Mindent elfelejtesz a szabadság utáni első munkanapon?
2019. szeptember 02. írta: Profigrammers

Mindent elfelejtesz a szabadság utáni első munkanapon?

Ne aggódj, ez teljesen normális!

Hol az asztalom? Mi is a jelszavam? Hol a kávégép? Furcsának tűnhet, de nem kell megijedni, ha szabadságról visszatérve ez az első három kérdésed. Ha a szabi utáni első munkanap úgy érzed, mintha most léptél volna be a céghez, azok közé tartozol, akik tökéletesen ki tudták használni a munka nélkül töltött időt. Azok, akik egész nyáron a cég ügyein agyaltak, elvesztegették a magukra szánt időt, és nem érzik azt, hogy bármiben is változott volna az életük. A rácsodálkozós első napos visszatérésnek már tudományos neve is van: ez a szabadság utáni amnézia.

A jól eltöltött szabadság egyik feltétele, hogy az ember teljesen ki tudjon kapcsolni. Kiszakadjon a dolgos hétköznapok valóságából. Érdemes elhagyni a rutinfeladatokat, megváltoztatni a szokásokat, az élet egészen más területeivel foglalkozni és rácsodálkozni eddig nem látott vagy tapasztalt dolgokra. Ráadásul nem is kell ezért feltétlenül a világ másik felére utazni. Persze, ha összejön, azt azért kár kihagyni, mert az életünket gazdagító vagy akár meg is változtató élményeket lehet szerezni egy ilyen utazáson. Az teljesen természetes, hogy egy több hétig tartó szabadság alatt annyira átáll az ember gondolkodása és figyelme más dolgokra, hogy agyunk a legkisebb erőfeszítést sem teszi azért, hogy újra előhívja az irodai gép jelszavát.

 A teljes kikapcsolódás azonban nem agyunk teljes leállását jelenti! Több kísérletben vizsgálták a szabadságról visszatérők agyát és az IQ tesztekben – saját korábbi teljesítményükhöz képest – akár 20 ponttal is kevesebbet értek el azok, akik semmittevéssel töltötték az idejüket.    

Photo by Adrienn from Pexels

Bármilyen okból is nehéz a visszatérés, van remény.

Sokat segít, ha a szabadság előtti napokban egy papírra felírjuk a belépési kódokat és – extrém esetben – akár az új kollégák nevét. A cetlit tegyük el gondosan. Csak arra figyeljünk, hogy azt ne feledjük el, hova tettük.

foto:PROFIGRAM

A szabadság utáni első nap nehézségeit azért át lehet vészelni. Nagy segítség, ha már a munkahelyre érkezéskor a legfontosabb teendők listája a naptárunkban van. Az első napokban pedig érdemes leírni, akár még az apróságnak tűnő feladatokat is. Jó ötlet lehet, ha egy kolléga röviden elmondja, mi történt távollétünk alatt. Az információkat és feladatok listáját pedig érdemes részekre bontani. Ha 1-2 órás határidőket adunk magunknak egy-egy munkára, gyorsan eltelik az első dolgos nap. Szakértők azt ajánlják, hogy térjünk vissza az alapokhoz, ne a számítógépbe vagy telefonunkba jegyzeteljünk, hanem használjunk füzetet vagy határidőnaplót. A kis színes ragasztható cetlik, a post-it-ek használata pedig felidézi a színpompás nyarat. A cetliket a rájuk írt feladat megoldása után azonban el lehet dobni. Így egy pillantás alatt is lemérhetjük, hogy haladunk a feladatainkkal. Ráadásul, ha a nap végére minden színes cetli a szemétkosárba kerül, szimbolikusan is búcsút inthetünk a nyárnak.

Photo by rawpixel.com from Pexels

Érdekes tény, hogy a kézírással jegyzetelők lényegesen könnyebben jegyzik meg a leírtakat, mint az elektronikai eszközöket használók. Pszichológusok szerint az írás miatti kézmozgás olyan agyi területeket is bekapcsol, melyek működése hozzájárul az információk hatékonyabb feldolgozásához és hosszabb távra rögzüléséhez.

Persze a szabadság utáni első munkanapok átvészelésében az segít a legtöbbet, ha olyan munkahelyre megyünk vissza, ahol szeretünk időt tölteni, érdekesnek találjuk a feladatainkat, megbecsülnek minket és a kollégákkal is jó, esetleg baráti a kapcsolat.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://profigrammers.blog.hu/api/trackback/id/tr3015035866

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

232323 2021.01.04. 17:26:35

de szép is volna... 1 hónap szabi utáni 4 percben már gyulolom az összes f4$zrakást...
süti beállítások módosítása