Élet a munkán túl
2018. június 19. írta: Profigrammers

Élet a munkán túl

Te mit mennyit adsz el magadból?

Lejárt a munkaideje, bezárta a vezérlőfülkét majd táskájával gyalog indult haza egy mozdonyvezető. A Bors beszámolója szerint a DÁLIA  IC utasai nem értették, hogy hova megy a masiniszta. A szerelvény Füzesabony előtt egy kis puszta -Nagyút- kietlen állomásán állt meg.  Ott kellett megvárni amíg kiért a másik mozdonyvezető, aki beült a vezetőfülkébe, így a vonat tovább indulhatott.  Az utasok felháborodása után kiderült: a mozdonyvezető munkaideje lejárt. Ezért ment haza.

forrás:BORS

Úgy tudni, eddig még csak a viccekben fordult ilyen eset elő. Az első vizsgálat szerint azonban a mozdony vezetője nem hibázott. Az InterCity már eleve késéssel indult. Több műszaki hiba is történt, melyek miatt várnia kellett a vonatnak. A masinisztára – a kamionsofőrökhöz hasonlóan-  pedig szigorú szabályok vonatkoznak. Nem vezethetnek többet, mint a megengedett és ha ezt túllépik jön a szigorú büntetés.

Ezúttal a MÁV sem emlegette a dolgozó felelősségét, ami azért- valljuk be- Magyarországon elég szokatlan. Manapság ugyanis egyre többször olvasni arról, hogy a dolgozó mit tett, nem tett meg, milyen felelőssége, kötelezettsége van és milyen szigorú feltételeknek és nagy elvárásnak kell megfelelnie.

foto:disclose

Vajon tényleg a végletekig kihasználják és kizsákmányolják a magyar dolgozókat a cégek?

A szegény agyon sanyargatott dolgozók és a dőzsölő vadkapitalisták világát éljük?

 

Sajnos, sok esetben igen. Azonban ez – valahol- természetes. A kapitalizmus egyik legfőbb törvénye a kereslet-kínálat. A cégek azonban sokszor nem élnek, hanem visszaélnek a túlkínálat miatti előnyökkel. A jó fizetést, juttatásokat adó pozícióban dolgozónak sokat kell tűrni és adni magából, hogy megtartsa állását. Pláne, ha olyan területen dolgozik, ahol sok jó szakember mozog a piacon. 

Már a kora piacgazdaságokban is felismerték ennek a veszélyeit. Már a 18.századi nagy iparosodási hullám idején alakultak szakszervezetek. A munkások sok helyen sikereket értek el. A nyugati gazdaságokban a történelmi szakszervezetek még ma is meghatározó tényezők. A német vasasok, a francia közlekedésiek vagy a hasonló holland, olasz, spanyol szervezetek bele egyezése, sőt támogatása nélkül még az országok kormányai sem hoznak fontos döntéseket.

 

Magyarországon azonban már a sör reklámból is kiderül, hogy Marika nem megy bulizni a többiekkel, mert a zsarnok főnök még a munkaidő utolsó pillanatában is irathalommal érkezik. Hányszor hallani a magyar munkahelyeken, hogy ezt ma még meg kéne csinálni, be kéne fejezni? Mintha a munkavállaló és munkaadó közötti szerződésben leírtak egy idő után mást jelentenének a két félnek.  Mintha a magyar munkahelyeken a szerződésmódosítás csak dolgozó kárára és megkérdezése nélkül történne.  Ha morog a munkaerő, hamar ajtót mutatnak neki.

 

foto:autopro

Az itthoni „munkerőhiány” miatt ennél cifrább történeteket is hallani. Olyan balatoni szakácsról, aki egymilliós fizetést, saját szállodai szobát és különleges munkaidőt kért. Azért persze még nem tart ott a világ, hogy ezt meg is kapja, de a tó környéki és nagyvárosi vendéglátósok és panziósok sokszor vakarják a fejüket.

