Már pénzért sem dolgoznak a szakik?
2019. március 18. írta: Profigrammers

Már pénzért sem dolgoznak a szakik?

Többhónapos egyeztetés és ígérgetés után, reggel kilenckor végre a villanyszerelő brigád egyik tagja felvette a telefont. Szűkszavú volt: azért nem jöttek nyolcra, mert más munkájuk akadt. Nem, egyáltalán nem jönnek – mondta később, mert egy másik városban egy jobban fizető munkával bízták meg őket. Mindezt még tavaly nyáron mesélte egy házfelújítással kínlódó családapa. A záporok és zivatarok idején tető nélkül álló házhoz kellett azonnal szakit keresnie. Végül két hét csúszással, de befejezte az átalakítást az új mesterember, és nem is kért többet tőle. A happy endhez sajnos egy további féléves harc is kellett: a családfő óriási veszekedések árán tudta csak visszaszerezni a korábbi csapatnak kifizetett előleget.

739c743cc743ae7e77881de4ae935823.png

Sajnos ma már egyáltalán nem különleges ez a történet. Ráadásul egyre többször olvashatunk arról, hogy a jó fizetés ellenére sem akarnak elvégezni egy-egy feladatot a szakemberek. Sok ügyfél úgy érzi, mintha a mesterember tenne szívességet, hogy elfogadja a megbízást. Az oktatást kevésbé ismerők is látják, hogy nincs elég – szakmájához értő – ember a munkaerőpiacon. Az elmúlt években rendszeres átszervezésekkel próbálták a fiatalokat a szakképzési intézmények felé terelni, eddig nem sok sikerrel. A 24.hu összeállítása szerint pedig újabb átalakítás előtt áll a szakképzési rendszer. A tervek szerint az öt osztályos, érettségit adó szakgimnáziumokból – melyeket nemsokára technikumnak hívnak – megfelelő eredménnyel felvételi nélkül kerülhetnének be a tanulók az egyetemekre. Oktatáspolitikusok és szakemberek már évek óta vitáznak azon, hogy az átalakítások ellenére – vagy tán pont azért – csökken folyamatosan a szakmát tanulni vágyók létszáma.

32e09f0bd67f4866c796dcc141580800.png

Photo by Fancycrave.com from Pexels

 

 

A Magyar Idők korábbi összeállítása szerint a világban az a trend, hogy a fiatalok szakmát tanulnak, visszatérnek a kétkezi munkához, sok esetben egy szakma mesterévé válnak, és így biztos és kiszámítható jövőre számíthatnak. 

 

Az eddigi életpálya – tanulj, végezz el egy egyetemet, dolgozz, alapíts családot, majd jöhetnek a nyugdíjas évek – a milleniumi generációnak már nem vonzó.

205ef7cf84b07a602dae1536c131e0b1.png

Magyarországon azonban még mindig más a helyzet.

György László, a Századvég vezető közgazdásza szerint az elmúlt harminc évben a magyar közvélekedés szerint a szakma értéktelen, a gimnáziumi és felsőfokú képzés a vonzó.

 

 

Talán ez a közvélekedés is egyik oka lehet annak, hogy mostanra drasztikusan visszaesett a középfokú szakképzés aránya.

12 százalékponttal kevesebben tanulnak szakmát középfokon, mint az OECD-országok átlagában, Nyugat-Európával összehasonlítva pedig negyven százalékpontos a hátrány. 

 

A szakember szerint ehhez bizonyára az iskolarendszer is hozzájárul. Míg Magyarországon a felsőfokú képzés előfeltétele az érettségi Németországban a szakma tanulás után lépésről lépésre fejlődve el lehet jutni az egyetemi szintig.

 

Az esetleges szakmát váltók sincsenek jobb helyzetben. A felnőttképzésben – a nyugat-európai átlaghoz képest – harmadannyian vesznek részt. Szakemberek szerint ennek egyik oka a képzésben rejlik. Az ún. OKJ-s tanfolyamok rugalmatlanok, nem idomulnak a munkaerőpiaci helyzethez. A képzések felülvizsgálatának szükségességét jól mutatja például az ún. „kukás” OKJ-s képzés. Ez öt hónapig tart, holott – szakemberek szerint – ennek tizede is elegendő lenne.

 

Az OKJ-s számítástechnikai képzéseknél sincs minden rendben. Ezek 800–1400 órásak, pedig sokszor elég lenne egy 100 órás programnyelv-tanítás is.

 

e2c71d277b07cbf64e497b0e820fa66e.png

foto:PROFIGRAM

 

 

Egy, a lapnak nyilatkozó fejvadász szerint a cégek már évek óta nem kérnek végzettséget igazoló papírokat a leendő kollégáktól. Ennek ellenére  a kiemelkedően jó fizetés ellenére, sokszor még az sem akar informatikus vagy programozó lenni, aki ilyen szakirányú középiskolába járt. A diákok az iskolai évek alatt elfordulnak a szakmától, kevés elhivatott tanár van, unalmasak az órák.

