Készítsünk embert!
2019. december 11. írta: Profigrammers

Készítsünk embert!

Génmódosított gyerekek születtek Kínában. Rögtön kettő is. Erről maga a génmódosítást végző tudós számolt be egy videóüzenetben. A nagy bejelentés a National Geographichon nézhető meg.

 

A világ tudósai azonnal kikeltek a történtek ellen. Azzal vádolják kollégájukat, hogy minden tudományos és etikai normát és szabályt felrúgott, amikor a két kínai gyerek génállományát megpróbálta megváltoztatni.

Ho Csian-kuj 2018. november 25-én számolt be a projektről.

Azóta a világ tudósai egyre hangosabban követelik az ügy kivizsgálást, és többen egyszerűen hazugnak nevezték a professzort. Nemrég ugyanis újabb részletek derültek ki.

A botrányról magyarul itt, a még alaposabb, tudományos részletekre is kíváncsiak pedig angolul itt olvashatnak.

A gyanú szerint a kínai professzor nemcsak az eredményeket hamisította meg, hanem minden tudományos és etikai határt is átlépett az emberkísérlettel.

Ho Csian-kuj az embriók génállományát akarta módosítani azért, hogy a későbbiekben a szervezet ellenálljon a HIV-vírusnak. Lulu és Nana a két kínai kislány édesapja HIV-fertőzött, és a tudós azt állítja, hogy ezért módosította a gyermekek egy génjét.

A kínai társadalom nem tolerálja a HIV-fertőzötteket, ezért nem hozta eddig nyilvánosságra sem a szülők, sem a gyermekek adatait – állítja a tudós. Csakhogy a tudományos világ közvéleménye szerint Ho kinyitotta Pandora szelencéjét. Az eddig nyilvánosságra került adatok alapján nem lehet biztosan kijelenteni, hogy a gyermekek génállományában más nem változott. Ha igen, az beláthatatlan egészségügyi következményekkel járhat – vélik a szakértők.

Az eset súlyosságát jól jelzi, hogy a Sencseni Egyetem korábbi alkalmazottja, Ho Csian azóta is fizetés nélküli szabadságon van, és a botrány kirobbanása után a Rice Egyetem is vizsgálatot indított Michael Deem biomérnök ellen. Ő állítólag részt vett Ho kutatásaiban, márpedig ez az Egyesült Államokban tilos.

Ez a botrány is rávilágít arra, hogy az emberiség technológiai fejlettsége több lépéssel előzi meg a társadalmi megállapodásokat, és sürgősen át kellene gondolni, hogy hol az a határ, ahol egyelőre a technológiai fejlesztéseket le kellene állítani. Nemrég a robotok miatt indult heves vita a tudományos közéletben. Több szakértő is azt állítja, hogy a gépek és ember közti határvonal egyre közeledik, és ma már az Európai Parlament szerint is át kell alakítani az eddigi szabályozást. Erről az ormosnet készített egy alapos összeállítást.

Ma már a társadalomtudósok is elfogadják, hogy egyre közelebb a technológiai szinguralitás. A jövőkutatók a huszonegyedik század ötvenes éveire jósolták azt, amikor olyan mesterséges intelligencia jelenik meg, amely miatt a technológiai és társadalmi változások olyan mértékűek lesznek, melyeket a korábbi generációk nem érthetnek meg, és a változások mértéke és sebessége megjósolhatatlan.

A jelenség neve a fekete lyukak környékén tapasztalható gravitációs jelenségre utal. Az ottani körülményeket és hatásokat a jelenlegi fizikai modellekkel nem lehet leírni, így nem számolható ki, mi fog történni ott. Az emberiség életében mindent megváltoztató pont hamarabb is eljöhet, hisz az emberiség technológiai fejlődése egyre gyorsul, és ennek egyik legfontosabb húzóága a mesterséges intelligencia.