A munkavállalók beszámolói alapján Robert  Bosch híres mondását, a: „ Nem azért adok magas fizetéseket, mert sok pénzem van, hanem azért van sok pénzem ,mert magas fizetéseket adok” – ma kevés helyen ismerhetik. Tán még a német mérnök-feltaláló nevét viselő – ma már- világégnél is találhatunk olyan dolgozót, aki ezt tapasztalta.

foto:business reporter

 

A „jókernek” tartott diákmunkások körül sincs minden rendben. Mindenki hallott már 2-300 ezer forintos fizetésekről, de senki sem látott még olyat, aki ezt haza is vitte volna. A cégek 6-700 forintos nettó órabért adnak a diákoknak, akik persze ennyiért nem szívesen állnak be egy csomagolóüzem gépsora mellé. Úgy, hogy már második nap kiderül: pontosannem azt, nem annyi ideig és nem olyan körülmények között kell dolgozni, mint ígérték.

 

A teljes képhez az is hozzátartozik, hogy a munkavállalók közül - akinek szakmája egyedi, vagy ő egyedi szakmájában- tehát a kínálat-kereslet törvénye alapján rá inkább kereslet van, egyre jobb pozíciókat érnek el.

Sokuk már nem vesznek el a magánélet- szabadidő- munka Bermuda háromszögben. Az ő főnökeiknek vagy cégtulajdonosainak már azon kell törni a fejüket, hogy hogyan tartsák meg a kollégát.  Ahogy a cégek erőfölényénél, itt sem szabad/illik/tisztességes visszaélni a helyzeti előnnyel. Az üzletemberek tudják: mindig, minden kocka fordulhat. Kevés sikeres cég létezik elégedett dolgozók nélkül, és egy jól működő cégben valószínűleg elégedettek a dolgozók. ( kérdés persze,, hogy kinek mi a siker és a jól működő cég)

A munkaszerződések nemcsak papíron léteznek. Sokszor több időt, energiát adunk magunkból a munkahelyen, mint a magánéletben. A munkájuknak élő és abban létező japánok és a magánéletnek élő és abban létező Dél-ázsiaiak is a képzeletbeli egyensúlyrúd két végén vannak.

foto:fair observer

Ha a cégek alkalmazásunk előtt alaposan megvizsgálják, hogy megfelelünk-e az ő igényeiknek, a munkaszerződés aláírása előtt nekünk is el kell tudni dönteni, hogy a cég megfelel-e számunkra? Életünket és vérünket adjuk-e a bérét vagy nyolc óra után kikapcsoljuk a telefont és azt sem tudjuk, hol a munkahelyünk?  Ha pedig nem az ígéret szerint alakulnak a dolgok, van-e lehetőségünk számon kérni az ígéreteket? A jó és eredményes együttműködés bizalom nélkül nem megy. A felek egymásra számíthatnak csak és közös hajóban eveznek, melynek az célja is közös. Minél nagyobb nyereség és fejlődés. A cégnek és a dolgozónak is.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://profigrammers.blog.hu/api/trackback/id/tr2714056630

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

brumm.a.tejbe 2018.06.19. 09:59:08

"Mindenki hallott már 2-300 ezer forintos fizetésekről, de senki sem látott még olyat, aki ezt haza is vitte volna."

Szerény személyem már 2010-ben bőven az ezer forintos órabér felett járt diákként, érdemes IT-s képzettséggel rendelkezni ;)

Melki 2018.06.19. 20:25:59

"A jó fizetést, juttatásokat adó pozícióban dolgozónak sokat kell tűrni és adni magából, hogy megtartsa állását."

Tapasztalataim szerint fordítva. Ha valakinek jó pozíciója és fizetése van, az azt jelenti, hogy nehéz embert találni az adott pozícióra. Az ilyen embereket pont hogy nem szokták zaklatni, mert ha felidegesítik magukat és elmennek máshova túl sokat veszt a cég.

Buchhalter 2018.06.19. 20:39:33

@brumm.a.tejbe: IT kívül is vannak szakmák, te kis önelégült kockácska.Még a nemi életed is ott éled ki. Van egy pár rossz hírem a számodra : rengeteg Önjelölt barom jelent meg az IT piacon és cirka semmi értelmeset nem tudnak felmutatni.Néha még a diplomás IT-s haverjaisd is lúzerek a köbön.Szakmunkások nélkül különben megdöglennél.Szerintem még egy falat sem tudnál normálisan felrakni.A cikkre visszatérve : saját tapasztalatom,hogy legtöbb helyen a főnöki garnitúra ugyanaz a szemét barma csak egyre kevesebb bérrabszolgával .Akinek van esze az szépen lelépett,vagy le fog lépni.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.06.19. 20:54:51

Az osztályharc élesedik.