 

A tananyag elavultságáról és a nem korszerű tudásról a szakembereket alkalmazó cégeknél is panaszkodnak. Van olyan vállalat, ahol az egyetemről érkezett programozó-mérnököket újra kell tanítani, és több olyan céges program is indult, ahol az egyetemi oktatással párhuzamosan a hallgatókat a cég mérnökei is felkészítik a mindennapokban rájuk váró feladatokra. 

 

A magyarországi munkaerő- és szakemberhiányon az sem segít, hogy még mindig jelentős jövedelemkülönbségek vannak a szakmát tanult munkatársak és a felsőfokú végzettségűek között. 

 

da6d01c866b5f3f69000f4f9d94ba801.png

Norvégiában egy vízvezeték-szerelő vagy egy nővér majdnem annyit kereshet, mint egy biológus vagy mérnök. Bár a jövedelmi viszonyok azért a magyar piacon is átrendeződni látszanak, a nyugati bérek csábítása miatt azonban sok szakember eltűnt a rendszerből. Így nemcsak jelentős munkaerőhiány, hanem jelentős szakemberhiány is kialakult. Amíg ez nem változik, lasszóval is alig lehet szakit találni.

 

Társadalomtudósok szerint ha más okból alakult is ki, de Nyugaton is volt és van szakemberhiány. Nem véletlen, hogy húsz-harminc évvel ezelőtt a nagy barkácsáruház-láncok nemcsak a megbízható szakemberek listájával segítettek vásárlóiknak, hanem sok esetben „gyorstalpalón” mutatták meg, hogy a náluk kapható eszközökkel és anyagokból, hogyan lehet felújítani egy fürdőszobát szakképesítés nélkül is.

A bejegyzés trackback címe:

https://profigrammers.blog.hu/api/trackback/id/tr8614699812

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

szepipiktor 2019.03.19. 12:55:50

Szerintem hibás megközelítést alkalmaz a szerző!
Hogy mi a jó fizetés, azt nem az íróasztal mellöl döntik el, hanem a kereslet-kínálat, azaz ha a felhoztt példában a másik megrendlő többet fizetett, akkor érthető a szakik döntése.
A másik ez a szakmatanulás a diploma helyett meg egyszerűen propaganda, ami a fidesz esetében még érthető is - ők felismerték,hogy a valódi tudás nélküli tucatdiplomások, HR-esek,PR-esek, média és kommunikációszakosok stb. valójában a társadalom működését akadályozza) , az ellenzék viszont a gloagalizációs érdekek miatt támogatná ezt. Azaz a multi majd kitenyészti a megfelelő diplomásaikat a menő egyetemeken, "maradékok" meg bérmunkára gyártsanak biorobotokat.
Fontos lenne figyelemebe venni azt is, hogy diplomával lehet szerelni, de egy szerelő szakmunkás nem fog hidat tervezni!
A másik meg emberi alap, egy szülő mindig jobbat akar a gyerekeinek, nem ostobaság, hogy legyen egy szakmád, legyen egy diplomád, utána még tehetsz bármit a kedvere...
Ezt nem lehet íróasztal mögül, bölcsészaggyal megváltoztatni.
Ideális volt a komcsi rendszer, minden szintnek volt lehetősége a neki megfelelő utat bejárnia. Voltak melósok, szakmunkások és értelmiségiek.
Mert mind kell a társadalomnak.
Aztán jött a nagy szabadság, amai Y generációsokmár azt kélpviselik, hogy mindenkinek diploma kell. Iparunkmegszünk, kiszolgálók, bérmunkások lettünk, de felesleges diplomással Dunát lehet rekeszteni. Mérnök és hasonlóknincsenek, mert az nem volt trendi.
Most ez a halmaz akarja megszabni az utána érkezőknek a jövőjüket.
Hogy ők ne tanuljanak, legyenek olajoskezű szakik.
.
Egy pici, forráshiányos országnak egyedül a szellemi tőkéje ér valamit.
De ehelyett ezt tagadjuk, a szakik meg elmennek máshova, aholmegfizetik őket.
És marad a sírás, hogy nincs melós!
De mérnök sincs, csak annak kárát majd 20 év múlva tapasztaljuk majd.

lenörd hofstadter 2019.03.19. 13:10:11

adegy
Amik az egyetemekről az utóbbi 10-15 évben kikerültek, azok valóban nem alkalmasak úgy nagyjából semmire, egy jó szaki többet tud mint egy 5-10 éve mérnök, magát istennek képzelő pöcsfej, de ha elétolsz egy alkatrészt, fel sem ismeri, az alkatrész felhasználásáról vele kapcsolatban még beszélni sem érdemes, nem alkalmas arra, hogy a szakmájához illő bármiből komplex rendszert tervezzen...

