Durran vagy nem?
2017. december 30. írta: Profigrammers

Durran vagy nem?

A lúzer bitcoinrablók.

Megvolt az első Bitcoin rablás Magyarországon! Ezúttal nem virtuális pénztárcát raboltak ki, vagy fiókot törtek fel. Sokkal egyszerűbben jutottak pénzhez. Találtak egy befektetett, aki úgy döntött, hogy három jóvágású fiatalembertől az egyik sötét belvárosi kapualjban éjnek évadján fog Bitcoint venni. A végén azért nem lepődött meg nagyon, amikor megverték és kirabolták. Az esetről bővebben az RTL Híradója számolt be

 

A rablók hamar meglettek és talán ma már az áldozat is bánhatja, hogy nem az első budapesti Bitcoin ATM-hez ment. Ugyanis már az is van a magyar fővárosban.

 

foto:Portfolio.hu

 

Mindez jól jelzi a kriptovaluták körüli felfokozott hangulatot és várakozást. Arról már itt a PROFIGRAMMERS blogban is írtunk, hogy miként működik a rendszer.

Egyelőre úgy tűnik, hogy az átlagember virtuális pénzt még csak befektetésként vásárol. A 10 legjelentősebb ilyen valuta árfolyama azonban csak a profik számára követhetően és érthetően ingadozik.

Néha azonban még ők is veszítenek a befektetéseikből. 2017 végén a virtuális pénzek nemcsak a világsajtót tartották lázban, a net magyar oldalán is rengeteg elemzést lehetett olvasni. Természetesen csábító, ha egy befektetésként elköltött 10 000 forint akár nyolcvanszoros hasznot hoz. A kevésbé rutinosak lelki szemei előtt is felvillan a kép, ahogy egymillió forintért vásárolnak virtuális valutát majd annak nyolcvanszorosát váltja vissza ropogós bankókra.

foto:bitcoin.com

 

Ahogy gyorsul a tempó, egyre több elemzői cikk jelenik meg a Bitcoin veszélyről. Megjelentek ugyanis azok a befektetők, akik hitelből tőzsdéznek. 

 

A világgazdaság lassulásával és a befektetések hozamának csökkenésével egyidőben fordultak a virtuális tőzsdék felé a jelentős vagyonnal rendelkezők. Azokon ugyanis az elérhető nyereség akkora, amely más legális úton, sőt sokszor még törvénytelen módszerekkel sem érhető el. Ráadásul nem is a hitelező kockáztat, hisz a jelzáloghitel biztosíték alapú. Ha a Bitcoin lufi kipukkad és beszakad az árfolyam - ami azért nem lehetetlen forgatókönyv - nem a hitel nyújtója veszíti el a házát vagy vagyonát.

 

Ma már rengeteg titkosító algoritmussal működő virtuális pénz van forgalomban- ezeket pont ezért hívják kriptovalutáknak- manapság a Bitcoinra figyel leginkább a világ.

 

Mivel létrehozója Satoshi Nakomoto álnevű valaki összesen 21 millió egységnyi pénzt programozott a rendszerbe, ezt a plafon pedig lassan eljön.  A Bitcoin bányászok- azok a számítógéptulajdonosok akik működtetik a rendszert, és ezért Bitcoint kapnak- által üzemeltett gépek egyre növekvő teljesítménye miatt és a „pénz” egyre nagyobb felhasználásával- vagyis egyre nagyobb forgalmával- gyorsul a pénz termelése.

 

foto:Daily Express

 

Minél többen fizetnek Bitcoinnal, annál több tranzakció kell. Több tranzakció után pedig több jutalék jár, vagyis több pénz „termelődik”.  Azt egyelőre senki sem tudja, hogy akkor mi történik, ha a rendszer nem enged több pénzt termelni. Hisz akkor miért végeznének tranzakciókat a gépek? Vagy ki fogja fizetni a tranzakció árát? A Bitcoin tőzsde, hogy fog minderre reagálni?

 

Ha az árfolyam növekedés megáll, megijedhetnek a tulajdonosok, akik azért vettek eddig mert más is vett, tehát jó üzlet.