A grafikon az emberi történelem kulcsfontosságú eseményei között eltelt idő logaritmusát ábrázolja, az exponenciális vízszintes időtengelyen. Az események 15 különböző listából lettek összesítve, melyeket többek között Carl Sagan, Paul D. Boyer, az Encyclopedia Britannica, az American Museum of Natural History és a University of Arizona gyűjtött. forrás:wikipedia

Az emberiség mindennapjaiban nincs olyan terület, mely a technológia miatt ne változott volna meg. Naponta olvashatunk a mezőgazdaság, az ipar, az egészségügy eszközeinek fejlesztéseiről. Egyelőre azonban ezek csak az emberiség kis részének érhetők el. Az egyre nagyobb életminőségi szakadék pedig olyan társadalmi változásokat indíthat el, melyek miatt a fejlődés üteme lassulhat.

Ráadásul az emberiségnek még egy óriási feladata van. A mindent megváltoztató mesterséges intelligenciát biztosan nem lehet kifejleszteni, ha közben a bolygó tönkremegy, és az emberiség minden nap halálos áradásokkal, földcsuszamlásokkal, aszállyal és éhínséggel küszködik.

A Greenpeace becslése szerint a földi éghajlat melegedésének üteme a huszonegyedik század ötvenes éveire éri el azt a pontot, amely után nem lehet megjósolni, hogy a klímaváltozás hogyan hat a bolygóra és az emberiségre. Ez az időpont pedig nemcsak a klímával foglalkozó tanulmányokban szerepel. A jövőkutatók szerint ekkorra kellene elérni a technológiai szinguralitást is, azaz a mindent megváltoztató mesterséges intelligencia megjelenését.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://profigrammers.blog.hu/api/trackback/id/tr3415348504

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

midnightcoder2 2019.12.12. 15:04:39

" Ez a botrány is rávilágít arra, hogy az emberiség technológiai fejlettsége több lépéssel előzi meg a társadalmi megállapodásokat, és sürgősen át kellene gondolni, hogy hol az a határ, ahol egyelőre a technológiai fejlesztéseket le kellene állítani. "

Igazából már úgy 200 éve átlépte. Azzal, hogy nulla körülire vitte le a gyermekhalandóságot, az emberi evolúcióból - legalábbis a fejlett világban - szépen kiiktatta a szelekciót. Ez azt jelenti, hogy ha ma megszületik egy gyerek egy az élettel kevésbé összeegyeztethetõ génkombinációval, akkor azt elég jó eséllyel tovább is tudja adni. Ami hosszabb távon oda vezet, hogy az emberiség génállománya egyre szarabb minõségû lesz, azaz egyre inkább rászorul a dokikra.

Az emberiségnek hosszabb távon két lehetõsége van:
1. A génállományának a kézben tartása, azaz az ehhez hasonló manipulációk.
2. Taigetosz, ahogy ez már évmilliók óta mûködött. Születik 8-10 gyerek, felnõ kettõ-három, a többi így vagy úgy de meghal.

recepciós 2019.12.12. 16:12:00

@midnightcoder2: Ez nem igaz, az emberiség génállománya nem romlott le, ezt mutatja pl. a várható élettartam növekedése.

Zabalint 2019.12.12. 16:25:24

@midnightcoder2:
Egyrészt nem iktatódott ki a szelekció, mert nem csak az a szelekció, hogy 10-ből 3 gyerek élte meg a felnőtt kort (ez sem volt mindig minden korban és mindenütt így), hanem pl. az, hogy nem mindenki talál párt, nem mindenki nemzőképes, emellett a szelekció sokkal nagyobb léptékű folyamat, nem csak egyénekre, hanem komplett társadalmakra vonatkoztatható.

Másrészt a Tajgetosz csak rásegített hosszútávon a bukásra, ugyanis a spártaiak belterjesen szaporodtak, az alkalmatlannak vélt csecsemők kiiktatásával meg tovább szűkítették a génállományukat. Mert ne feledd, ugyanaz a gén, amely betegségeket okoz, sok esetben pozitív tulajdonságokat is hozhat.

Egyébként szerintem egyértelműen a génmódosításé a jövő, nem fogják megállítani az etikai megfontolások.

