Négy év és nyolcvan ember kellett ahhoz, hogy egy kisebb méretű szövetet készítsenek pókselyemből. Így nem csoda, hogy az aranypók selyméből készült darab drágább, mint ugyanannyi súlyú arany!
A madagaszkári aranypókok történetéről az Index írt pár éve. Amerikai kutatók egy 3,3X1,2 méteres textiliát készítettek a nőstény pókok selyméből.
Az iparban dolgozó mérnökök és fejlesztők az anyag láttán csak a nyálukat csorgathatják, a tömegtermelés valószínű még sokáig nem jön össze. A nőstény pókokból ugyanis csak kevés selymet lehet kinyerni, és a fejés tortúrájának sem nagyon örülnek az ízeltlábúak. A kis szövethez elegendő pókfonálhoz egymillió alkalommal kellett megfejni a pókokat, akik nem igazán csípték a procedúrát. Azaz jól megcsípték az embereket. Ráadásul nem túl társaságkedvelők, és a többi nőstény pókot is megtámadják, így – a selyemhernyókkal ellentétben – farmokon sem lehet tartani őket.
Ma még a mérnökök nem tudnak olyan szintetikus anyagot előállítani amelyből ellenállóbb, rugalmasabb és tartósabb szövetet lehet készíteni. Hosszú évek alatt voltak bíztató eredmények, de a siker még odébb van.
A madagaszkári aranypók titkát ugyan még nem. Egy rovarét azonban már megfejtették. Zimbabwei mérnökök a termeszvárak energiagazdálkodása alapján tervezett irodaházat építettek.
Az épület hihetetlen energiahatékony, nagyjából az ekkora épületeknél szokásoshoz képest 90%-kal kevesebb energiát használ fel.
A hangyák elképesztő módon nem csak a hűtést, hanem a fűtést is megoldották. Váraik külső fala negyvenöt centiméter vastag, és a nap betonkeménységűre égeti. Nyálukból és sárból épített – akár hat méter magas építményeikben – a sivatagi körülmények ellenére állandó hőmérsékletű „szobák” vannak. Az építészek a termeszvárak struktúrája alapján tervezték meg az épületet, ahol így nincs szükség sem fűtő, sem hűtő berendezésre.
Az már régóta tudott, hogy a japán szupergyors vonat a Sinkanszen orra a jégmadár csőre alapján készült. Az első tesztek idején azonban még máshogy nézett ki a vonat. Csakhogy a kétszáz kilométer/órával száguldó szerelvény minden egyes alagútból hangos robajjal jött ki, így pedig nem lehetett forgalomba állítani. A vonat tervezője lelkes madarász, ezért emlékezett a jégmadarak tengerbe csapódásának körülményeire, és felhasználta a csőr kialakítást, amely a vízbe csapódáskor már bizonyított. Kiderült, hogy a vonatnál is csökkenti az alagútban összetorlódott levegő és a kinti közeg sűrűsége miatti „hangrobbanást”. Mellékesen áramvonalasabb is lett a szerelvény, így az energiafelhasználás is csökkent.
Szerencsére gyorsan tanulunk, így az emberi technológia fejlettsége ma már lehetővé teszi, hogy a természet által kifejlesztett technológiát lemásolva mi is használhassuk azt.
Így a gekkók nanotechnológiával „működő” kapaszkodó talpa vagy a bogáncs-isnpirálta tépőzár mellett a cápabőrszerű úszódresszek és a bálnauszony kialakítású szélerőmű turbinalapátok is az emberiség hasznára vállnak.
foto:whalepower
A szélerőműveket és turbinákat gyártó cég, a WhalePower Projekt alapítója szenvedélyes horgász. Egy halboltban figyelt fel arra, hogy a bálnák uszonyán kis dudorok vannak. Ezek miatt a nagytestű emlős gyorsabban és könnyebben tud úszni, mert nagyobb felhajtóerőt biztosít számára az uszonya.
A turbinalapátok szélén is a bálnákéhoz hasonló fogakat és dudorokat alakítottak ki. Így a szélerőműlapátok is hatékonyabbak és sokkal halkabbak, mint korábbi társaik – állítja a projekt honlapja.
Mindezek alapján úgy tűnik még bőven van mit tanulnunk a természettől. A kreatívok szabadjára engedhetik fantáziájukat. Lehet, hogy lenne igény egy olyan mobilházra, melyet legalább olyan könnyedén vihetne egy ember magával, mint egy csiga a sajátját?
A sátrak helyett egy – a puhatestűekéhez hasonló – szilárd, védelmet nyújtó páncélos lak biztosan jó szolgálatot tenne egy olyan síelőnek, akire lavina omlott. Lenne ideje megvárni míg kiássák a mentők.
A fejlődéshez szükséges mérnöki tudást ma már el lehet sajátítani. Egy kis japán gömbhal ugyan kihagyta az építészmérnöki kart, mégis elképesztő „szerelmi fészket” épít.
foto:national geographic
Huszonnégy méter mélyen, két méter átmérőjű homokpadot csinál megdöbbentő mérnöki pontossággal. Naná, hogy tervrajz nélkül. Egyetlen célja van. A kör közepére állni… illetve úszni. A nőstény ugyanis itt és csak itt rakja le az ikrákat – persze csak akkor, ha tetszik neki az „angolkert”. A két-három centiméteres halacskának ráadásul nincs is sok ideje. A „kulcsrakész” építménynek a következő áramlatig el kell készülnie, úgyhogy a tervezőmérnök és építész egy pillanatra sem pihenhet.