Ha elkezdenek eladni, ez átcsaphat egy árfolyamzuhanásba, és máris összeomolhat a rendszer.

Ez annyira reális veszély, hogy 2018-ra sok pénzügyi elemző riogat ezzel. Más kérdés, hogy pont az ő riogatásuk is elindíthat egy árfolyam vesztés folyamatot.

 

 

Ráadásul a világ országai és pénzügyi szervezetei is küzdenek a problémával. Sem a törvények sem az intézményrendszerek nem készültek fel a virtuális valuták kezelésére és egy esetleges árfolyamösszeomlás hatásainak kivédésére. Az is igaz, hogy már hat éve is sokan aggódtak, mégis csak idén 15-20-szoros hasznot hozott azoknak, akik időben vettek és időben adtak el Bitcoint.

A kriptovaluta kialakulása után az alvilághoz, a dark webhez kötődött. Drogkereskedők és a más illegális dolgokért fizettek vele. Nemrég újra felfedezték a bűnözők. Ezúttal azonban már nem a kibertérben raboltak ki valakit, hanem egy angol tőzsdének dolgozó orosz Bitcoin Gurut raboltak el. Az Index szerint Pavel Lernerért egymillió dollárnyi Bitcoin váltságdíjat kértek és valószínűleg kaptak is, hisz egy nappal Szilveszter előtt szabadon engedték.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://profigrammers.blog.hu/api/trackback/id/tr9013534467

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.01.01. 10:16:54

Ahogy számolom, tavasszal lesz az összeomlás. Akkor lesz végleg szétosztva a balekok pénze.

zsenyeg 2018.01.01. 10:29:29

Kár, hogy olyan ír cikket a bitcoinról akinek csak felületes technikai ismeretei vannak róla. Néhány ostobaság kiemelve:

- a gépek egyre növekvő teljesítménye miatt és a „pénz” egyre nagyobb felhasználásával- vagyis egyre nagyobb forgalmával- gyorsul a pénz termelése

Difficultyról nem olvastál gondolom, ami azért van, hogy megmaradjon egy átlagos idő, két blokk létrejötte között, ezért ha nő a hashelési kapacitás a hálózatban akkor nő a difficulty is...

- Több tranzakció után pedig több jutalék jár, vagyis több pénz „termelődik”.

Az igaz, hogy a tranzakciókért jutalék jár, de új btc nem ekkor keletkezik, hanem az új, a tranzakciókat összefogó és hitelesítő blokk megtalálásakor (bányászás) lesz a bányász jutalma. Jelenleg talán még mindig 12 BTC egy blokk jutalma, de ez is idővel feleződik majd, kezdetben 50 BTC volt a jutalom, innen gondolod tovább.... Természetesen abban igazad van, hogy véges számú kibányászható BTC van.

- Minél többen fizetnek Bitcoinnal, annál több tranzakció kell. Több tranzakció után pedig több jutalék jár, vagyis több pénz „termelődik”. Azt egyelőre senki sem tudja, hogy akkor mi történik, ha a rendszer nem enged több pénzt termelni. Hisz akkor miért végeznének tranzakciókat a gépek? Vagy ki fogja fizetni a tranzakció árát?

Jájjj, egy bekezdésben ennyi ostobaságot. Milyen tranzakciókat végeznek a gépek omg? A tranzakció itt az amikor A fizet B-nek 2 satoshit, ember! Azt nem kell végeznie gépeknek. A hálózat p2p, a node-ok természetesen a bányászáson kívül is végeznek munkát, pl. eldöntik, hogy egy blokkra beadott megoldás jó-e, vagy sem, ehhez letöltögetik a hálózatban a fizetési tranzakciókat, stb.

Ki fogja fizetni a tranzakciók árát? Omg szerinted most ki fizeti, vagy miből fizeti? Banki átutalásnál ki fizeti?

Hisz akkor miért végeznének tranzakciókat a gépek?
Miért végeznék továbbra is a bányászok az eddigi munkát, ez a helyes kérdés. Épp a tranzakciókból származó jutalékért, ez így lett kitalálva.

