Oktatás 4.0
2019. október 06. írta: Profigrammers

Oktatás 4.0

Előbb csak hangos zaj volt, majd a gépből kirepült egy nagyobb fémdarab, mely mellkason ütötte a szerkezet mellett álló tizenhat éves fiút. Norberten már nem lehetett segíteni, azonnal meghalt. Nagykátán a tanév második hónapjában történt a tragédia. Egy modern gépekkel felszerelt, fémmegmunkálással foglalkozó üzemben, ahol évek óta megbízhatóan és biztonságosan oktatnak ipari tanulókat a legmodernebb számítógép által vezérelt esztergagépek használatára.

foto:Blikk

A nagykátai fiú egy évig tanulta leendő szakmája elméleti alapjait. Szülei szerint szorgalmas, okos, figyelmes fiú volt. Sokszor egy órával hamarabb is bement új gyakorlati helyére, és kíváncsian nézegette a modern számítógép vezérelte CNC esztergagépeket. A vállalkozás, amely a fiút fogadta, minden szabálynak megfelel. A papírok rendben voltak, és a fiatalember is megkapta a balesetvédelmi oktatást. Az ilyenkor szokásos vizsgálat talán tisztázza, hogy mi miért és hogyan történt, és az is kiderül, hogy a fiú oktatása milyen volt.

Tudta-e pontosan, hogy miként működik a gép? Milyen hibái lehetnek? Mit kell csinálnia egy meghibásodás esetén? Hova lehet menekülni, ha baj van? Állhat-e egyedül egy esztergagép mellett egy tizedikes fiú?

 

Az oktatással foglalkozók szerint a negyedik ipari forradalom miatt nemcsak a gyártás, tervezés világa változik. A gépekkel kapcsolatba kerülő embereket egészen másképp kell felkészíteni, mint korábban. Nemcsak azért, mert a szerkezetek bonyolultabbak lettek, hanem mert több rendszer – például a mesterséges intelligenciát használók – már nemcsak emberi logika alapján működnek. A technológia valóban akkorát fejlődött, hogy emiatt másképp kéne oktatni?

A tanítás módja egyidős az emberiséggel. A szülő gyermekének megmutatja, mit, hogyan csináljon. Magyarázatot fűz hozzá, megérteti vele a cselekedetek okát, és példákkal szemlélteti, hogy melyik módszer, milyen eredményt hoz. A szervezett oktatásban a szülő szerepét a tanár veszi át. Aki – mivel minden gyerekkel külön nem foglalkozhat – csoportokba osztott diákokkal megy végig tulajdonképpen ugyanazon az úton, mint a szülő, gyermekével. Az oktatás módszertana az évezredek alatt alig változott, de a tanítás és tanulás módszerein sokféleképpen próbáltak változtatni. Ezekről bővebben itt lehet olvasni.

A tudomány és technológia eddigi eredményeit a kialakult iskolarendszer és oktatási módszerek használatával érte el az emberiség. Vajon akkorát változott a világ, hogy a tanításnak is változnia kell?

Milyen tudásra van szüksége ma egy technológiával foglalkozó embernek?

Minél fejlettebb egy gép, az azon dolgozónak annál kevésbé kell érteni hozzá?

foto:PROFIGRAM

 

A modern gyártósorok mellett ma már alig látni embert. Néha kell csak egy-egy munkadarabot egyik gépből a másikba rakni. Azt is csak akkor, ha a munkát végző robot drágább, mint az ember. Az ilyen munkakörben dolgozóknak a balesetvédelmi szabályokon kívül szinte semmit sem kell elsajátítaniuk. A tudásalapú társadalmakban ezért ezeknek a dolgozóknak a legrosszabb. Nemcsak juttatásokból jut nekik kevés, hanem ha egy munkájukat kiváltó robot olcsóbb lesz, szükségtelenné válnak.

Nem nehéz kitalálni, hogy minél magasabb képzettségű vagy minél speciálisabb szaktudással rendelkezik valaki, annál nagyobb szükség lesz rá így a juttatásokból is bővebben részesülhet. Ezért persze keményen meg kell dolgozni. A gyártósorokat tervező, azokat programozó, összeállító szakembereknek pedig speciális tudást kell megszerezniük.

foto:PROFIGRAM

A hagyományos oktatás keretein belül lehetséges ez?

Egyre több magyar vállalatvezető panaszkodik arról, hogy a cégekhez kerülő új szakembereket szinte újra kell tanítani. Nemcsak az iskolában megtanított anyag használhatatlan, hanem az éles helyzetben megoldandó feladatokhoz is másképp állnak hozzá, mint arra szükség lenne. Azokon az egyetemeken, ahonnan a korszerű tudással, gyorsan hasznosítható ismeretekkel érkező kollégák tanultak, mit csinálnak másképp, mint ott, ahol diplomát adnak, de használható tudást nem?

foto:Forbes

Egyszerűnek tűnik a válasz, a megoldás azonban mégsem az. A megváltozott ismeretanyagot megváltozott módszerekkel kell átadni. A világ bármely szakembere ma már könnyen információhoz juthat. Könnyedén megismerheti a tudás átadásának az eddigiektől eltérő módszereit. Mégis a magyar egyetemisták rendszeresen írnak arról, hogy külföldön még akkor is könnyebb az alapos, használható tudás megszerzése, ha maga a tananyag nehezebb. Az egyik ilyen – németországi tapasztalatokra épülő – tanulságos beszámoló itt olvasható. A magyarországi mérnökképzés gondjairól és eredményeiről pedig itt egy összeállítás.

Az oktatásban résztvevők tapasztalatai szerint sok iránymutatónak tartott helyen – bármilyen módszert is választanak – a tanulás és tanítás hatékonysága az egyik legfontosabb cél. Bármilyen mélységű tudást is sajátít el a diák, ott minden módszer és oktató abban segít, hogy ezt a lehető legalaposabban és gyorsabban tegye. A megszerzett ismeretekből pedig a lehető legnagyobb „hasznot” húzhassa. Konvertálható legyen a tudása, korszerű legyen az ismeretanyag, és az iskola a rá váró feladatok megoldására készítse fel. A tanítási módszereket pedig ehhez a feladathoz igazítják.

Az ilyen helyekről, ahol már elindultak az ehhez szükséges változások – melyeket sokan Iskolaforradalom 4.0-nak is hívnak – a végzős diákoknak sokkal nagyobb esélye van helytállni a negyedik ipari forradalomban. Így előbb-utóbb a diákok is dönthetnek arról, hogy mely iskolák élik túl a változásokat. Aki akar, ma már a felelős, megalapozott döntéseket megalapozó információkhoz is könnyen hozzájuthat. Diákok nélkül pedig iskola sincs, így az intézmények vezetése – ha másért nem – emiatt rákényszerül a változtatásokra.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://profigrammers.blog.hu/api/trackback/id/tr5415202186

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2019.10.07. 08:48:00

Ennek az esztergagépnek még semmi köze az ipar 4.0-hoz, ez még az előző évtizedek gyártóeszköze.

A robotizáció miatt lecsúszó középosztályról és átalakuló oktatásról érdemes elolvasni Martin Ford: Robotok kora c. könyvét.
süti beállítások módosítása