adkettő
Az. u.n. programozók kb. ugyanez a kategória, istennek hiszi magát attól, hogy keni-vágja a winfos vagy a linux belső rendszereit, de azt nem lehet megértetni az istenbarmával, hogy egy tetves új rendszerben fejlesztés közben tesztidőszakra, beállításokra is szükség van, tehát ne végleges felhasználói szintű kezelőprogramot írjon, hanem elsőként olyat ami a tesztelésre, beüzemelésre is alkalmas.

adhárom
Jól hangzik ez a nincs elég mérnök mantra amit a pöcsfej újságfirkálók meg blogolók firkálnak, biztos ezért van az, hogy durván egy év alatt a jobról 2, azaz kettő darab megkeresés érkezett, abból is az egyik valami biztosítási ügynöknek akart. (Mielőtt valami agyatlan buta troll beleköt, csak próbának tettem fel az álláskeresést, ellenőrizni azt az állítólagos nagy mérnökhiányt)

Nancsibacsi 2019.03.19. 13:48:37

A cikk kettős problémáról ír: egyrészt ugye ma, Magyarországon szinte minden szakember feketén dolgozik. A "villanyszerelő csapat" - miért nem cég? - nem jött időben, és lelépett az előleggel? És a szerződés hol volt? Nyilván amíg a megrendelő veti fel, hogy "lehet-e áfa nélkül" - addig nincs miről beszélni. Ha igazán kevés szakember lesz, majd elkezdenek a megrendelők ragaszkodni a szerződéshez, mert rájönnek, hogy puszira előleget adni nem bölcs dolog.

A szakmák tényleg nem túl vonzóak a fiatalok számára, de tegyük hozzá, hogy szakoktatás sincs. Nem csak szakiskolákban - az orvosit leszámítva az egyetemeken sincs. Programozót keresel? Egy MSc-s BME-s vagy ELTEs-nél simán lehet hogy használhatóbb a 3 hónapos gyorstalpalós (tapasztalat).

Ami még fontos, hogy rengeteg olyan képzés van, amelyre simán nincs igény. Itt nem csak a könyvtár-arab szakról van szó, de pl. megkérdeztem egy nanolóf.sz-mérnöknek tanuló hallgatót is, hogy vajon melyik cégnél tudsz majd elhelyezkedni Magyarországon - és azt válaszolta, hogy NEM TUDJA. Akkor minek megy el tanulni valamit, ha abszolúte nincs rá igény?

Jimbo75 2019.03.19. 14:23:46

Nagyon elszaladt velük a ló az biztos. Egyrészt itthon már kevés az igazán jó szakember, szinte csak a Mekk Elek-féle szakik maradtak, másrsézt aranyáron dolgoznak, vagy még úgy sem. Múlt héten kisebb munkára kerestünk volna szerelőt, hívjuk a szakit, aki úgy hirdeti magát, hogy kisebb munkát is elvállal, de persze, hogy nem jött ki, mert nem éri meg neki.

metal · http://electric.blog.hu 2019.03.19. 14:43:36

"Az OKJ-s számítástechnikai képzéseknél sincs minden rendben. Ezek 800–1400 órásak, pedig sokszor elég lenne egy 100 órás programnyelv-tanítás is. "

Persze. Aztán meg csodálkoznak, hogy 100 óra alatt képzett programozók által írt szarokat javítani sincs értelme, gyorsabb újraírni!

Gondozásmentes floráriumok 2019.03.19. 15:31:38

"Norvégiában egy vízvezeték-szerelő vagy egy nővér majdnem annyit kereshet, mint egy biológus vagy mérnök."

itthon is.

munkanélküli informatikus 2019.03.19. 15:51:00

"fejvadász szerint a cégek már évek óta nem kérnek végzettséget igazoló papírokat a leendő kollégáktól"

Ez hazugság. Az álláshirdetések 99 százalékának szövegezése kizárja a szakirányú végzettséggel nem rendelkezőket, a maradék 1% munkahely pedig azokat zárja ki, akiki nem tudnak naponta bejárni Budapestre. Ha ennyire hülyék a munkaadók, akkor ne rinyáljanak, hogy nincs használható jelentkező.