Gondolom gyorsan kellett év végére, vagy január 1-re egy bitcoin cikk, nekiültél és összehoztad ezt. Jó lenne jobban utánajárni a technikai háttérnek, vagy nem írni a technikai háttérről ostobaságokat. Elég ha a befektetői túlfűtöttségről írsz, az bőven ijesztő, és abban igazad is van.

JFK-alapítótag 2018.01.01. 13:54:36

@zsenyeg:
Köszi, megelőztél. ;-)

Infót csak tiszta forrásból:
tisztabit.hu

Mr. Cobb 2018.01.01. 14:07:49

Én el se jutottam odáig, hogy tartalmilag darabokra szedjem a cikket. Mi ez a betűtípus???? Ember! 2018-at írunk. Online tartalmaknál alap a sans serif!

studkell 2018.01.01. 15:02:15

"Ha a Bitcoin lufi kipukkad és beszakad az árfolyam- ami azért nem lehetetlen forgatókönyv-"

A gondolatjel ne kötőjel legyen. Mondjuk - valahogy - így kéne.

"Az is igaz, hogy már hat éve is sokan aggódtak, mégis csak idén 15-20 szoros hasznot hozott azoknak,"

A "szoros" önmagában kicsit mást jelent. 15-20-szoros.

"Ez annyira reális veszély, hogy 2018ra sok pénzügyi elemző riogat ezzel."

2018-ra. Kéne könyveket is olvasni, mert így a digitális félanalfabéták írnak. Azért szép napot!

stim 2018.01.01. 15:04:49

engem továbbra is az érdekel, hogy mi az a munka amit bányászásnak hívnak? Mert a pénz mögött értéknek kell lennnie. Ha nincs akkor az csak lufi.

Mennyi pénzt adnak a bitcoin-ért? Árura (kenyér, autó, ház) vagy készpénzre és/vagy konvertibilis valutára konvertálható-e? Elfogadja-e a közért és az uatószalon a kriptovalutát? Adnak-e érte eurót, dollárt, forintot? A bank beszámolja-e hitelként, fedezetként elfogadja-e? Ad-e érte cash-t?

Mert az szép, hogy van kriptovalutád. Mit vehetsz belőle? Mert ha semmit akkkor annyit is ér. Ha nem fogadja el senki az áruja, terméke, szolgáltatása ellentételezéseként akkor nincs semmi csak egy humbug.

Szóval mi az a munka ami fedezetként ott van a kriptovaluta mögött amit közmegegyezéssel értékesnek tartanak? Akár jövőre is.

stim 2018.01.01. 15:07:09

kiszabdíthatod-e a kriptovalutát a virtuális térből és tárgyakra cserélheted-e amikre szükséged van vagy ez egy digitális bűvészkedés a hálózaton belül, nulla output-tal?

HgGina 2018.01.01. 16:40:57

@stim: Igen. Van olyan cég (magyar is), amelyik ad fizikailag megfogható árut érte. És, ha ahhoz a bizonyos áruhoz értesz, akkor az igen szép nyereséget hozó befektetés.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2018.01.01. 17:25:42

@HgGina: Mi van a dollár hiperinflációjával? Mesélj! Nem felejtjük el mennyire is értesz a pénzpiacokhoz.

kolompa lole 1111 2018.01.01. 18:32:28

Remélem összedől az egész a gecibe, a sok videokártya árddrágító meg jól megszívja, mi pedig vehetünk újra vga-t normális áron.

stim 2018.01.01. 18:38:17

nnna, kicsit utánanéztem a bitcoin-nak mert nem akarok tovább értetlenkedni. A bitcoin automatából lehet kivenni valutát tehát a virtuális pénz konvertálható fizikai javakra.

A kérdés változatlanul az árfolyam. Amiről nem tudni, hogy hogyan alakul hiszen nincs mögötte olyan pénzintézet amelyik megmondhatná. Közben azt gondolom, hogy azzal, hogy az emberek fedetettel rendelkező nemzeti valutával vesznek bitcoint gyakorlatilag betesznek mögé a fedezetet, hasonlóképpen mint ahogy a banknál az adósságért cserébe az ember havonta törleszt vagyis beteszi a pénzért fedezetként a szerződés mögé.