@recepciós:
Nem jelent semmit, hogy növekedett a várható élettartam, mert az elsősorban a környezeti hatások miatt növekedett (jobb életkörülmények, védőoltások, antibiotikumok, jobb orvosi ellátás, stb., stb.), nem tudjuk kiszűrni, hogy ezt milyen irányban befolyásolta a génállomány változása. Mindenesetre a globalizáció miatti genetikai keveredés egyértelműen pozitívum.

exterminador 2019.12.12. 17:05:44

@Zabalint: részemről nagyon remélem, hogy nem állítják le "etikai" megfontolások miatt. Az etikát ilyen területeken visszatetsző nyavalygásnak tartom. Semmiféle technológiai fejlesztést nem szabad korlátozni.

apro_marosan_petergabor 2019.12.12. 18:31:19

Klimakatasztrófától félnek - ez ebben a témában is egy érv a cikkben - de eközben senki sem foglalkozik azzal, hogy visszafogja a születéseket a fejlődő országokban, pl. generálisan Afrikában, vagy Indiában. Nyomjuk az AIDS gyógyzert Afrikába, megoldjuk mindeféle extra betegség gyógyítását (Ebola stb.), de azzal nem foglalkozunk, hogy megfékezzük a Afrika kétmilliárd lakosra duzzadását, hasonképen, India és Ázsia, elő-Ázsia ugyan ezzel fenyeget, s szemérmesen hallgatunk az ügyben. Holott a széndioxid kibocsátás megfogása legegyszerübben a föld lakosságanak szinten tartásával, s párhuzamos technológia fejlesztéssel érhető el.
Európa közben lassan kihal, s fejlett civilizációnkat átadjuk a barbároknak, önként.
Ez a probléma, nem a génmódosítás.

Barneby 2019.12.12. 19:10:50

@apro_marosan_petergabor: Egyszerűen azért, mert ehhez senkinek nincs joga.
Én azon az állásponton vagyok, hogy a túlnépesedés egyetlen megoldása egy másik bolygó kolonizálása lesz, miután kifutottunk minden időből. Ez egyrészt tökéletesen passzol a vírusként viselkedő emberiséghez (új gazdatest kell), másrészt az emberiség hosszútávú fennmaradását is szolgálja. Kelleni fog pár generáció, hogy alkalmazkodjanak az új bolygó adta körülményekhez, de ezt követően elkezdhetik/elkezdhetjük lelakni azt is rendesen, mint itthon. Szerintem a körülmények éppen ezt segítik elő, errefele haladunk éppen.

Alick 2019.12.12. 22:01:19

@midnightcoder2: Végülis az elitizmus irányából nézve fel lehet újítani a nácik Lebensborn programját. Ugyanakkor a genetika megoldhatja a harmadik világ túlnépesedésének megoldását, a termékenység szelektív csökkentésével (pl. élelmiszersegélybe építve).

"...közben a bolygó tönkremegy"

A bolygó köszöni szépen megvan, még anno a dinókat kipusztító meteorcsapást is jól viselte. És persze az élővilág is folytatta, némi stagnálás és "evolúciós újratervezés" után.

Almandin 2019.12.12. 22:54:17

@Zabalint: Valóban, a szelekció ma is megvan, de tény, hogy a modern orvostudomány erősen visszaszorította. Ennek valóban az lett a következménye, hogy a mai ember ellenálló-képessége rosszabb, mint egy évszázadokkal korábban élt társáé. Régen a gyerekek nagy része fertőzésekben halt meg, többnyire olyanokban, amik ma védőoltásokkal megelőzhetők. Az antibiotikumok alkalmazása kritikus esetekben gyakran megmenti a gyerekek életét (ami az illető szerencséje), de ezzel sok olyan ember is továbbszaporodik később, akinek rosszabb az ellenálló-képessége. Az is elgondolkodtató, hogy ma a gyerekek között sokkal több az allergiás, mint akár csak 30 éve. Pl. én az iskolámban senkire se emlékszem, aki nem ehetett volna az iskolai tízórai vajas kenyérből, vagy a menzai kajából (kivételként középiskolában volt egy cukorbeteg társam, de az se volt gyakori). Ma rengeteg gyerek gluténérzékeny pl., emiatt rengetegen (egy osztályból több gyerek is) nem ehetnek az iskolai kajából. Generációról generációra egyre több krónikus betegség gyötri az embereket. Tovább élünk, de betegebben.
Természetesen a Tajgetoszt én is elítélem, ilyen megoldás nem jöhet szóba. A génmódosításokat viszont, ha etikai okokból nem engedik, akkor pár száz év múlva már alig lesz életképes újszülött, az emberek többsége olyan fokú rendellenességekkel fog születni, ami ma még súlyosnak számít és attól omlik majd össze a társadalom, hogy több lesz a gondozásra szoruló, mint az egészséges, de legalábbis önellátó ember. A szóban forgó tudós is segített a gyereken, mert lehetővé tette, hogy ne legyen HIV-pozitív. Egy normális társadalomban inkább megköszönnék, amit tett. Rengeteg örökletes betegség lesz eltüntethető ezzel a módszerrel, de szerintem az se ördögtől való, ha esetleg az okosságát, szépségét is növelni tudják majd a magzatnak ezzel. Ezt meg kell lépni, különben a fenti levezetésem szerint kihal az emberiség a sok betegség és a leromló immunrendszer miatt.