Borzasztó Károly 2019.03.19. 15:51:09

@Nancsibacsi: Egy MSc-s BME-s vagy ELTEs-nél simán lehet hogy használhatóbb a 3 hónapos gyorstalpalós (tapasztalat).
:DDDDDDD
az, ha simán lehet használhatóbb, hát akkor használd egészséggel

A sok hülye építkezés eszi meg a sok szakmunkást, majdnem mind válogat. Ha úgy tartja az úri kedve, megnézi a melót, aztán azt még aranyáron se, ha az egy kicsit is munkás. Amelyik meg épp bevállalná, az meg olyan kontár is lehet, hogy jobb, ha a tulajdonos áll neki inkább megcsinálni.

rettenetes_nyilmeregbeka 2019.03.19. 16:10:08

@munkanélküli informatikus: az elmult 15 evben dolgoztam vagy 6 cegnel meg plyaztam masik 16-hoz, beföldön-külföldön, budapesten-videken (programozas), egy rakas fejvadasszal interjuztam, egyetlen egyszer sem kertek a vegzettseget...

lenörd hofstadter 2019.03.19. 16:16:37

@munkanélküli informatikus:

És ki nem tojja le, mit szövegeznek? Ha egy meghirdetett állást gépészmérnöki, villamosmérnöki, agrármérnöki diplomák bármelyikével be lehet tölteni, akkor miért is fontos a szövegezés? Kamu úgy ahogy van, muszájból meghirdették, oszt a csókos purdéja már hetek óta ücsörög benne könyvtárszakkal.

darlacko 2019.03.19. 16:18:51

Magyarországon papírfetisizmus van. Mindenhez papír kell. Nyugaton vagy a világ más, távolabbi országaiban egy kukás, szakács, burkoló, de még gépkezelő is lehet kb. akárki, nem feltétlenül kell a papír, vagy ha kell, akkor a cég betanítja az illetőt és nyomtatnak neki egy papírt.
Magyarországon meg a takarítónak is sok százezres OKJ-s tanfolyam kell. Ami egy rossz vicc.
Ahogy a főiskolák jó része, az OKJ-s tanfolyamok is papírgyárak, okosba átengednek bárki, aki kifizette a tanfolyam díját.

A tyúkmellű klasszika filológus, a kikent-kifent marketing-kommunikáció szakos picsa és a PhD-t végzett büdöslábú halbiológus nem tud tetőt fedni, vezetéket behúzni, garázskaput beszerelni, burkolni, autót javítani. Míg a diplomások többségének azzal telik a fél élete, hogy másoknak bizonygatják, hogy az ő munkájukra miért is van szüksége a társadalomnak, addig egy szakiskolát vagy OKJ-s lófaszt végzett, helyesen írni se tudó kárpitos, klímaszerelő, hegesztő, szobafestő, villanyszerelő ajtaja előtt sorban állnak a megrendelők. Aki nem tudja egy rövid mondatban elmondani, hogy mit csinál az állásában és erre a munkára miért van szüksége s társadalomnak, az egy kamu pozícióban van.

élhetetlen 2019.03.19. 17:13:21

@szepipiktor: „ ha a felhoztt példában a másik megrendlő többet fizetett, akkor érthető a szakik döntése.”. Nem, nem érthető. „Ennél az arabok is jobbak, mert lehet, hogy egy alkunál egymás haját is kitépjük, de, ha megegyeztünk, az szent. Nincs olyan, hogy bejön valaki, ráígér, és akkor ő viheti. „Szűkszavú volt: azért nem jöttek nyolcra, mert más munkájuk akadt…egy jobban fizető ”. Ez minden csak nem érthető és elfogadható. (Majd észreveszi a hülye megrendelő, hogy nem mentünk. Nem kell foglalkozni vele).

VALAKI1969 2019.03.19. 17:51:07

Több mint 10 éve Londonba éltem. Egyszer vízvezeték szerelőt kellett hívni egy csőtöréshez. A faszi 13-19 óráig tartó - 6 órás - szerelésért 700 fontot számlázott, az én HETI fizetésem 550 font volt. És nekem kellett kiásni a vízvezetéket, amit aztán ő megjavított.
Én jelenleg is kétkezi munkával keresem a kenyeremet, nincs diplomám. Remélem, mi is eljutunk majd a 10 évvel ezelőtti londoni szintre majd...

RHalacska 2019.03.19. 17:55:56

Azért a cikkíró el van tévedve a számítástechnikát illetően. A számítástechnika nagyon nem egyenlő a programozással. Abból most már annyi van mint a nyű, és kevés kivételtől eltekintve ótvar szar, amit kiadnak a kezükből. Nem programozókból van kevés, hanem rendszer-üzemeltetőkből. Ja sima középfokú végzettséggel is simán betölthető állások lehetnének, ha a HR-es értene egy kicsit valamihez, és nem írná egyből oda, hogy felsőfokú végzettség, meg 2 nyelvismeret felső fokon. A munka meg a gép installálása, meg beüzemelése. Normális?

RHalacska 2019.03.19. 17:56:27

Ja gépkezelőként többet keresek, mint informatikusként :)

Weidmüller 2019.03.19. 19:38:35

@VALAKI1969: Semmi gond sincs! Ne ásd ki a gödröt,(a vizes sem fogja) és ázhat a kert/a házfal,a mit tudom én mi.
Az hogy 550 Ł volt a számla....még örülhetsz is neki! 6 órát dolgozót az "ügyön" (szerintem volt ott ez az...) ,számolj utána.Kijött,megcsinálta,(azóta is jó) Te örültél hogy kész van,nem ázik a fal.Neki ebből adózni kell,üzemanyagot venni,és persze a munkája fizetsége is benne van.Naná!
Magyarországon sokan azt gondolják,hogy a két szép szemedért megcsinálják a munkát. Ébresztő! Kapitalizmus van. Ha csőtörés van ,csináld meg! A dugulás van a wc-ben...nyúlj bele a kakiba.....De ha ezt nem tudod megcsinálni,vagy nincs hozzá "gyomrod" hívj egy "szakít".Ő megcsinálja,de megkéri az árát.Mint ahogy Te is megkéred az árát annak amit Te csinálsz!

Sir Galahad 2019.03.19. 19:42:53

Ez egy átmeneti jelenség. Egy gazdálkodó mesélte nekem, hogy amikor a nyáron leszakította az egyik istállója tetejét, egy csomó mestert kellett felhívnia, mire egy nagy nehezen megcsinálta. Volt, aki fel se vette a telefont - olyan is, aki pár éve még könyörgött nála valami munkáért. Hozzátette, szerinte egy-két év múlva, a következő válság idején megint jönnek majd könyörögve a mesterek, de ő akkor majd röhögve fogja őket elzavarni. És igaza van.

munkanélküli informatikus 2019.03.19. 19:52:57

@lenörd hofstadter: "És ki nem tojja le, mit szövegeznek? "

Azok akik, becsületesek, ezért nem jelentkeznek olyan álláshirdetésre, amely feltételeinek nem felelnek meg. Ha egy munkaadó olyanokat is is alkalmaz, akik kvázi csalással, hazugsággal jelentkeztek a pozícióra, akkor ne csodálkozzon, ha ezek az emberek első adandó alkalommal őt is becsapják. Nem az a megoldás, hogy a hirdetésben három diplomát követelünk, de felveszünk mindenkit, aki jelentkezik, hanem az a megoldás, hogy az álláshirdetésbe eleve az van írva, hogy lehet jönni végzettség nélkül is, kipróbálunk mindenkit.
Vagy a gerinctelenség is az alkalmazás egyik feltéteke? Ez már az első szűrő? Akkor miért nem írják oda a hirdetésekbe, hogy "becsületes jelentkezők kíméljenek"?

John Doe3 2019.03.19. 21:49:34

Szerintem az egész szakemberhiány kamu, mint az volt már 10-15 éve is, csak akkor még a felsőfokú pozíciókra, ma pedig a szakmai végzettségűekre is. Fönt van a profilom az aramkapocs.hu-n, a megrendelőim visszajárnak hozzám, de gyakorlatilag csak a kollégák és ismeretségi körükből kapok megrendeléseket. Pedig a jogszabály szerinti minimálárat kérem csak el (villanyszerelés). Még szerencse, hogy van egy főállásom ;-)

Nancsibacsi 2019.03.19. 22:07:35

@Borzasztó Károly: "az, ha simán lehet használhatóbb, hát akkor használd egészséggel"
Én se hittem bennük, amíg ki nem próbálta a cégem, de tényleg jók. Ez főleg azzal függ össze, hogy ők nem gyerekek, hanem felnőtt emberek, akik tisztában vannak a piaci alapú képzés farkastörvényeivel. Ezért van az, hogy egy 3-6 hónapos PIACI ALAPÚ gyorstalpalón végzett simán lehet jobb, mint egy 5 évet 8 év alatt az ELTE-n vagy BME-n elalibizgető friss diplomás.

Miért? Ugye egyrészről benne van az elavult, értelmetlen egyetemi tananyag. Formális nyelvek és automaták? Minek? Ki fog fordítót írni? Elméleti matek? Pláne minek? Ki fogja azt használni? Az a 10ezer-ből 1 tényleg menjen egyetemre.
Másrészt - ami a nagyobb baj -, hogy az egyetemnél egyik fél sem érdekelt abban, hogy valós, piacképes tudás átadás történjen. Az egyetemi oktató? Ő csak a túlélésre játszik - legyen valami bejelentett állása, kreditért meg úgyis maszekoltatja a tehetségesebb diákokat, akik csak a papírért mentek oda az egyetemre, és ebből van a nagy lóvéja. A diák? Neki csak alibi kell, hogy a szülei ne csesztessék, hogy nőjjön már fel. Az egyetem? Neki az a lényeg, hogy sokan fizessenek tandíjat - az hogy írni-olvasni nem tud, az nem számít.

Ezzel szemben nézz meg egy piaci alapú képzést. Indul mondjuk egy 10 fős csoport - a képző cégnek ki kell fizetnie az oktatót. Az oktató jellemzően egy architect szintű arc, aki ha 7 jegyű nettónál kisebb számot mondasz neki, úgy megsértődik hogy többet szóba se áll veled. És ebből minimum kell 2 fő. A másik oldalon ott van a bevétel: akit felvesznek a cégek a kicsi - kb 10 fős - csoportból, az rendben van, mert a cég kifizeti a 2 milliót. Akit nem vesznek fel - hát az már neccesebb, mert a tanulókon kell behajtani a pénzt, ami nem könnyű. Vagyis eleve nagyon válogatni fognak - jobban mint az egyetem -, nem fognak hülyéket beiskolázni, mert ha nincs elég JÓ jelentkező, inkább nem indítják el a csoportot, nehogy bukjanak rajta. Nekik az a jó, ha a tanuló megfelel a cégnek, nem pedig az, ha behajtókat kell rá küldeni. Ha a 10-ből 5 fő nem felel meg, akkor konkrétan veszteséges a képzés számukra.

A tanuló? Neki egyszerű a képlet: vagy lesz annyira jó, hogy felvegyék, vagy lesz 2 millió tartozása 3 hónap szopás után (ha meg nincs ennyije KP - ami előfordul -, akkor plusz amit még a behajtó kiver belőle). Szóval nincs bulika, meg közösségi élet mint az egyetemeken - itt kőkemény tanulás van, egész napos intenzív a suliban, és egész éjszakás/hétvégés otthon.

És meglepő módon: a tehetség + a tanulás - ami nem az egyetemen van, hanem a gyorstalpalókban - eredményt hoz.

Arcade Macho 2019.03.19. 23:01:44

most amikor atadnak egy ujepitesu fostalicskat, akkor pl. a 40 milkas lakasnal kernek helyette 45 milkat, na marmost, ok KAPTAK 5 milkat puszira, igy ok sokkal tobb penzzel tudjak megkinalni a vegso munkafazisban melozo egyedeket, igy kiszaritva a piacot
ennyike...

en is szenvedtem kivitelezovel, es valszeg ebbol S.K. lesz, de hogy en ide hozzam csak ugy fogok mestert hivni hogy el tudjam barmikor zavarni a halál véreres farkára az hóttziher...

Arcade Macho 2019.03.19. 23:21:11

@Nancsibacsi: "Ezért van az, hogy egy 3-6 hónapos PIACI ALAPÚ gyorstalpalón végzett simán lehet jobb, mint egy 5 évet 8 év alatt az ELTE-n vagy BME-n elalibizgető friss diplomás."

ez igy van
csak ELEVE aki fineszesebb es okosabb az eleve legalabb egy gabordenest letol a szabadidejeben
de attol meg lehet igazad, csak azok a franya nagy szamok torvenye...

midnightcoder2 2019.03.20. 10:57:21

@lenörd hofstadter: "Az. u.n. programozók kb. ugyanez a kategória, istennek hiszi magát attól, hogy keni-vágja a winfos vagy a linux belső rendszereit, de azt nem lehet megértetni az istenbarmával, hogy egy tetves új rendszerben fejlesztés közben tesztidőszakra, beállításokra is szükség van, tehát ne végleges felhasználói szintű kezelőprogramot írjon, hanem elsőként olyat ami a tesztelésre, beüzemelésre is alkalmas."

Ahhoz hogy egy rendszer elkészüljön elõször is kell csinálni egy megvalósíthatósági tanulmányt, aztán egy rendszertervet ami tartalmazza hogy milyen követelményeket kell az adott programnak teljesíteni. Ha kell a normál felhasználói felület mellé diagnosztikai is akkor azt is, a rendszer kritikusságától és a költségvetéstõl függõen automatizált egység és funkcionális teszteket lehet elõírni, meg lehet határozni a kódminõségi szabályokat és mutatókat. Természetesen a dolognak tartalmaznia kell a funkcionális követelményeket, ha más rendszerrel vagy Pl. valami hardverrel kommunikálunk a protokollokat, a tervezett architektúrát, stb. És persze a költségeket és a mérföldköveket / határidõket is. Ha ez így mind megvan, és a felhasználó rábólint, akkor rakja össze a vezetõ programozó a rendszer struktúráját, szedi / hangolja össze a szükséges külsõ eszközöket, és tervezi meg a rendszer nagyobb elemeit, illetve jósolja meg a hozzá tartozó idõket. Ha ez mind megvan, akkor kezd el fejleszteni a programozó. Nagyon vázlatosan kb. így néz ki egy szoftverfejlesztés. Na ez az, amit a hazai pincebété soha a büdös életben nem fog megfinanszírozni. Ehelyett megbízza az ócsított másik hazai pincebétét aki az OKJ vizsgán kiképzett remek juniorokkal nekihasal a dolognak, az eredmény pedig olyan lesz, amilyen. Tudod, aki banánnal fizet, az majmot kap.

Borzasztó Károly 2019.03.20. 13:08:56

@Nancsibacsi: én azt gondolom, hogy az ilyen programozós kurzusokra azok a szomszéd pistikék mennek, akik képesek voltak újratelepíteni kalóz windows-szal egy gépet, beállítani egy vírusírtót, és nem vették fel őket semmilyen fősulira, ilyen-olyan okokból.
Szerintem azért a bev.matokra szükség van,na.

Terézágyú 2019.03.20. 16:02:02

@szepipiktor:
"fidesz esetében még érthető is - ők felismerték,hogy a valódi tudás nélküli tucatdiplomások, HR-esek,PR-esek, média és kommunikációszakosok stb. valójában a társadalom működését akadályozza"

Egy fenét, ezt csak a fityeszrajongók mantázzák!
a fityeszben éppenhogy tárt karok fogadják a hr-t, pr-t kommunikációt végzett akárkiket!!
Miben erős ma a fityesz? a kommunikációban, a propagandában.

Kik a leendő fityeszesek? a hökben 10 évig ellébecoló politikuspalánták, vagy éppen fidelitasos "kiszesek"...

Pic 2019.03.20. 21:56:35

@midnightcoder2: Stimmel. Magyarországon rengeteg elkefélt informatikai fejlesztés van. Én ennek 3 fő okát látom.

Az első az amit te is írtál. A tervezés hiánya, az agyatlan programozás. Az ügyfél nem gondolja át neki, hogy és mi lenne jó: vágyálmokat közöl és a főnökség sokszor meg sem hallgatja a dolgozókat akik ténylegesen használják, használni fogják a programot. Erre épül rá az agyatlan projectmenedzser aki meg sem próbálja megérteni az ügyfelet "tudom én, hogy mit akarsz és mi kell neked" hozzáállással, végül jön a programozó aki azt mondja, hogy én csak Javát tudok programozni, oldjuk meg abban. Ja hogy ERRE a feladatra nem jó??? Nem baj, megoldjuk. "Jó lesz az nekik."

A második a pénztelenség. Vagy azért mert tényleg nincs, az ügyfél nem tud megfinanszírozni egy normális megoldást, ezért hegesztenek neki valami kókányt, VAGY pont az ellenkezője: van bőven pénz (uniós), de az elsődleges cél a pénz lenyúlása ezért az érdemi munkára nem jut megfelelő pénzmag, ezért alibizés van.

A harmadik, hogy sokszor az ügyfelek is oltári fafok és hiába van mondjuk egy jó projekt manager meg egy klasszis architekt a történetben, nem tudnak jó munkát végezni, mert az ügyfél igaz, hogy nem ért hozzá, de "hallotta ismerőstől, hogy az jó", meg ragaszkodik rég elavult dolgokhoz, stb stb aminek mind mind az az eredménye, hogy igaz, hogy ebben a történetben NEM ők a szakemberek, de mint megrendelő azért keményen diktálnak a szakiknak és fafságokba, felesleges kompromisszumokba kényszerítik őket.

Nancsibacsi 2019.03.21. 10:14:54

@Arcade Macho: "ELEVE aki fineszesebb es okosabb az eleve legalabb egy gabordenest letol a szabadidejeben"
Az szerintem több idő, fizetős, és komolyan se veszik. Ezeknél a képzéseknél az a vonzó, hogy egyrészt csak pár hónapnyi tartalék kell hozzá - mert ezek mellett nem lehet dolgozni -, viszont ezen felül ha megfelelsz, akkor ingyenes. Szóval aki komolyan gondolja a szakma váltást, annak ennél jobb simán nincs.

Nancsibacsi 2019.03.21. 10:22:41

@Borzasztó Károly: Normális szakokon a hallgatók kb 10%-a részesül állami képzésben - a többi fizetős. Az elképzelhető hogy állami képzésbe nem került be - ahogy a felvettek 90 százaléka se kerül be -, a fizetősre meg simán nincs pénze/ideje. Ha vidéki, 5 év albérlet (koli ugye nem sok van, meg az se túl olcsó) + a képzés díja: ezt nagyon sokan nem tudják fizetni. Szóval akik az egyetemeken vannak jellemzően nem jobb képességűek, csak több pénzük van. Az meg hogy az új munkaerőnek nincs pénze még jó is, mivel könnyű motiválni.
A matekra a programozáshoz jellemzően nincs szükség. Ez egy rossz, 70-es évekbeli berögződés - van ahol még a fizikát is tanítják a programozóknak (BME), holott az már igazán k.rvára mindegy, hogy mi hajtja a gépet.
Egy átlagos programozónak sokkal jobb ha pl. könyvitelből nem teljesen hülye, vagyis a Nagy Fermat tételt hasznosságban üti a FIFO készletértékelés. De azért, mert könyvelő programot ír éppen senki se megy el egyetemre - mindig van szakember, aki ért a témához, és a SZÜKSÉGES tudást át tudja adni (nem a körítést, mesét, rizsát).