A munkásság lassan lenyomja a kulákságot.

Barneby 2018.06.20. 00:01:25

@Buchhalter: a kis mocsok, milyen elégedett már az életével. Húzzuk vissza gyorsan a sárba!
Ájtísként szerintem még egy vesekövet sem tudna kiszedni magától. Ha pedig véletlenül mégis leakasztana valami nőcskét, aki bukik a pénzre, és családot alapítanának, a saját gyerekének a szülését sem tudná levezetni, jó eséllyel ott patkolna el az asszony a kanapén. Magyarul életképtelen.
Nem termel semmit, csak információkat rendszerez, a kommunikációt forradalmasítja (holott erre senki nem kérte) vagy éppen egy olyan felsőbbrendű intelligencia megteremtésén fáradozik, ami majd jól kipusztít minket a gcibe.

2018.06.20. 00:59:45

A munkatörvények változása (sem) segített. Sokszor a kiskirályok akár a cégek érdekeivel ellentétben is képesek szétbarmolni dolgokat. Persze a cég is megszívja, valamikor jóval később...
Szóval nem feltétlenül csak a részvényes, tulaj, vagy ceo a felelős hanem a középvezetői réteg.

Simon Géza 2018.06.20. 05:39:35

Ok, értem én a lényeget, de ebben a konkrét esetben az történt, amit a cikk maga is említ: a szabályt be kell tartani. Na és nem csak a büntetés miatt, hanem ha esetleg van egy baleset, akkor kit ítélünk el? A dolgozót, aki saját felelősségére, szabályellenesen vezeti tovább a vonatot? A céget, ami szabályellenesen utasítja a dolgozót a vonat továbbvezetésére? Semmi extra nem történt, csak most így jött össze a késés és a műszaki hiba miatt. Van ilyen.

retkeslaci 2018.06.20. 06:47:42

Magyarországon Orbán alatt rohamosan nőttek eddig a bérek. A munkáaosztály egyre jobban érzi magát. A tőkésnek vissza kell fognia a természetellenes étvágyát és rendes fizetést adni a munkásnak. Legfeljebb nem jár majd kéthavonta a Bahamákra és dániai gasztrokalandozásokra.
Nem véletlenül választják újra Orbánt a széles néptömegek. Korrupt, de közben a nép érdekeit is nézi.

Szornyeteglajos 2018.06.20. 06:53:14

Ez mondjuk k*rvara jellemzo, hogy hirerteku, amit a mozdonyvezeto csinalt. Egyesek szerint be kellett volna vinni a szerelvenyt, a tobbseg erdekeit szem elott tartva. Hat rohadtul jol csinalta a foszer. Itt kezdodik a munkavallaloi erdekkepviselet: ledolgozott 8 ora utan kihullik a villaskulcs, a ceruza a kezbol, kijelentkezunk a gepbol. Sot, a 30 perc ebedszunetet is majd akkor dolgoztassak le velem, amikor otthon ebedelek. Attol meg hogy nem termelek, nem a szabadidomet toltom a munkahelyen, hanem a munkavegzeshez szukseges energiat potolom. Jobb helyeken mar nem is dolgoztatjak le az ebeszunetet.
Szerintem a hiba meg mindig jocskan a munkaltato keszulekeben van. Vannak persze IT- teruletej, ahol konnyen mozog a munkavallalo, de ez csak nagyon kis szegmens. Epitoipar meg mindig full fekete, vendeglatas jo esetben is szurke, meg mindig megy egy csomo helyen a kereskedelemben is az " alkalmi mu kavallaloi" bejelentes. Diakmunka 700-as oraberert? Eszak- keleti reszeken sokan orulnenek, ha ennyit kapnanak bejelentve. Hiaba van az embernek tanult szakmaja, ha olyan korulmenyek kozott dolgoztatjak, ahol tonkremegy az egeszsege, inkabb elmegy egy uzembe betanitott munkara. Frissen vegzett autoszerelo elmegy a maszekhoz dolgozni. Maszek bejelenti minimalra, es zsebbe kitoldja netto 130- ig, mert draga a foglalkoztatas. A gyerek dolgozik par evig, es a 130 valahogy nem akar noni, ellenben rendszeres a tulora, neha szombaton is be kell ugrani, mert muszakiztatni kell hetfon egy romhalmazt. Megnezi az ujsagot, es lam, a gyarban operatort keresnek, meg targoncast, es 8 oraban futott helyen megkapja a netto 170-et, 180- at. Hetvegen meg otthon osszebarkacsol meg otthon par tizest, ha ugy tartja kedve. Ugyanez elmondhato a viz- kozponti futes szerelorol, a villanyszerelorol, a szakacsrol, az acsrol. Az IT- snak ez nem gond, egesz addig, mig autoszerelohoz kell vinni a BMW- t, es azt mondjak neki, 2 het a varolista.

mement 2018.06.20. 07:27:04

@Barneby: inkabb csak a tipikus IT-techie hozzallas ami banto. Kurvara orulunk mind hogy jol megy a szektornak, de ez az onfenyezos es bekepzelt onmutogatas csak arra szolgal hogy elkenegessen egy massziv problemat.

brumm.a.tejbe 2018.06.20. 08:32:14

@Buchhalter:
"IT kívül is vannak szakmák, te kis önelégült kockácska."
Ki mondta hogy nincs? A cikkíró szerint senki nem látott vagy tapasztalt olyat aki 2-300 ezer forintos fizetést kapna. Én ezt cáfoltam.

"Még a nemi életed is ott éled ki."
Egyből személyeskedés?

"Van egy pár rossz hírem a számodra : rengeteg Önjelölt barom jelent meg az IT piacon és cirka semmi értelmeset nem tudnak felmutatni."
Jah, az isten közmondásos állatkertje elég nagy.

"Szakmunkások nélkül különben megdöglennél."
Egyrészt egyszer mindenki meghal, másrészt a szakmunkás élete sem lenne könnyű a társadalom többi része nélkül (ld. a szemét nem tünteti el magát a kukából, a buszt is vezetni kell valakinek, a brigád is egy darabig tud csak dolgozni ha nincs főnök aki szerzi a melót stb ;) )

"Szerintem még egy falat sem tudnál normálisan felrakni."
Szerintem meg de.

Roan 2018.06.20. 08:32:25

@brumm.a.tejbe: Igazából még csak az sem kell, én a 2000-es évek elején 1200-1500 Ft-os órabérért tanítottam matekot (úgy, hogy nem matektanárnak, hanem közgazdásznak tanultam), szóval ha valaki nagyon akarja, szerintem megtalálja a lehetőséget a 700 Ft-os munkán túl.

brumm.a.tejbe 2018.06.20. 08:33:25

@mement: "onfenyezos es bekepzelt onmutogatas "
Ez nekem szólt?Nem érzem hogy fényeztem volna magam, személyes példával cáfoltam egy állítást a cikkből.

Berelhetoreklamfelulet 2018.06.20. 08:39:16

Mindenki pontosan annyit kap, amennyit érdemel.
Ezen kár vitázni, logikailag faszság ennek az ellenkezőjét állítani. Piac gazdaság van jelenleg Magyarországon, nem tervgazdálkodás.
Ha kevesled a fizetést, ne vállald el a munkát, ennyi a titok. Ha tényleg többet ér, akkor majd emelnek rajta, ha más elvállalja annyiért, te értékeled túl magad...

mement 2018.06.20. 08:56:05

@Berelhetoreklamfelulet: A helyzet hogy mindenki annyit kap amennyit kitud harcolni, es az hogy milyen eros az erdekervenyesito pozicioja egy munkavallalonak egy eleg komplex dolog. Ezen kar vitazni.

mement 2018.06.20. 08:57:50

@brumm.a.tejbe: Egy tarsadalmi lepteku megkozelitesben a szemelyes leptekeddel ervelni onfenyezo magamutogatasnak hat.

CSOKKI MÁLNA 2018.06.20. 09:41:24

Hát azért az szürreális lehetett, amikor a bosszankodó , várakozó utasok egyszercsak azt konstatálták, hogy mozdonyvezetőjük elhagyja a színt, és elindul haza..:))

sakkosfx 2018.06.20. 09:56:31

Az ingyen túlmunkát elrendelő főnökkel meg kell értetni, az az elutasítani ! Hisz kapitalizmusban élünk nem? Meg kell határozni az összeget amiért el vállaljuk! Hisz még egy kiflit sem ehetünk meg ingyen a boltban! A jó édes anyján élősködjön az ilyen főnök!

Berelhetoreklamfelulet 2018.06.20. 10:08:37

@pina noir:
Ez nem mese és nem is ritkaság.
Előírás, hogy mennyi időt vezethet egyhuzamban, azt nem lépheti túl törvény alapján, így ha lejár, akkor cserélnie kell. (Megbüntetnék ha túllépné, főleg ha balesetet okozna időn túl.)

encir 2018.06.20. 11:00:40

@mement: Ha egyszer ez az igazság, miért ne mondhatná el?

Inkább az újságíró fogalmazott rosszul. Ugyan hogyan jelenthet ki valamit, amire nincs bizonyíték? Tán minden diákmunkást egyenként megkérdezett?

"de senki sem látott még olyat, aki ezt haza is vitte volna." helyett: "nem sokat láttak olyat" vagy" igen kevesen voltak olyanok, akik ezt haza is vitték" stb.stb.
Az újságírás is szakma, a pontos fogalmazás (és helyesírás) itt elvárás lenne.

Karipapa01 2018.06.20. 11:44:18

@brumm.a.tejbe: A játékgépen is lehet nyerni. Akár milliókat is. Annak, akinek éppen szerencséje van. Más semmivel sem rosszabb informatikusok meg napi 4-6 órában szarakodnak szinte megszégyenítő bérért, de megcsinálja és örül neki, hogy van jövedelme.

Karipapa01 2018.06.20. 11:48:30

Egy szónak is száz a vége! ( :) ) A mozdonyvezető nem vállalja fel a szabálytalan munkavégzést akkor sem, ha ez sem az utasoknak, sem a MÁV-nak nem tetszik! És nem is követelhető tőle, nincs benne a munkaszerződésében. Nem tudom mit kell ezen rugózni...

RHalacska 2018.06.20. 11:59:14

@Buchhalter: Drága, falat ma Magyarországon nincs ember aki normálisan felrakjon. Ezzel ne példálózz. A köművesek hozzáértése kritikán aluli, ahogyan a válaszod is a kommentelőnek....

RHalacska 2018.06.20. 12:05:28

Egyébként egyszerű és bonyolult a képlet egyszerrre. Mert ha van egy munkavállaló, aki jól dolgozik, a cégnek van egy hosszútávra tervező vezetése nem költ luxusra, hanem a jó munkakörülményekre, és van bevétel, akkor van magas fizu. Ha ebből valami hibázik, akkor nincs. Trehány munkavállalónak nem fognak sehol bért fizetni, csak amennyit muszály. Ha ostoba a vezetés és luxusra költ megint nincs normális bér, csak flukuáció, ami hosszú távon igen költséges. Ha nincs bevétel, akkor meg nincs miből fizetni.

HaCS 2018.06.20. 12:21:43

@RHalacska:

"Mert ha van egy munkavállaló, aki jól dolgozik, a cégnek van egy hosszútávra tervező vezetése nem költ luxusra, hanem a jó munkakörülményekre, és van bevétel, akkor van magas fizu. Ha ebből valami hibázik, akkor nincs."

Rátapintottál a lényegre.

Ugyanis tisztességes versenykapitalizmusban, ha ebből valami hiányzik, akkor megszűnik a cég. Megfontoltabb országokban létre sem jön. És a piacon lévő többi cég, akiknél ezek megvannak megmaradnak, és erősödnek.

Csak itt megtűrjük, sőt természetesnek vesszük, hogy ha egy cégnek nem megy, akkor adót csal, vagy zsebbe fizet. Azt is természetesnek vesszük, ha a cég hasznából nem a céget fejlesztik, hanem a fürdőszobát. A "kényszervállalkozók". Így aztán tele vagyunk elaprózott élet-, és fejlődésképtelen GMK-val, és csodálkozunk, hogy az a kkv.-szektor az istennek nem akar megerősödni..

Normális esetben egy kisvárosban nem tíz egyfős autószerelő műhely van (mindegyikben paddal, ilyen-olyan lepukkant szerszámmal), hanem egy tízfős. Mérethatékonyság miatt jobb, de mégis kevesebb felszereléssel, rezsivel stb. Igen ez azt is jelenti, hogy aki a legjobban csinálja, annak jól prosperáló vállalkozása lesz, a többieknek meg jön az alkalmazotti lét.

