásra. Őket lehet és kell is segíteni, különféle motivációs technikákkal, melyek között ma már egyértelmű helye van a mobilalkalmazásoknak is.

A technológiai szaklapok rendszeresen összegyűjtik az általuk legjobbnak ítélt fejlesztéseket. Már a motivációs appokból is van annyi, hogy külön fejezetet érdemelnek a magazinokban. A kategóriák között sokan nem állítanak fel sorrendet, de a gyökeres változtatásokhoz az ember időbeosztását biztosan át kell alakítani. A Lifehack megkereste azt hat legjobb appot, melyeket – szerintük – érdemes a változás tervezéséhez, követéséhez használni. A legjobban a Timeneye-t ajánlják.

Szerintük most ennél jobbat nem talál az, aki szembesülni akar azzal, hogy mire mennyit időt használ fel, és azt mennyire hatékonyan teszi. Kibúvó nincs. Ha megengedjük neki, a program szinte bármilyen naptárral és eszközünkkel szinkronizálható, így nemcsak azt veszi figyelembe, amit a felhasználó árul el neki. Ha teljes hozzáférést kap mindenhez, amit használunk – a szerkesztők szerint – megdöbbentően pontosan, és érthetően tárja elénk az igazságot arról, hogy mire is megy el az időnk.

Így az is kiderül, hogy mikor és mennyit dolgozunk. Érdemes kipróbálni, hamar kiderülhet, hogy érzéseinkhez képest valójában mennyi energiát áldozunk a munkára. Ha az eredmény láttán munkánk idő- és feladatbeosztásán változtatnánk, akkor a softwaretestinghelp.com-on is érdemes keresgélni. Szerintük 2020 legjobb munkaidő- és feladatorganizátora a Monday

 Ezzel – a szerkesztők szerint – nemcsak a saját, hanem a kollégákkal közös munkánkat is figyelemmel kísérhetjük. Kis túlzással egy titkárnőt is helyettesít, mindezt látványosan, egyszerű kezelőfelületen és egyértelműen.

Ha ügyesen szervezzük meg a munkánkat, talán több szabadidőnk marad. Egyre többen érzik szükségét vagy kényszerülnek rá, hogy folyamatosan tanuljanak, képezzék magukat. Az androidauthority összegyűjtött 10 olyan applikációt, amelyek – szerintük – most a legjobbak a piacon.

Első helyre az Amazon Kindle került. Azt a szerkesztők is beismerik, hogy ez nem csak a tankönyvi értelemben vett tanuláshoz használható.

De itt gyakorlatilag minden oktatási segédanyag és tankönyv megvehető, letölthető. A második helyre szorult Coursera azonban már valóban csak a tanulásról szól. Online kurzusokat végezhetünk és szakértő magyarázatokat kapunk szinte minden tantárgyban.

A Coursera 2012-ben a Stanford, a Princeton és a Pennsylvaniai Egyetem közös online oktatási platformjaként indult. Az oktatók ezen a felületen ingyenes kurzusokat kínálnak. A legnépszerűbbek a big data, statisztika és az informatikai témákkal foglalkozó tanfolyamok, de a legtöbb hallgatóval rendelkező kurzusok között vannak a tanulásmódszertani képzések is.

A Szegedi Egyetem oktatói készítettek egy kurzust így mostantól már magyarul is lehet tanulni rajta.

Csúcsteljesítmény, életen át tartó tanulás, fokozatos fejlődés, az eredmények alapján pedig siker, pénz csillogás várhat ránk. Ha így lesz, szükségünk lehet egy olyan appra is, amely segít a pénzügyek rendbetételében.

Az investopedia összeállítása szerint ez 2020-ban a MINT.

Az már első ránézésre is látszik, hogy a régi kockás füzettel össze sem hasonlítható az alkalmazás. A fejlesztők szerint azonban a használatához nincs szükség pénzügyi-számviteli végzettségre, és a program segít megérteni a pénzkezelés csínját-bínját. Így nemcsak tudatosságra nevel, hanem akár ügyes befektetőkké is válhatunk a segítségével.

Ha mindez jól működik akkor rengeteg pénzünk és szabadidőnk lesz. Így pedig tartalmasan szórakozhatunk, és egészségünkkel is törődhetünk. Ez utóbbit persze nem szabadna a végére hagyni, de sohasem késő foglalkozni vele. Úgy tűnik, hogy ezt mindenki tudja, sokan mégis csak keveset tesznek saját jóllétük érdekében. Van az a pillanat amikor nem halogatható tovább a változtatás, így óriási piaca van az egészségmegőrzéshez, gyógyításhoz kapcsolódó technológiai fejlesztéseknek.

Még a technikai analfabéták is kapásból sorolják azokat a kütyüket, melyek segíthetnek karbantartani testünket. Az ezekhez szükséges applikációk mellett rengeteg hasznos és igazán motiváló appok is vannak.

A healthline összeállítása túllép a szokásos testedzésre buzdító applikációkon. Így kapott helyet egy olyan alkalmazás, amelyik az összes gyógyszert, illetve gyógyszer-hatóanyagot gyűjtötte össze. A drugs.com természetesen azért ennél jóval többet tud, de az orvost ez sem helyettesíti.

A fejlesztők szerint a testünk mellett az elménket is érdemes egészségesen tartani. Úgyhogy a listára több olyan app is felkerült, melyek az agy tréningezésében segítenek.

Az egyik legnépszerűbb a Lumosity. A programmal a könnyű játékos feladatoktól a kemény fejtörőkig juthatnak el a kitartók. A teszteket több egyetem tudósai dolgozták ki, így nemcsak szórakoztatnak, hanem garantáltan fejlesztik is elménket.

Ugyanezek a tudósok arra is emlékeztetnek, hogy időről időre érdemes kilépni mindezekből. Letenni a készülékeket, és csak úgy kimenni a szabadba, sétálni, vagy csak gyönyörködni a természet szépségeiben. A digitális detox is hasznos dolog. Hisz néha akkor teszünk a legtöbbet magunkért, amikor kikapcsolunk mindent, és minden zavaró tényező nélkül épp nem teszünk semmit.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://profigrammers.blog.hu/api/trackback/id/tr8615407516

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása