De hová tegyem a gyereket?
2017. szeptember 30. írta: Profigrammers

De hová tegyem a gyereket?

A te céged családbarát?

Céges telefon a családtagoknak, melyen megbeszélheti a dolgozó családjával, hogy hová viszi kirándulni őket a céges autóval, és esetleg a cégtől kapott üdülési utalvánnyal fizetik ki a szállást? persze csak azután, hogy a cég által adható lakás-cafetériából a hitel utolsó részletét is kifizették…

Mielőtt nagyon elvesznénk a dolgozói menyországról álmodozva, ideje egy kicsit földhözragadtabb módon vizsgálni azt, hogy ma Magyarországon mitől családbarát egy munkahely?

Szakemberek szerint három terület alapján érdemes e kérdésben a cégek viselkedését vizsgálni.

 

1.     társadalmi felelősségvállalás

2.     vállalati felelősségvállalás

3.     az egyénnel- a dolgozókkal szembeni felelősségvállalás.

 

 

A felmérések alapján- a magyar dolgozók elvárásai szerint leginkább a munkaidőhöz, a szabadságolással kapcsolatos intézkedések, a munkahelyek biztonsága a dolgozók szakmai fejlődésének támogatása, a gyermekekekel kapcsolatos jogok biztosítása és a lehetőségek szélesítése jellemzi a családbarát munkahelynek nevezett cégeket.

 

A balansz.info  összeállítása szerint persze még jó pár dolog lehet egy ilyen cég ismérve.

A dolgozóknak az is egyre fontosabb, hogy már a munkahely megszerzésében is segít a cég. Sokan különböző ösztöndíjprogramokkal „csábítják” magukhoz a tehetséges diákokat.

foto:thewhitehouse.com

Vonzó lehet egy egészségügyi program is és a nyugdíjas években sem érzi rosszul magát a dolgozó, ha volt munkatársai később is kíváncsiak a véleményére, illetve szükség van a szaktudására.

foto:profigram

 

A HResek fantáziája végtelen, főleg ha csábításról van szó!

Az egyik dán utazási iroda egészen extrém dolgot agyalt ki a társadalmi felelősségvállalásra.

Mivel több kutatás szerint a szabadság és pihenés ideje alatt felélénkül a párok szexuális élete. A tedd meg Dániáért kampányban – ha a nők termékeny időszakára esik a vakáció, és utána pozitív terhességi tesztet hoz a pár, drága babakelengyét és nagy értékű családi utazást nyerhettek. 

A munkatársaknak azonban nem az extrém akciók, hanem a hétköznapok mutatják meg, hogy a cég valóban családbarát-e.   

 

Az is járható út, ha a tulajdonosok és cégvezetők úgy bánnak a dolgozókkal mintha családtagok lennének?

Több olyan cég is családtagok foglalkoztatásával indult, melyeket ma már a közvélemény igazi multinak tart. Ezeket vizsgálva azonban elég vegyes a kép.

Rengeteg olyan HR-el foglalkozó cikket és tanulmányt találni, amely kifejezetten károsnak tartja a nepotizmust. A saját rokonokat pozícióba illetve döntési helyzetbe hozó cégvezetés döntései sokakban váltanak ki ellenérzéseket. Persze egy családi cégben nem feltétlenül visszaélés az, ha a saját rokonát részesíti előnyben a tulajdonos, de egy vállalat működését akár teljesen tönkre teheti az elvtelen kivételezés. Pláne, ha a rokon tehetsége és rátermettsége nem éri el a nem rokon dolgozó szintjét.

 

Az ilyen cégek is lehetnek családbarátok, csak nem abban az értelemben ahogy azt a modern vállalati kultúrában értik. 

Ott ugyanis a családbarát viselkedés a dolgozókra és azokon keresztül családjaikra is figyelő magatartást jelent.

Míg Magyarországon egyre nagyobb hangsúllyal kezelik a kérdést, mintha Európa nyugati felén nem lenne annyira fontos kihangsúlyozni, hogy mennyire figyelnek a dolgozókra és a családokra.

 

foto:monypenny.me

Vajon a több százéves nyugati cégvilágban ma már természetes az ilyen típusú hozzáállás, vagy nincs szükség arra, hogy a dolgozó naponta akár tíz órában is a cég rendelkezésére álljon és a dolgozók többségének életében nem kell feltenni azt a kérdést, hogy a munkám, vagy a családom a fontosabb? 

 

 

 

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://profigrammers.blog.hu/api/trackback/id/tr4612914409

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

232323 2017.10.01. 16:11:11

Nekem elég, ha a cég ad tisztességes fizetést és nem az a megoldás, hogy a cégtől kapok mindenféle olyan "extrát" amivel totálisan magához láncol. Mert ez nem a mennyország, hanem maga a pokol.

Akarjak ott maradni. Na a kényszer tartson a melóhelyen. Ehhez pedig egy korrekt fizetés elég, mert akkor mindent meg lehet oldani <3

2017.10.01. 17:48:21

A multi cég, amelynél dolgozom töléketesen hozza családbarát formáját. Kisgyermekes anyukák 8 órába vannak bejelentve, de elég ha 8:30-ra beérnek, és 4 óra előtt 5 perccel már távozhatnak is. A kötelező jellegű 1 órás ebédszünetet is leredukálják fél órára. Továbbá heti 2 napot otthon tölthetnek, gyerekkel vagy anélkül, ugyanis senki nem megy ki ellenőrizni sem az otthoni dolgozásra kialakított helységet, sem a zavaró tényezőket, mint pl a gyerekek jelenléte (ez nyilván nem lenne túl etikus). De akadnak olyanok is, akik papíron 13 éve vannak a cégnél, melyből 9-et távol töltöttek GYED-en, a cég mégis zokszó nélkül visszaveszi őket 9 év eltelte után és még 6 órában is hajlandó alkalmazni őket. A középvezetőknek pedig céges autó jár, bár munkájához valójában egyiknek sincs szüksége, hiszen nem járnak ki ügyfelekhez stb, tehát ezeket az autókat is többnyire anyuci használja bevásárláshoz vagy a gyerekek logisztikázásához, senki nem ellenőrzi. Közvetlen főnököm is gyönyörűen neveli 3 szem gyermekét heti két napban fixen távmunkában, csütörtökön és pénteken totálisan felszívódik, dolgozni ugyan "dolgozik" csak éppen elérni nem lehet, és válaszolni sem válaszol egyetlen emailre sem. Szóval akadnak cégek itthon is, melyek már rég családbarát üzemmódban működnek.

2017.10.01. 18:02:22

Ha valamely céges alkalmazottnak új babája születik, a profi fotóstudióban készült fényképet a babáról 1 hónapon át kiplakátolják a hét szintes irodaház minden szintjén egy kb 1x1 méteres méretben. Ehhez hozzátartozik továbbá egy rózsaszínű plüssanyagból készült zászló is, melyet szintén 1 hónapon keresztül az épület főbejárata felett stílusosan elhelyeznek. Ezzel is tudomására hozva a kb 1200 fős társaság számára (arra az esetre, ha valaki figyelmét elkerülte volna az 1x1 méteres poszter a szinteken) hogy megérkezett XY. A céges profilkép beállítását sem firtatja soha senki, simán kirakhatjuk gyermekünk vagy egy szoptatós képet, elvégre ilyet a Linkedin is megenged nem?
süti beállítások módosítása