Ezért verseny.

RHalacska 2018.06.20. 12:46:00

@HaCS: Ebben a rátapintásban van tapasztalat mind munkavállaló, mind vezető oldalról. Vallom, és csinálom, hogy egy cég akkor jó, ha értelmes, tenni akaró emberek közös célért dolgoznak. A vezetőnek meg példát kell mutatnia, és időnként cserélni kell azokat az embereket, akik próbálnak a többiek által megtermeltből éldegélni, hátha nem veszik észre. Viszont az elmúlt évek a hatékonyságról szólnak. Kevesebb jól dolgozó ember nagyobb bevételt tud elérni, nagyobb is lesz a fizu. (Legalábbis nálam így működik) Ehhez viszont a munkatársak tájékoztatása elengedhetetlen a cég adott helyzetéről, meg a célokról.

Berelhetoreklamfelulet 2018.06.20. 12:57:33

@HaCS:
Hát mondjuk éppen a guglinál, M$-nél meg a többi féltucat nagy techcégnél sem kevés pénzt pazarolnak el luxusra, így a logikád alapján ott sincs tisztességes verseny kapitalizmus, hisz nem szűntek meg (még).

RHalacska 2018.06.20. 15:45:11

@Berelhetoreklamfelulet: Lehet, de ott van hosszú távú stratégia, és a "felesleget" költik luxusra, mert megtehetik. Nálunk meg van a minimálbérre bejelentett dolgozó, jó esetben 8 órára, de inkább 4 re bejelentve, és a luxusautó a főnknek, a cég kasszájában meg 0 Ft, a bankszámlával együtt. Ezek a cégvezetők sírnak a legjoban, amikor valamely termelőeszközre ki kell adni valamennyit. múlt héten halottam: milyen könyvelő az, akinél ÁFÁ-t kell fizetni? Miért nem oldja meg?

Buchhalter 2018.06.20. 18:43:32

@RHalacska: inkább a te válaszod kritikán aluli és csak úgy süt belőled a szakmunkások felé a gyűlöleted! Különben vannak jó szakik és kinek mi a drága .Ja majd óránkén 1000 Ft-t nyújtson neked minőséget ,mert te egy igazi kis kapitalista sóher vagy.Az a vonat elment és ki tudja mikor jön vissza. Nincs ocso szaki ,vagy kiment nyugatra ,vagy kihalt ,vagy tessék megfizetni!

RHalacska 2018.06.20. 18:45:57

@Buchhalter: tyűha! Tudod hány jó szaki barátom van? Tudod mennyit segítünk egymásnak? Utálsz mindenkit aki nem szakmunkás? Csak nem többre akartad vinni? Hát a stílusod az egyik ami miatt nem ment. Okoska! értsd már meg, hogy a társadalomnak minden jóravaló ember munkájára szükség van!

Buchhalter 2018.06.20. 21:13:35

@RHalacska: a szövegértelmezés és az összevissza hantázás látom jól megy.Először is te utálod a szakikat ,mert egy előző firkádban drágáltad és leszóltad őket. Köszi ,jól el vagyok a szakmámban ,de veled ellentétben tisztelem és megfizetem a jó szakembereket.Na kis pubi csá!

RHalacska 2018.06.20. 22:02:31

@Buchhalter: Azt hiszem azért vagy betanított munkás mert ennyi telik tőled.

Berelhetoreklamfelulet 2018.06.21. 08:02:04

@RHalacska:
Náluk meg Indiába (ill egyéb ocsó helyre) kiszervezett munka XDDD

Lehet mondani, hogy muh minimálbére bejelentett, de akik az ifonokat rakják össze azok még annyit sem kapnak....

Buchhalter 2018.06.21. 19:05:44

@RHalacska: te nagyon buta vagy vacak gyerek,sehol se írtam hogy betanított munkás lennék. Multinál dolgozom számvitel területen .Szerintem először tanulj meg magyarul olvasni ,aztán értelmezd a szöveget, ha egyáltalán van annyi inteligenciád te kis kula gyerek

RHalacska 2018.06.21. 19:06:48

@RHalacska: Multinál dolgozom. Igazgatóként....

RHalacska 2018.06.21. 19:11:39

@Buchhalter: Multinál dolgozom. Igazgatóként....
süti beállítások módosítása