Billy Hill 2019.12.13. 02:00:01

Amit meg LEHET csinálni, azt valaki meg is FOGJA csinálni. Ha lehetséges pl. embert klónozni, akkor valószínűleg már rég közöttünk él az első ilyen példány. ( Vö. Dolly, 1996. Huszonhárom év alatt vagy volt előrelépés, vagy nem.) Eugenika is lesz - ha lesz pénz, lesz megoldás. Amúgy pedig amikor "beröffenti magát" a "szingularitás", valószínűleg tényleg arra fog jutni, hogy sok emberi lény = probléma, megoldás = kisebb létszám.

2019.12.13. 02:23:51

@Almandin:

"mint egy évszázadokkal korábban élt társáé."
Akkor még a csomtjaik is erősebbek voltak, ugyanis ma sokkal több sugárzás ér minket. Ezt nem én mondom, hanem egy sugárszakértő pali a TV-ből.
Egyébként szuperszonikusan hasít a hülyeség.
youtu.be/06ShGePnMx0

Rizsás felebarátainknál nem ez volt az első eset.

jájjákkormostággodhátunk 2019.12.13. 09:48:51

"az emberiség technológiai fejlettsége több lépéssel előzi meg a társadalmi megállapodásokat, és sürgősen át kellene gondolni, hogy hol az a határ, ahol egyelőre a technológiai fejlesztéseket le kellene állítani" Az emberiség eddigi történelmében mikor volt olyan, hogy etikai megfontolások megakadályoztak volna bármit, kezdve Ádám-Évától az atombombán keresztül a jelenlegi génmódosítósdiig? Jajj, akkor most aggódhatunk? Szabad a gazda(test)!

nnnnnnnn 2019.12.13. 10:47:41

hagyjuk már ezt a technológiai szingularitást meg mesterséges intelligenciát. utóbbi most sem intelligensebb mint az ókori huzogatós számológépek. a technológiai szingularitás meg egy légből kapott spekuláció. emlékszem a 80-90-es években is azt gondolta mindenki hogy majd repülő autókkal fogunk járni dolgozni meg hasonlók. ehhez képest azon kívül hogy elterjedt az internet, különösebben sok minden nem változott.

az emberi társadalmakat és születést viszont már régen szabályozni kellene, a demokráciákat eltörölni a föld színéről, és szigorúan szelektálni, a szülést orvosi, pszichológiai alkalmassághoz kötni, a népszaporulatot drasztikusan csökkenteni, stb. de sajnos erre már nincs sok esély a liberális métely súlytotta világban.

midnightcoder2 2019.12.13. 10:50:55

@recepciós: Kellõ számú adat felhasználásával, statisztikai módszerekkel bármit be lehet bizonyítani.

