Mindenkiből lehet programozó
2018. október 21. írta: Profigrammers

Mindenkiből lehet programozó

Ha megnyomom a gombot, bemegy a robot, és ha megnyomom a nyilat, visszaugrik. És ezt én csináltam!”

 

A HVG  cikkében lelkendezik így egy másodikos kislány, amint épp az ország egyik legszegényebb falujában jön ki az iskolából, ahol programozást tanultak.

Foto:HVG

A hetilap összeállítása megmutatja: a mélyszegénységben élők számára kitörési pont lehet, ha piacképes szellemi termékeket tudnak előállítani. A szkeptikusok szerint korai a csodavárás. Nem lehet ugyanis mindenkiből programozó, illetve egy bizonyos szintig csak.

Az edelényi járásban található falu az ország egyik legfiatalabb népességű települése. Az itt élők 90%-a roma származású. Sokan alkalmi vagy közmunkából élnek, a település roma polgármestere szerint minden aktív korú ember dolgozik valamit. Sokan a közeli Miskolcra járnak.  A faluban ennek ellenére sok szülő nem tudja biztosítani az eredményes tanuláshoz szükséges feltételeket. Ma már elengedhetetlen a technológiák használatának alapvető ismerete, és a cégek vadásznak az IT-s szakemberekre, programozókra, mérnökökre, rendszerépítőkre, üzemeltetőkre.  

Egy uniós felmérés szerint idén 1,2 millió programozó, fejlesztő hiányzik a kontinens gazdaságából. A felfokozott igény miatt gombamód szaporodnak a képzési lehetőségek. Ma már minden fórumon hirdetik: mindenkit megtanítanak programozni, és ezzel álommunkához és álomfizetéshez juthat, aki náluk kezd tanulni. Olyan szintű a verseny, hogy már – másfélmillió forint értékűnek mondott tanfolyamot – ingyen kínálnak, csak náluk üljön iskolapadba a jelentkező, és az ő közvetítésükkel kezdjen el dolgozni később.

Szendrőládon azért itt még nem tartanak. Az ottani képzés három szervezet indította – írja a HVG.

 

A gyerekek az ITSH, a Digitális Tudásért Alapítvány, a Logiscool alapítványa és a helyi roma egyesület, a Bhim Rao közös programjában vehetnek részt.

 

Az ITSH saját munkatársai közül kerülnek ki azok, akik a gyerekeket beavatják a programozás rejtelmeibe, illetve a számítógépes eszközpark fejlesztésében is ők segítenek. A Logiscool, illetve annak alapítványa adta a tananyagot, illetve az egyedi oktatási platformot, a Scoolcode-ot, amellyel játékos módon tanulhatják a gyerekek a saját szintjükön a programozást. A Bhim Rao pedig szervezi a képzést, biztosítja a termet és a gyerekeket.

A játékos foglalkozáson első alkalommal – amibe a HVG újságírói bekukkanthattak – a második osztályos csoportnak a tanmenet szerint odáig kellett eljutni, hogy felépítsenek egy olyan jelenetet, amikor egy adott háttér előtt két szereplő találkozik, és amikor egymás mellé érnek, köszönnek egymásnak.

Az IT-s szakemberek abban egyetértenek, hogy ez jó kezdet. A játékok, a játékosan programozni tanulás egy életre szóló élmény a kicsiknek. De attól, hogy megszeretik és megismerik a programozás alapjait a gyerekek, még nagyon messze van, amikor professzionális szakemberként veszik át diplomájukat. 

 

 forrás: PROFIGRAM

 

Sokszor egészen durva viták alakulnak ki már a szakmai szintek meghatározásából is. Nagyon nem mindegy, hogy egy szakember a számára kiadott részfeladatokat oldja meg, vagy komplex irányítási rendszereket tervez, és el is készíti azokat, netán a beépítésükben, üzemeltetésükben is részt vesz.

Általánosan a gazdaságnak minél sokoldalúbb, komplex feladatokat is megoldó szakemberekre van szüksége. Csakhogy a mérnök-programozói szint elérése nem egyszerű. A gyermekkorban megtapasztalt kis sikerek mellé szükséges, hogy a matematika se rettentse el a lurkót. Természetesen a fizika, illetve a természettudományos tárgyak ismerete is kell egy egyetem elvégzéséhez.

 

 

A szakemberek szerint a több helyen hirdetett – mi mindenkit megtanítunk programozni – tanfolyamok hosszú távon csak azoknál eredményes, akik amúgy is jók a fent említett területeken, és el tudnak olyan cégeknél helyezkedni, ahol tovább tanulhatnak és fejlődhetnek.

Az iparágban évek óta dolgozók szerint a felfokozott érdeklődés óriási veszélyeket rejt. Aki elhiszi a könnyű álommunkáért mesés fizetést szlogeneket, hamar csalódhat.  Természetesen vannak, akik jól és gyorsan megtanulnak programozni, megszeretik ezt a szakmát, és elsajátítják a feladatmegoldásra koncentráló gondolkodást. Ha szerencsés helyre kerülnek, minden körülmény adott a sikerhez. 

 

 

 

 

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://profigrammers.blog.hu/api/trackback/id/tr8714313389

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sterimar 2018.11.12. 09:37:08

" nem mindegy, hogy egy szakember a számára kiadott részfeladatokat oldja meg, vagy komplex irányítási rendszereket tervez"

Nem, de ha az egyik serpenyőben a mélyszegénység, a másikban rész IT feladatok megoldása áll, akkor nem kérdés, melyik előremutatóbb az ember számára. Manapság nem kell feltétlen progmatot végezni ahhoz, hogy az IT szektorban helyezkedjen el az ember, normális fizetésért. Vannak olyan területek, amelyek elvégzéséhez sokkal kisebb felkészültség is elég. Persze a munka sem ugyanaz mint amit mérnök informatikusként végez az ember, de így is megbecsült és jól fizetett.
süti beállítások módosítása