Nancsibacsi 2019.03.21. 10:29:10

@Pic: Nem, abszolúte nincs igaza - sőt teljes hülyeség amit beszél. A Nissan azért ment kvázi csődbe, és azért vette meg a színvonalban tőle fényévekre álló Renault, mert túl jó autókat gyártott. Ezek az autók tartósabbak voltak a gariidőnél sokszorosan, szépen elmunkáltak voltak nem látszó részeken, és ebből következően DRÁGÁK, VERSENYKÉPTELENEK voltak. A legjobb program az, amely a legolcsóbban teljesíti a minimális követelményeket, és egy centivel se nyújt többet a szerződésben vállaltaknál. Ha 10 felhasználóra van tervezve, akkor rohadt nagy pénzpazarlás úgy optimalizálni, hogy 1000 felhasználón is gond nélkül menjen. Sőt, ez közvetlen kár a cégnek, mert az ügyfél úgy fog felhasználó kört bővíteni, hogy abból nincs megrendelés.

A programozás szépségébe belehalni otthon kell, a hobbyprojecten. Ott ki lehet optimalizálni a ritkán futó 10 lépéses ciklust, hogy ne 50, hanem 32 ütemciklust fogyasszon naponta - a munkahelyen aki ilyet tesz, annak le kell törni a kezét. A profi amikor bemegy az irodába profitot termel, és nem szórakozik.

midnightcoder2 2019.03.21. 16:06:27

@Nancsibacsi: Az elsõ fázisba nyilván az is beleértendõ, hogy meghatározd a termék életciklusát, és a kiszolgálandó userek számát. Tíz userre nyilván nem építünk nosql-es megoldást. És az egyszer használatos websitehoz nem csinálunk automata tesztet. Az viszont már a ratyi magyar pincebété szintje, amikor összetaknyolunk valamit ami tíz userrel még elmegy de tizenegynél már szétdõl, és utána még pénzt kérünk a javításért.

Arcade Macho 2019.03.24. 21:44:20

@Nancsibacsi: "Szóval aki komolyan gondolja a szakma váltást, annak ennél jobb simán nincs."

pl. a szakik, akik hulyek voltak a gimnaziumhoz fokent a matekhoz oszt letotlak a szakmunkast az gondolom most 40 evesen nekiall es elvegez egy tanfolyast es azonnal ott lesz a top 10% -ban, ugye ezt allitod?
vagy pl. egy olyan aki anno elment buferuhatar szakra, vagy esetleg a CEU genderszakara es utalta kozepsuliban a matekot orult hogy kettessel atcsusszant az erettsegin az most odamegy es lefozi a progmatosokat programozasban mert egy OKJs kepzest letolt...
ok, nincsen tobb kerdesem :)

gabiiii 2019.03.24. 23:11:33

@Nancsibacsi: A szoftverfejlesztés egy sajátságos hozzáállást és gondolkodásmódot kíván. A matek nem azért kell, hogy ezt elérd, hanem a matek egy indikátora annak, hogy képes vagy erre. Ha nincsenek legalább alapszintű matematikai képességeid, akkor fejlesztőnek sem leszel alkalmas. Ha vannak, de valami miatt nem tudtál egyetemre menni, akkor OKJ-s képzéssel is jó lehetsz, de erre azért elég kevés az esély.
Az egyetemnek nem feladata, hogy kizárólag konkrét nyelvet, vagy rendszert oktasson, hanem ad egy stabil alapot és általános szemléletet, amire építkezve bármilyen speciális tudást gyorsan felszedhetsz. Ez hiányzik az OKJ-s képzésekből. Ha éppen ilyen emberre van szükség, akkor teljesen jó, de utána használhatatlan.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2019.03.25. 11:41:27

@Nancsibacsi: Te a pénzügyi informatika közelében mozogsz, szerinted számvitelt kellene tanulnia a programozónak (a BME-n már évtizedek óta vannak alap gazdasági tárgyak a programozóknak is), viszont aki például az autóiparban ír szoftvereket, annak igenis jól jön a fizika.
A gyorstalpalón kiképzettek junior programozónak nagyon jók, de a vezetők és az architectek között szinte csak egyetemi diplomás van, mert ott komolyabb rendszerszemlélet kell, mint a kiadott modult leprogramozni.
süti beállítások módosítása