Kérdés az, hogy hogyan számolod a várható élettartam növekedést ? Ha abból indulsz ki, hogy hány évig élt az átlagpolgár mondjuk 30 éve, és meddig most - hála a jobb orvosi ellátásnak, és ezt vetíted ki a jövõre nézve, akkor valóban bíztató számot kaphatsz. De ez nem jelenti azt, hogy a ma született bárány tényleg addig fog élni mint ami ebbõl a képletbõl kipottyan.

midnightcoder2 2019.12.13. 10:56:48

@Zabalint: Nyilván a nemzõképesség is szelekciós tényezõ, bár már ezen a területen is sokat tesznek az orvosok, sok-sok olyan pár tud ma már gyereket vállalni ahol valamelyik szülõ természetes úton képtelen lenne szaporodni.
De ez csak egy nagyon kis részét fedi le a lehetséges genetikai problémáknak. És igen, lehet hogy a csóka egyébként nagyon sok pozitív tulajdonsággal rendelkezik - ahogy a legtöbb ember - de ha van egy egészségügyi defektje, azt annál nagyobb eséllyel adja tovább, minél több más jó tulajdonsága van. De ettõl a gyereke vagy az unokája beteg lesz. Persze a jó dokik akkor is segítenek majd. És így lesz a függés egyre nagyobb.

midnightcoder2 2019.12.13. 11:00:18

@nnnnnnnn: Azért megnézném amikor ókori tologatós számológéppel összehozol egy olyan autót ami átvezet Budapest egyik felérõl a másikra.

nnnnnnnn 2019.12.13. 11:03:52

@midnightcoder2: attól hogy átvezet még ugyanolyan algoritmikus elvekre épül mint egy sima számológép. semmi intelligencia nincs benne, és nem is lesz. lövése nincs senkinek hogy kéne mesterséges intelligenciát alkotni. amik most vannak azokra a helyes kifejezés talán az hogy mintafelismerő algoritmus.

nnnnnnnn 2019.12.13. 11:12:58

@midnightcoder2: egyébként pont emiatt nem lesz technológiai szingularitás sem. mivel mesterséges intelligencia se létezik ami azt beindítaná. és még jópár száz évig nem is fog valószínűleg.

Gleccsertetű 2019.12.13. 13:18:22

Vajon Béndek Péternek mi a véleménye erről?

erkölcsi hulla 2019.12.13. 14:07:18

Remélem folytatják az emberi kísérleteket. A töketlen nyugati civilizáció majd szépen lemarad a géntechnikai forradalomban a szuperzöld cucked kultúra miatt, meg az értelmi fogyatékos megélhetési hazugságból élő kislány diktátorok miatt. /gretathunbergretard/
Kína meg szépen elhúz, talán majd ott találják meg gyógyíthatatlannak hitt betegségekre vagy magára az öregedésre is a gyógymódot.

Nagyon sok nagyobb technológiai áttörés pl. az orvostudományban, teljesen etikátlan módon történt, rabokat kínozva, élve boncolva, stb. már a középkortól. Köszönjük a meggyilkolt millióknak az életét a mai "fejlett" orvostudományért.

erkölcsi hulla 2019.12.13. 14:09:33

@midnightcoder2: "Ez azt jelenti, hogy ha ma megszületik egy gyerek egy az élettel kevésbé összeegyeztethetõ génkombinációval, akkor azt elég jó eséllyel tovább is tudja adni."

Ne cigányozz !

erkölcsi hulla 2019.12.13. 14:23:15

@Barneby: "egyetlen megoldása egy másik bolygó kolonizálása lesz, miután kifutottunk minden időből."

Már rég kifutottunk az időből. A mai technológiai fejlettségünk még azt sem teszi lehetővé hogy a holdra többször eljussunk, nem hogy egy másik bolygót kolonizáljunk. Semmi realitása nincs, színtiszta sci-fi.

erkölcsi hulla 2019.12.13. 19:45:50

@Büszke szellem:
Minden bizonnyal mindenki számára elérhető lesz és semmi más nem moozgatja őket sem mint a szeretet, a jószándék. Végülis ki tudja azon dolgoznak ezerrel hogy mindenkinek jó legyen. Igen, ez teljesen lelkesítő gondolat."

Nem írtam hogy mindenki számára elérhető lesz, sem azt hogy a szeretet fogja mozgatni vagy a jószándék.

Annyit írtam, hogy van rá esély hogy lesz rá gyógymód.

Püfföld azt a szalmabábot, ha már nincs szövegértésed.