Azért továbbra sem tudni, hogy mennyire kockázatos illetve akár más oka is lehet, hogy a pénzintézetek nem szeretik.

2017-ben a kínai kormány leállította az összes kínai kryptotőzsdét, hogy megakadályozzák, hogy a lakosság kryptopénzt vegyen.
www.youtube.com/watch?v=9jN3EuZYMxE

A német központi bank is azt mondta, hogy ne vegyenek bitcoin-t.
www.youtube.com/watch?v=D1Dk1WdW1vY

Nem tudni, én nem szakértőként pláne nem tudom, hogy a bányászat mennyire elegendő fedezet, mennyire erősödik a hype és mennyire erősödhet egy kriptovaluta attól, hogy fedezettel bíró valutát tesznek be ellenértékként. Illetve vajon mindenki megkaphatja-e a pénzért ha ki akarja venni. Érdekes téma, figyelni fogom de nem valószínű, hogy veszek.

stim 2018.01.01. 18:38:48

@HgGina:

Kedves Gina, köszönöm az infót.

Semper Fidelis 2018.01.01. 20:48:21

Aztán meg jön a sírás-rívás hogy mentsük meg őket is.....

zsenyeg 2018.01.02. 10:37:33

Már rég nem a BTC drágítja a videókártya árát, azaz közvetlen talán lehet, hogy igen. A BTC-t VGA-val bányászni már évek óta nem éri meg, csak ún. ASIC eszközökkel lehet valamit elérni, ha az ember magának csinálja, akkor azt is csak valamilyen miner poolhoz csatlakozva.
Az ASIC eszköz az egy cél hardver, egy cél számítógép, ami csak egy dolgot tud, nevezetesen a BTC bányászáshoz szükséges kriptográfia algoritmus az SHA256 végrehajtását, de azt borzalmas sebességgel, mivel mást nem kell neki csinálni. Egy USB powered hubba dugható ASIC erupter számítási kapacitása 15 Ghash/sec pl, de egy pár ezer dolláros nagyobb áramfogyasztásúé akár 13-15 Thash/sec.
A mértékegység a lényeg. A hash/sec a másodperc alatt kiszámított lehetséges megoldást jelenti, érezhető hogy a Thash/sec már egy elég nagy számítási kapacitás, de igazából még mindig semmi a hálózat teljes kapacitásához képest, amely ha jól látom mostanában 18 millió Thash/sec (terra): blockchain.info/charts/hash-rate

Akit kicsit jobban is érdekel a dolog egy korábbi kommentben linkelt egy kolléga egy oldalt, ott tájékozódhat a technikai háttérről.

Valaki megemlítette hogy, hogyan lesz ebből valós pénz. Az alapgondolat szerint nem lett volna belőle valós pénz soha, és talán így is lett volna jó. Ez egy, a valós pénzt és banki renszert felváltó rendszernek lett megálmodva (nem vagyok azért ebben teljesen biztos), azonban sajnos itt is megjelent az emberi mohóság. Nem csak automatákban lehet pénzzé tenni a BTC-t, hanem számos online tőzsde is létezik pl. ahol át lehet váltani a kriptovalutákat valós pénzzé, lehet velük tőzsde szerűen kereskedni, át lehet őket egymás között is váltani. Ezen kívül valamelyik nagy valós pénzügyi tőzsde is mintha most vezette volna be valami future mittudomén milyen kereskedésben, ehhez a részhez nem értek :-)

zsenyeg 2018.01.02. 10:39:14

Közvetetten akar lenni az a közvetelen. Nem lehet módosítani a hozzászólást, legalább is én nem találtam :-(

58múltam 2018.01.02. 21:17:13

@zsenyeg:
Bocs, de a mértékegységek előtagjai között van a 10 a 12-en, aminek T a jele, és tera- az előtag, míg a Terra a Föld neve latinul, a sci-fi irodalom nagyon kedveli.
Kérlek, ne keverd.

zsenyeg 2018.01.02. 21:29:25

@58múltam: Igen bocsi, azt elírtam, köszi az észrevételt. Ha már tech akkor legyünk pontosak :-)
süti beállítások módosítása